Nézzétek csak, új segédem lesz!




Az úgy volt, hogy Ági megkérdezte Ágit. Ági pedig örömmel válaszolt és ha már így adódott nyereményjátékra hívta az olvasókat. Én pedig, mivel kedvelem Ágit és Ágit, no meg a villa-interjúkat fenemód, megírtam a helyes "C"-t ...ééés ez az aranyos konyhatündér hozzánk költözik hamarosan! Köszönöm Ágik! Ja, a fotó, természetesen Ágitól :D

Nyúlcomb gyros fűszerben sütve spenótos bulgurral, koktélparadicsommal




Ismét kaptunk két adag zsenge nyúlhúst Zolitól és Zsuzsitól. A combokból és a gerincből sült készült, így gyros fűszerkeverékben, illetve kakukkfüvesen, almásan. A gyrososhoz a fűszerkeveréket általában a Nagycsarnok aljából, az Ázsia boltból szerezzük be (nagyon szeretek a fűszerpolc előtt tobzódni, már csak ötletmerítésnek sem utolsó). De úgy rémlik, mintha Bombadil Tománál olvastam volna egy jó kis gyűjteményt mindenféle fűszerkeverékekhez, többek közt a gyroshoz is... itt is van. Szóval a gyros fűszerkeverék: hagymafélék, oregánó, rozmaring, koriander és a csípősségét erősítendő egy kis gyömbér és bors. Ezzel dörzsöltem be a húst. Kicsit érni hagytam, aztán irány a sütő! Picit csípős lett ugyan, de még nem annyira, hogy a lurkók ne ették volna meg.

Hozzávalók:
1 nyúl combjai
300 ml húsalaplé
gyros fűszerkeverék
2 marék koktélparadicsom
300 g leveles spenót
1 bögre bulgur
1 ek vaj
1 gerezd fokhagyma


A nyúlcombokat megmostam, szárazra töröltem, majd jó alaposan bedörzsöltem gyros fűszerkeverékkel. Két órát állni hagytam, majd sütőtálba tettem, öntöttem alá 3 dl húslevest, lefedtem és 180 C-os sütőben bő másfél órán át sütöttem. Mikor megpuhult rádobtam a koktélparadicsomot és ezzel együtt pirítottam további húsz-huszonöt percig.
Míg sült elkészült a köret is. Vajon illatosra pirítottam egy gerezd fokhagymát, megfonnyasztottam a spenótot, hozzáadtam a bulgurt, majd felöntöttem kétszeres mennyiségű felforralt vízzel és alacsony lángon, lefedve ezzel puhára pároltam.

Kakukkfüves szűzérmék grillezett ribizliparadicsommal




Pár hete készült ez a fantasztikusan finom vacsora. Kakukkfüves olajban pácolt szűzpecsenyét sütöttünk nyárson, mellé pedig köretként fantasztikusan finom ribizliparadicsom került, amit csak grill lapon sütöttem hirtelen, pár percig. Annyira édesek voltak a kis szemek, hogy pár perc alatt karamellizálódott is. No meg kísérőként jó vékonyra szelt, húsleves, tejszín és parmezán keverékében sült krumpli. Ha esetleg Gabojszának ismerősek lenne ez vagy az, nos az nem a véletlen műve. Merthogy ezt a vacsit valóban az ő fotói ihlették! :) Köszönjük!

Túrós, áfonyás brownie





A brownie jó, nagyon jó, szeretjük is, de valahogy mégsem sütöm sokszor. Pláne nem keverve, alakítgatva a recepteket. Alkalmasint egy-egy "eltévelyedés" belefér és be kell vallanom egy szelet túrós, áfonyás brownie egy fárasztó nap után... soha rosszabbat! A receptet, minimális módosításokkal innen vettem.

Hozzávalók:
100 g vaj
300 g cukor
60 g liszt
4 tojás
1 csipet só
10 ek kakaópor
100 g pirított, tört mogyoró
400 g krémes túró
2 ek keményítő
300 g áfonya

A puha vajat habosra keverem 200 g cukorral és a csipetnyi sóval. Egyenként belekeverek 3 tojást, majd az elkevert kakaó-liszt keveréket. Végül belekeverem a durvára tört mogyorót. Egy másik tálban összekeverem a túrót a negyedik tojással és a maradék cukorral. Beleforgatom az áfonyát is. Egy kisebb tepsit kibélelek sütőpapírral, majd beleöntöm a kakaós masszát, rá az áfonyás, túrós masszát. Egy fakanál nyelével óvatosan márványosra keverem, majd 175 C-os sütőben 35 percig sütöm.

Túrógombóc ánizsos szlivaszósszal, mogyorós morzsával



Megtöröm a Lilahangyát némaságba fojtó csendet. A száműzetés gyakorlatilag önkéntes volt, köszönhetően a naaagy szeptemberi mindenféle kezdéseknek, plusz annak a napról-napra egyre bonyolultabbá váló pályázatnak, amit a végén már mindenki utált a családkámban, beleértve engem is és amit végre befejeztem, beküldtem. Miközben írtam a pályázatot és az ehhez szükséges publikációkat olvastam, az elmúlt bő másfél hónapban rengeteg dolog átértékelődött bennem. A helyem, a dolgom, a feladatom illetően. A jó, a nagyon jó az, hogy úgymond hazataláltam, öt év után.
Öt éve, kenguruföldön, köszönhetően néhány munkahelyi bully meglehetősen agresszív és hathatós közreműködésének, gyakorlatilag egyik napról a másikra felmondtam és hazajöttem TS-hez. Munkájukat olyan sikeresen végezték, hogy évekig megtagadtam mindazt az összeszedett tudást, magabiztosságot és dolgozni akarást, amit addig magaménak éreztem. Visszamentem ugyan a munkahelyemre, sőt új kutatási témába is kezdtem, de közben kínlódtam, nem találtam a helyem. Még akkor sem, ha lánykánk, majd a kiskrapek születésével tényleg teljes lett az életem. Menekültem blogolásba, fotózásba, gondoltam azt, hogy elmegyek fotósnak, vagy egy pici grafikai stúdióba x+1. lótifutinak, amiről TS nem győzött lebeszélni. Álmodtam magamnak gasztroblogos távlatokat, így csináltam egy csomó dolgot, aminek abszolút semmi köze nem volt a tudományhoz és a kutatáshoz. De nem volt elég. Mint amikor eszel, fantasztikusan finomakat, de csupa egyszínűt és a lelked egyszerűen nem lakik jól... Valahogy így voltam én ezzel az egész életemmel az elmúlt öt év alatt.
Aztán tavasszal, amikor eldőlt, hogy megyek vissza dolgozni egy elejtett, szinte odavetett mondat, melyet a főnökömnek írtam beindította a lavinát, és most újra azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek és amihez igazán értek. Persze, mellette egy csomó mással is, de a lényeg, mintha valami gát szakadt volna fel bennem, hazataláltam, legbelül magamban.

S hogy miért éreztem mindezt fontosnak elmondani? Nem is tudom. Olvasgatva a nyár Veletek megesett fantasztikus történéseit fesztiválokról, majdnem kész, mindenki által várt könyvekről, jó kurzusokról, titokzatos saját éttermekről már tudom, a Lilahangya megmarad, aminek szántam: egy online szakácskönyvnek, majd úgy tíz-húsz év múlvára, amikor Kicsicsaj konyhai babérokra tör. Nem szeretném abbahagyni, sem ezt, sem a fotózást, mert nagyon szeretem csinálni, mert mindazt megtestesíti, amit egy (két) jó hobbinak kell. De a lényeg itt van, ez hobbi és nekem más a Hivatásom. Az egyik jó pont ebben az én Hivatásomban, hogy viszonylag rendszeres utazgatással jár, s mivel a tudományos mókusok azért tudnak élni és konferenciákat, találkozókat jó helyekre szervezni, remélem lesz majd pár gasztronómiai vonatkozású élménybeszámolóm is a világ négy sarkából!


Pár napja már újra birtokba vettem a konyhát, nem mondom, nem kellett közelharcot vívnom a fakanálért senkivel. Pedig ettünk, főztünk, főzögettünk eddig is. Sőt ... családunk egyik fele őszült egyet a Finománia szüreti kurzusán. Látva a fényképeket és TS, no meg Kicsicsaj beszámolóját hallgatva roppant sajnálom, hogy kihagytuk Aprótalpúval. De egy oltástól roppant nyűgös és lázas deddel esélyem nem lett volna, azt hiszem. Persze így, amikor lehetett dolgoztam, alig főztem és érthetően roppant hálás könnyeket hullajtottam a küldött mézes, szőlős pitéért, merthogy fantasztikusan finom volt!
Tegnapi ebédünk ez az ízeiben és kísérőiben kissé szokatlan túrógombóc lett. Megosztotta a társaságot, TS a klasszikus verzióra számított és emez túl citromos lett neki, de mi hárman csak úgy lapátoltuk befelé. Az ihletet innen merítettem.

Hozzávalók:
500 g túró
250 g szikkadt kalács, vagy kenyér morzsája
1 citrom héja reszelve
1 tk vaníliakivonat
75 g olvasztott vaj
60 g cukor
2 kisebb tojás
200 g zsemlemorzsa
200 g darált mogyoró
csipet só

fél kg szilva
1 szem csillagánizs
1 darabka fahéj
2 karika citrom
4-5 ek cukor (szilva édességétől függően)
2 ek keményítő

A kenyeret-kalácsot enyhén megpirítom, majd durvára őrlöm. A vajat habosra keverem a cukorral, belereszelem a citrom héját, egyenként belekeverem a tojásokat, a tört túrót, végül a morzsát. Jó alaposan összekeverem, majd két órán át pihentetem. Eközben a szilvát kimagozom, nyolcadolom és citrommal, fűszerekkel, cukorral puhára főzöm. Picit figyelmetlen voltam, a szilva meg túlérett, szóval szétfőtt, pedig szerettem volna ha nagyobb darabokban marad. Kiszedegetem a fűszereket, a keményítőt kevés vízben elkeverem és besűrítem vele a szószt.
A morzsához a mogyorót ledarálom és azonos mennyiségű zsemlemorzsával (vagy maradék kenyér-kalácsmorzsával) együtt aranyszínűre pirítom. A túrómasszából gombócokat készítek, vagy épp két kanállal eljátszadozva ilyen hosszúkásra formázom és lobogó vízben épp addig főzöm, amíg fel nem úszik a víz tetejére (pár kisebb gombócot sikerült szétfőznöm, gondolom, a viszonylag nagyobb vajtartalom miatt esik szét ilyen könnyen). A gombócokat morzsával meghintve szilvaszósz kíséretében tálalom.
Copyright @ 2007-2009 lilahangya