A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkohol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkohol. Összes bejegyzés megjelenítése

Sok kicsi ajándék




Miután mind a négyen sikeresen abszolváltuk az idei influenza fertőzést (remélem nem kiabálom el...) sikerült végre a teásbögrén kívül mást is megfognom a konyhában és sütöttem ma egy nagyon finom kuglófot (recept nemsokára). Azt hiszem mondhatom, hogy lett olyan finom foszlós, mint anyukámé, de nem is ezt akartam mesélni. Hanem azt, hogy kedden sikerült némi szervezkedés után átadnunk nyertesünknek a Sok kicsi csomagot. Ha még emlékeztek rá a csomag tartalmazott egy csinos perdoozy kötényt, amit kicsit összekentünk mi is. Volt még benne egy doboz Thaffain vanília, úgy tíz-tizenkét rúd vaníliával és egy kis likőrszelekció limoncelloval, crema di limoncelloval és ez utóbbi narancsra és kávéra hangolt változatával.

A némi szervezkedés végül hetekig tartott, hol határidős munka, hol pedig beteg gyerkőcök miatt kellett lemondanunk, halasztanunk a látogatást. Végül a likőrök felett érzett "komoly" aggodalmam miatt (merthogy hűtőben tárolós, tejes, tejszínes alapú likőrökről volt szó, amelyek azért nem kis csáberővel szolgáltak ám minden egyes hűtőnyitáskor) döntöttünk e hét kedd mellett. Még úgy is, hogy mind Kicsicsaj, mind pedig Aprótalpú lebetegedett. Így TS-sel kettesben mentünk meglátogatni Zsuzsát, Robit, Gergőt és Julcsit. Mint kiderült, Zsuzsa egy mázlista, tavaly is nyert, mégpedig Fakanál egy nagyon klassz üvegfestményét.

Nagyon örültem neki, hogy a csomag tartalma Julcsinál, aki egy tüneményes szőke göndör hajú mindjártnégyéves azonnal nagy tetszést aratott. Persze a 10 hónapos Gergő is beszállt a lelkes bontogatásba: A piros pöttyös kötény jött, látott, győzött, még ha a mamáé lett is. Az illatos dobozka nem különben. A likőrök pedig? Nos a likőrök vándorútra indultak a lakásban, majd Julcsi azon iziben el is rejtette az üvegeket, de ahogy a bizonyság mutatja a szemfüles szülők csak visszaszerezték őket estére. Visszajelzésük alapján finom lett (reméltem, hogy ízleni fog, nekünk is ízlett - főleg a crema di limoncello, ill TS-nek az alapváltozat). Sajnos a csocsózást most kihagytuk, de nem akartuk Nagypapit nagyon lezsibbasztani a két beteg gyerkőccel. Remélem amint kitavaszodik és mindenki egészséges tényleg találkozni fogunk végre mind a nyolcan! Köszönjük Zsuzsa, hogy játszottatok, segítettetek!

Citromos, gombás csirkecomb




Mai vacsi, gyorsnak nem mondhatnám, viszont látványos, ahogy készül (Húúúúúú, anya, asztiiiii, tűz van a husin!!!), nem szokványos ízkombináció és meglepően finom végeredmény. Kicsicsaj, aki aktuálisan gombakedvelő lelkiállapotban van azért a vacsi végén megjegyezte, hogy Anya, a husi finom volt, de volt benne citromsárga héj is és én csak kicsit szeretem a citromos gombát, de nagyon nem!
Hozzávalók:
3 egész csirkecomb
3 kisebb sonkahagyma
2 gerezd fokhagyma
150 ml Fernet (kesernyés citromlikőr)
250 ml húsleves
250 g csiperke
3 ág kakukkfű
1 citrom héja
2 tk citromlé
2 ek tejszín


A megtisztított combokat feleztem, majd forró serpenyőben zsiradék nélkül megpirítottam. Mikor szép színe lett ráöntöttem másfél deciliter Fernét, majd meggyújtottam. Míg égett folyamatosan rázogattam a serpenyőt, hogy mindenhol egyenletesen flambírozódjon a husi. Mikor kialudt a láng beledobtam a vastagabb karikára vágott sonkahagymát és a szeletelt fokhagymát. Pár percig együtt pároltam, majd felöntöttem egy bögre húslevessel. Beledobtam három nagyobb ágacska kakukkfüvet és belereszeltem egy fél citrom héját. Lefedve majdnem teljesen puhára pároltam. Ekkor dobtam bele a negyedelt gombát, sóztam, készre pároltam. Végül kevés tejszínnel finomítottam és óvatosan belekevertem két teáskanálnyi citromlevet, majd megszórtam a citrom héjának másik felével. Fodros szélesmetélttel tálaltam.

Crema di limoncello parfé



Előszőr készítettem limoncellot és ha már kövér lúdra gyúrunk, gyúrjunk rajta még egyet, a feléből egyből krémlikőr született. Mindkettő nagyon finom és akárhogy is nézem elég veszélyes... könnyen rákap az ember, aztán már csak azt veszi észre, hogy sitty meg sutty el is fogyott. Főleg, ha kerül egy pici ebbe is, meg abba is... Mondjuk Gabah almás crostatajának krémjébe... De tekintetbe véve, hogy a várakozási idő betartását leszámítva semmi nehézség nincs a készítésében azt hiszem ismétlés lesz belőle...

A receptekhez Ilva receptjeit használtam volna, ha nem lettünk volna híján a tiszta szesznek. Ennek köszönhetően némi vodkásításon és gyakorlatilag duplájára hígításon esett át az itóka Szóval jöhetnek a megkövezések, de szerintem forró nyári estéken, jéghidegre behűtve így sem rossz. Na de nem is ez ám igazán a bejegyzés tárgya, hanem az a jó kis parfé, ami ebből született! Jó sok citrom és lime héjjal, némi mentával, tejszínnel és kb. egynegyednyi mennyiségű krémlikőrrel. Még csütörtökön készült el, pénteken fotóztam, aztán a szombati égi csimmbummcirkuszt követően esti mozizás mellé befaltuk! Soha rosszabbat, moziból se! Érezhető alkoholtartalma miatt szigorúan felnőtt jeges desszert!

Jöjjön akkor először az én sima és krémlikőr változatom, aztán a parfé receptje.

Limoncello és crema di limoncello

Hozzávalók az alaphoz:

8 db citrom héja, vékonyan lehámozva, a fehér részek nélkül
0.75 l vodka

A citromokat alaposan megmosom, szárazra törlöm, végül jó vékonyan meghámozom. A héjakat egy üvegbe teszem és felöntöm vodkával. Egy hétig hűtőben állni hagyom, néha összerázom. Az egy hét letelte után leszűröm.

Limoncellohoz:
400 ml víz
200 g cukor
350 ml szép sárga citromos alap

A cukorból szirupot főztem, majd miután lehűlt összekevertem a vodkás alappal. Fogyasztás lőtt kb. egy hónapot csücsült a hűtőben.

Crema di limoncellohoz:
400 ml 3.5%-os tej
200 g cukor
350 ml citromos alap

A tejet a cukorral oldódásig melegítem, majd lehűtöm és a citromos alaphoz keverem. Fogyasztásig hűtőben (illetve inkább fagyasztóban) tárolom.


Crema di limoncello parfé

Hozzávalók 0.5 literhez:
125 ml crema di limoncello
250 ml tejszín
125 ml tej
6 ek cukor
1 lime héja reszelve
1 citrom héja reszelve
5-6 mentalevélke
Tálaláshoz még citrom és/vagy limehéj

A tejet a tejszín felével és a cukorral felmelegítettem, míg a cukor fel nem olvadt. A még meleg tejbe belereszeltem a citrushéjakat (úgy egynegyedet részüket félretettem tálaláshoz) és jéghidegre hűtöttem. Belekevertem a citrom krémlikőrt és a metélt mentát is, végül a fagyigépben fagyasztottam. Mikor majdnem teljesen összeállt beleforgattam a maradék tejszínből vert félkemény habot. Még pár órát fagyasztottam, majd friss citromhéjjal, limehéjjal tálaltam.

Sherrys csirkecomb spárgával, olajbogyóval



Spanyol ízekkel teli ebédünk volt. Sherryvel, sáfránnyal, sok fekete olajbogyóval és némi zsenge borsóval, spárgával, friss petrezselyemmel. Igazi színes fogás, egy kevésbé rohanós szombat délelőtt mellé.

Hozzávalók:
8 db csirke felsőcomb filé
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
150 ml száraz sherry
250 ml húsleves
1 nagy csipet sáfrány
fél csomag zöldspárga
1 bögre zsenge borsó
5 ek mag nélküli fekete olajbogyó
olivaolaj
só, bors
friss petrezselyem

A kifilézett felsőcombokat kevés olivaolajon körbepirítom, majd hozzáadom a finomra metélt hagymát és a zúzott fokhagymát. Mikor a fokhagyma illatozni kezd felöntöm a sherryvel és nagy lángon elforralom az alkoholtartalmát. Felöntöm egy bögre húslevessel, majd beleszórom a sáfrányt. Hozzáadom a kis darabokra vágott zöldspárgát, a magnélküli olajbogyót és a zsenge borsót. Lefedve puhára párolom, sózom, borsozom és legvégén bőven meghintem frissen metélt petrezselyemmel. Főtt kagylótésztával tálalom.

Kapros, darálthúsos quiche



A héten pianoban főztem. Illetve dehogy volt ez piano, hiszen köhögésemtől zeng a konyha. Meg, volt egy sürgedelmes munkám is és valahogy nem találkoztam kanálmúzsámmal sem. Állandóan fagyit ettem volna - jó az fájó torokra, viszont még ahhoz is passzív voltam, hogy egy gyors sorbetet összedobjak. Annyi előnye persze lett, hogy összeszedtem egy rahedli kipóbálni való fagyi recipét, no meg kipalántáztam a fűszernövénykéket. Ma viszont nem volt ovi, így egy kis szöszivel nehezített terep volt a lakás. Azaz, valami tényleg ebédféle is kellett és tényleg nagyjából délre. Egyik kedvenc recept buheráló oldalam aktuális napi receptje volt ez az étel, csak épp bárányhúsra hangolva. Na, ez nem volt (sőt bevallom, nem is ettem még), volt viszont darált pulykacomb. Én így készítettem:

Hozzávalók:
1 cs. készre nyújtott leveles tészta
500 g darált pulykacomb
1 fej vöröhagyma
2 gerezd fokhagyma
kis marék medvehagyma
kb. 10 szem koktélparadicsom
1 chili paprika
kb. 1 dl száraz sherry
1 ek kapor
2 tojás
1 kis pohár tejföl
1 dl tejszín
150 g gouda
olivaolaj
só, bors

A hagymákat finomra metélem, chilit kimagozom, finomra vágom. Kevés olajon üvegesre párolom a hagymákat a chilivel, hozzáadom a darálthúst, megpirítom. Felöntöm a sherryvel, beleteszem a félbevágott koktélparadicsomokat, a kaprot, sózom, borsozom, készre rottyantom. A leveles tésztával kibélelek egy nagyobb kerek sütőtálat, majd vakon sütöm 20 percet 200 C-on. A sajtot lereszelem. Simára keverem a tojást, a tejszínt és a tejfölt, belekeverem a sajtot. A tésztára öntöm a husis ragut, majd rá a sajtos részt. 200 C-on 30 percig sütöm.

Sárgarépatorta fagyi




David Lebovitz április elsejei bejegyzése volt ez a fagyi. Noha répatortát életemben eddig csupán egyszer ettem, sütni pedig még nem sütöttem ez a fagyi iziben levett a lábamról, s még akkor is kísérletezgettem volna vele, ha a mester épp tréfának szánja. Merthogy színes, meg ropogós és kandírozott sárgarépa van benne. Bizony, kandírozott sárgarépa. Nem ettem még kandírozott sárgarépát, viszont imádom a picit különlegesebb fagyikat, meg egyáltalán szeretek fagyikat gyártani, ami azt hiszem a blog fagyitermésén is látszik. Olyannyira nem hagyott nyugtot ez a fagyi, hogy a legközelebbi sárgarépa beszerzés egy része kandírozva végezte. Aztán persze moszkauert sütöttem kedves nyerteseimnek (a találkáról hamarosan referálok), no meg Húsvéti családi tojáskergetésbe is beszálltam pár sütivel. Mire hazajöttünk hatoldali kajaundorunk lett, gyerkőcök újfent lebetegedtek, s még egy sürgedelmes munkám is akadt, így eltelt pár nap, mire újra befészkelte magát a fejembe a sárgarépatorta fagyi ötlete.
Igaz, pekán nem volt itthon, de volt mogyoró és a sajtkrémes alapot is lecseréltem joghurtos-krémes vaníliaalapra. De a végeredmény így is fenomenális. Próbáljátok ki! Megéri...

Hozzávalók kb. 1 literhez:

A fűszeres mogyoróhoz
1 csésze mogyoró
1 ek vaj
2 ek nádcukor
1 tk őrölt fahéj
1 kk őrölt szegfűszeg
1 nagy csipet só

Egy teflon serpenyőben felolvasztom a vajat, beledobom a mogyorót, jól átkeverem, majd rászórom a cukrot, sót és a fűszereket. Alaposan összekeverem, majd hagyom egy kicsit karamellizálódni. Mikor már istenien illatos, no meg kellően karamelles lekapcsolom, s hagyom teljesen kihülni. Ha kihült, mozsárban durvára töröm. Nekem maradt meg belőle. Elmentettem egy újabb adag fagyihoz, részben finomra darálva, részben durvára törve, de szívem szerint elrágcsáltam volna az egészet, annyira finom!

A kandírozott sárgarépához
3 kisebb sárgarépa
500 ml víz
2 ek méz
8 ek cukor

A sárgarépát meghámozom, majd jó vékony hasábokra vágom. A cukrot a mézzel felfőzöm, majd beleteszem a répát és azzal együtt mérsékelt hőn kb. 30 percig szotyogtatom. Ekkor szűrőlapáttal kiszedegetem a répát és zsírpapíron leszárítom. Mikor teljesen megszáradt a szükséges mennyiséget felkockázom, a többit csavaros üvegbe teszem.

A vörösáfonyához
1 maréknyi vörösáfonya
annyi konyak, hogy ellepje

A fagyikészítés előtti nap áztatom be az áfonyát, így bőven van ideje minden csepp alkoholt magába szívni.

Fagyialaphoz
6 tojás sárgája
10 ek cukor
400 ml habtejszín
300 ml tej
200 ml natúr joghurt
2 tk vaníliakivonat
1 csipet só

A tejszínt a tejjel, sóval, vaníliával felforralom. A tojások sárgáját fehéredésig keverem a cukorral. Egy merőkanálnyi felforralt tejszínnel higítom, majd az egészet a maradék folyadékhoz keverve sűrű krémmé főzöm, kihűtöm végül hozzákeverem a pohár joghurtot és egy éjszakára hűtőbe teszem.

A setup pedig pofon egyszerű. A fagyialapot a fagyigép kegyeire bízom. Mikor elkészült egy dobozba kanalazom és ekkor szórom bele a mogyoró, az áfonya ill. a sárgarépa nagyobb részét. Óvatosan összekeverem. A maradék pedig mehet a tetejére. Hűtőben még pár óráig fagyasztom, aztán lehet szelni, kanalazni, gombócozni, kinek hogy tetszik...

Mogyorós, barackos süti




Csinos kis süti, még Karácsonyra sütöttem belőle szilvás változatot, aszalt szilvával, rumos szilvalekvárral, kissé karácsonyi fűszerezéssel. Most inkább valami üdébb változatra vágytam. Igaz, az eredeti recept ananászra igazítja az ízeket, de én egy kevés tokajiba áztatott aszalt sárgabarack mellett tettem le a voksom.

Hozzávalók:
4 tojás
1 tk vaníliakivonat
200 g cukor
egy csipet só
200 g mogyoró
150 g aszalt sárgabarck
2 citrom reszelt héja
250 g liszt
1 tk sütőpor
1 kk reszelt szerecsendió
kb. 200 g sárgabarack lekvár
200 ml Tokaji aszú
130 g étcsoki

A sárgabarackot előző este beáztatom az aszúba. Másnap leszűröm (az aszút még használni fogom), pár szemet félreteszek a tetejére, a többit finomra metélem. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítom, majd finomra őrlöm. A tojásokat fehéredésig keverem a cukorral, vaníliával, sóval. Hozzákeverem a mogyoróőrleményt, a finomra vágott sárgabarackot és belereszelem két citrom héját. A lisztet összekeverem a sütőoporral és a reszelt szerecsendióval és ezt is a masszához keverem. Pár evőkanálnyi aszút keverek még bele, majd az egészet egy közepes méretű (30 cm x 40 cm), sütőpapírral bélelt tepsibe kenem. Előmelegített 170 C-os sütőben kb. 20 perc alatt megsütöm. Miután megsült, pár percet pihentetem, majd rácsra borítom és teljesen kihűtöm. Míg hül a sárgabaracklekvárt felfőzöm a maradék aszúval, majd hagyom picit hűlni. A sütit kettévágom, megkenem a lekvárral, majd egy órán pihentetem. Ezután egy jó éles késsel kb. 3 cm x 3 cm-s kockákra vágom, majd egyenként olvasztott étcsokit csorgatok rá és a tetejére pár darabka aszalt barackot teszek.

Almás rétes aszaltszilvával, mézeskaláccsal



Tavaly, akarom mondani tavaly előtt úgy jártunk, hogy kicsit sok mézeskalács maradt meg karácsony után, egy adag még november elején is a fagyasztóban várt a sorára. Végül is pudingos finomság lett belőle, de akkor megfogadtam, hogy ad egy kevesebbet sütök, ad kettő mielőbb elhasználjuk ilyen-olyan formában. Az egyik lehetőség lereszelni és keksz vagy kalács morzsa helyett használni. Ezt tettem ma, almásrétes töltelékébe kevertem. A kis darabokra vágott almát pedig narancs levében pároltam meg (a múltkor készítettem ismét alma-narancs lekvárt és olyan szép és finom lett, hogy azóta is ez jár a fejemben) és szilvapálinkába áztatott aszalt szilvával bolondítottam. Mikor TS hazaért egyből kiszimatolta a szilvát, majd miután a tettes is meglett Ajnával együtt roppant elégedetten falta a jó jopogós tésztát almával, amit anya sütött.

Hozzávalók:
6 közepes alma
1 marék aszalt szilva
szilvapálinka
1 narancs héja és leve
2 ek cukor
1 tk fahéj
pár szem mézeskalács vagy keksz
1 cs réteslap (8 lap)
olvasztott margarin a kenéshez

Az almákat meghámoztam, magházát kivájtam, majd kisebb darabokra vágtam (most nem reszeltem, darabosan szerettem volna hagyni). Ráreszeltem egy narancs héját, majd meglocsoltam a levével. Kevés cukorral és a fahéjjal feltetettem párolni. Kb. 8-10 szem aszaltszilvát még az almák pucolása előtt kisebb darabokra vágtam, majd meglocsoltam mézes szilvapálinkával, úgy, hogy nagyjából ellepje. Mikor az alma már megpuhult, hozzáadtam a szilvát, pálinkástól, pár percig még szotyogtattam, majd lehúztam a tűzről. Lereszeltem pár szem mézeskalácsot és ezt a morzsát kevertem bele, hogy felvegye az alma szaftját. Igazándiból lehetett volna még egy kicsit szárazabb a töltelék, bár a réteslap nem ázott át így sem. A réteslapokat megkentem olvasztott margarinnal és hármat-hármat egymásra fektettem, rátettem a tölteléket, feltekertem és a tetejét is lekentem margarinnal. 8 darabos réteslapom volt, három rúd rétest készítettem belőle, a harmadik rúdra értelemszerűen két lap jutott, de picivel kvesebb töltelékkel ez sem ázott el. A töltelék is pont elég lett három rúdra. 200 C-on kb. 15-20 percet sült.
Már nem sok maradt belőle! Egy szeletet valaki?
Copyright @ 2007-2009 lilahangya