Almás recepteket keresgéltem múltkorjában, húshoz, sütihez, bármihez. Valahogy úgy alakult, hogy aznap a német receptgyűjtemények kerültek sorra, rengeteg finomságot leltem, pl. Marion honlapján, de ezt azt hiszem már említettem is. Többek közt ezt a pikáns almás-hagymás lepényt, ami önmagában főételnek is remek, de hús mellé is nagyon jó kis köret. Ma ki is próbáltatott és felvétetett a családi receptgyűjteménybe. Kicsit gyorsítandó az ebéd készítést ismét a jó kis levelestésztát használtam tésztaalapnak. Egy kerek sütőformát kibéleltem a levelestésztával és vakon elősütöttem, úgy 20 percig 190 C-on. Ez idő alatt pont elkészült az alábbi töltelék, ami kapott még egy kevés parmezánt és csipetnyi fokhagymát is:

4 db alma
1 nagy fej lilahagyma
1 kisebb fej vöröshagyma
1 kisebb gerezd fokhagyma
kevés olivaolaj
só, bors, szerecsendió
3 tojás sárgája
1 tojás
125 ml tej
só, bors
néhány ág friss majoranna
szerecsendió
3 ek parmezán

A lilahagymát és a vöröshagymát félbevágtam, majd vékony szeletekre vágtam. Kevés olivaolajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a hámozott, durvára reszelt almát és a szeletelt fokhagymát. Az egészet puhára pároltam, sóztam, borsozam és szerecsendiót reszeltem rá. 3 tojás sárgáját és az egész tojást simára kevertem a tejjel, majd hozzáreszeltem kb. 3 evőkanálnyi parmezánt. Enyhén sóztam, borsoztam és kapott még egy kis szerecsendiót. Az almás keveréket egyenletesen elosztottam a tésztán, majd ráöntöttem a parmezános-tojásos keveréket és megszórtam egy kevés majorannával. 180 C-on kb. 40 percet sült. TS eközben nagyon finom fokhagymás marhacombot sütött, így a husiadagunk is megvolt.

Vannak olyan ételeink, melyeket nem tudunk abbahagyni. Annyit eszünk belőle, amennyit elkészítünk: vörösboros marhapörkölt, rakottkrumpli, rakottkel , meggyszósz (vízzel és vaníliapudinggal sűritve), na és persze a chili con carne. Ez a fő ellenség, úgy szokott elfogyni, hogy ki sem hűl. Mikor melange felajánlotta az istenien illatozó pörkölt kakóbabokat hasznosításra, el sem tudtam képzelni mi legyen belőle. Valami sósat, pikánsat kívántam. Valamit, amibe nem illik ez a kifinomult íz, valamit amiben mégis életre kelhet. Na persze, az igazsághoz tartozik, hogy egy percig sem gondoltam, hogy én bármit is fogok a kakóval készíteni. Az édesség nem az én világom, bár volt már rá példa. A végén "hangyácskám" azt találta ki, hogy legyen belőle chili és csináljam én, hamár mindig, meg amúgyis, meg már szólt is róla.Kedvenc konyhai olvasmányom szerint a chili con carne nem is az, amit mi, de mégis, meg, vagy mégsem, szóval izé... Többek között kiderül az a két alapvető tény, hogy a chili con carne:

1. nem Mexikói étel
2. nincs 100 éves sem

Aki többet akar róla olvasni látogasson el Wiki-hez (angolul) vagy nézze meg, hogy a többiek (magyarul) mit írnak róla.
Legjobb tudomásom szerint a chili con carne olívaolajon megpirított paprikából, hozzá kevert apróra vágott húsból, fűszerekből készített mártogatós, mellyett tortilla chips-el vagy főtt babbal tálalnak. Ehhez képest én mindíg darálthússal, babbal és kukoricával együtt készítem.
Hozzávalók (kb. 4 személyre — ez szokott elfogyni):

• 30 dkg darált marhahús
• 30 dkg vörösbab
• 30 dkg morzsolt kukorica
• 4 db kis chilipaprika
  
• talán 2 dkg pörkölt kakóbab
• 10 dkg füstölt szalonna
• 1 dl vörösbor
  
• 1 kk méz
• 1 fej lilahagyma
• 2 db paradicsom
  
• 1 gerezd fokhagyma
• só, fűszerpaprika
• tejföl.

A babot előző nap beáztattam, félretettem. A kakóbabok szaglászásakor a mézes és a füstölt ízek kavarogtak a fejemben, így ebbe az irányban indultam el: a szalonnát apróra vágtam, üvegesre pirítottam. A lilahagyma felét felkockáztam, egy kis sóval megpároltam. Leszedtem a tűzről és a pirospaprikát belekevertem, majd a darálthúst beleforgattam és megpirítottam. Engem nem zavar a megsült paradicsom héja, ezért csak apróra szoktam vágni, nem forrázom, nem hámozom. Mikor a hús kicsit megpirult, beleraktam a paradicsomokat, a gerezd fokhagymát reszelve, a mézet, a kakaóbabot és természetesen a chilipaprikát. Meglocsoltam vörösborral és kb 15 percig erős, de nem lobogó lángon párolni hagytam. Ezután beletettem a babot és a kukoricát, felöntöttem vízzel, hogy éppen ellepje. Fedő alatt közepes lángon addig pároltam, amíg a levét majdem elfőtte. ez kb 1-1¼ óra. Tálaláskor a megmaradt fél lilahagymát felszeleteltem és tejföllel együtt a chili tetejére tettem.

Akárhogy is, a mi KicsiCsajunk húsevő és ezzel nincs is semmi gond. Csakhogy ebben a melegben az ember nagyon meg husra sem tud gondolni, nemhogy megfőzni, megsütni. A tegnapi kísérletem - lecsó kissé ratatouille módjára megbolondítva nem hozott magas tetszési indexet. Bezzeg múltkor a háromhagymás mézes pulyka bulgurral, na azt falta rendesen. Pedig az egész a hagymáktól és a méztől enyhén édeskés lett, no meg bőven volt rajta petrezselyem, amit őkelme nem igazán komál. De azt hiszem bármivel is készül a bulgur és ha husi is van benne, nyerő a kombináció.

30 dkg pulykacombfilé felkockázva
1 csokor újhagyma
1 nagyobb fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz
1 csésze bulgur
1 kis csokor petrezselyemzöld

A husit kevés olivaolajon fehéredésig pirítom, majd rácsorgatok egy ek. mézet. Hagyom karamellizálódni és ha már szép piros nyakonöntöm két kanál szójaszósszal. Miután elsisteregte a leve nagy részét mehet rá a háromféle hagyma, majd lefedve puhára párolom. Ha megpuhult mehet bele a kétszeres mennyiségű forró vízben megduzzadt bulgur, végül pedig az aprított petrezselyem.

Lilahangya, akarom mondani lilahagyma, hát legyen... Az én Napom nagyon szereti a hagymát, mi tagadás, olykor komoly küzdelmet vívunk, hogy a kedvemért hagyja ki, máskor inkább beszállok magam is. Pedig, finom, tény, szinte minden nap kerül valamelyik formája az ételbe. Részemről a fokhagyma (fokhangya) az elhagyhatatlan. Lilahagyma igazán salátaformában a kedvencem, a lágy édeskés íze miatt és mivel mániákus étel-szín-életöröm összefüggés rajongó vagyok, a lila színe sem utolsó. Szeretem a görög saliban, de mostanában a Narancssaláta a number one. Fantasztikus ahogy ez az édes-sós íz harmonizál a grillezett fokhagymás csirkemellhez például. Több változatát olvastam már, amilyen egyszerű annyi módon készül. Az én "eredetim" Dolce Vitatól származik. Aztán összefutottam vele még egy csomó helyen, az állandó résztvevők - narancs, lilahagyma, olaj, só, bors - mindig új taggal bővültek, teljesen más ízjelleget eredményezve. Dolce Vita angolzellert tesz bele, nálunk ez nem jött be, a fekete olajbogyó viszont tutira. Jellemzően felbukkan a menta, petrezselyem, dió, pirított fenyőmag vagy mandula, chili. Aztán van az ánizskaporgumós vagy avokádós (Pepita Aris - Spanish Food and Cooking c. könyvében). Ugyancsak P. Aris receptjei között találtam egy köménymagos változatot, azt hiszem ezt Napom nagyon komálná.
íme az abszolút alapváltozat, bolondítsátok kedvetekre:

Narancssaláta lilahagymával és fekete olajbogyóval

4 szem édes, lédús narancs
1 nagyobb fej lilahagyma
só, szinesbors
olivaolaj
1 kis doboz feketeolajbogyó

Narancsokat meghámozom, a fehér hártyás részt is igyekszem eltávolítani, majd egy jó éles késsel úgy fél centis szeletekre vágom. A szeletelés közben igyekszem a levét valahogy felfogni. Egy tányéron szépen elrendezem a szeleteket, majd megsózom őket és durvára őrölt szinesborsot szórok rá. A lilahagymát apró kockákra vágom és a narancsszeletekre szórom. Végül az egészet meglocsolom olivaolajjal és elosztom rajta az olajbogyót.