Csípősédessós



Ez pedig nem más, mint egy mandulából, mogyoróból és kakaóbabból gyúrt, jó fűszeres, komoly függést kiváltó nasiszer. Azt hiszem a kakaóbabnál jobbat nem is választhattunk volna Melange csokirepertoárjából. Az igazi főőőőzést holnap csapjuk majd (TS lesz az elkövető) , előljáróban pedig itt egy kis nyalánkság.

A hozzávalók:
10 dkg mandula, mogyoró, kesudió vegyesen
2 ek durvára tört kakaóbab
6 ek cukor
2 ek vaj
durvára őrölt chili


A cukrot egy kisebb serpenyőben egy evőkanálnyi vízzel mély aranysárgára karamellizáltam, majd hozzáadtam a vajat. Eközben összekevertem a magkeveréket a kakaóbabbal, durvaszemű sóval és jó néhány tekerésnyi chilivel. Mikor teljesen elolvadt a vaj belekevertem a fűszerezett magvakat. Pár percig kevergettem, hogy a karamell bevonja az összes magot, illetve, hogy szépen meg is piruljanak. Ezután kétféle módon porcióztam. Először nagyjából a feléből kiskanálnyi adagokat tettem sütőpapírra, majd további pár perc után és még egy kevés chilivel elkeverve a maradékot egyben öntöttem ki egy másik sütőpapírral bevont tányérra. Megjegyzem, a kiskanálnyi adagok is nagyon finomak voltak, de az egyben maradt, ami már brutálisan karamellizálódott, csípős...édes...sós...

Hasonló alapanyagokból

3 megjegyzés:

Rossamela írta...

Ha lennének szmájlik vagy mindenféle tetszésnyilvánító ábrák, akkor kitennék most ide egy nagy "ez igen!" jelet.
Ez igen, nagy ötlet!

Névtelen írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz!

Lilahangya írta...

Meghajlás, köszönöm, köszönöm...

Copyright @ 2007-2009 lilahangya