A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Segítünk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Segítünk. Összes bejegyzés megjelenítése

Sok kicsi 2010



Pár napja érkeztem haza a világ egy olyan tájáról, ahol az emberek egy jó része szörnyű körülmények között él, megdöbbentő méretű a nyomor és hatalmasak a társadalmi rétegek közötti különbségek. Talán zsigeri a reakció, hogy először megdöbbenünk, majd picit szégyenkezve talán, de valamiféle módon egyszerűen igyekszünk kizárni a lelkünkből a látottakat. De egy-egy kép, egy-egy arc elevenen az ember emlékezetébe ég és napokon át viszi vissza gondolatainkat a látottak felé. Nem meglepő azt hiszem, hogy ezek után még jobban szívembe markoltak L. Ritók Nóra, egy Berettyóújfaluban élő grafikus-tanárnő, önkéntes szociális munkás, az Igazgyöngy Alapítvány alapítójának szavai.

„Már nem lep meg, ha kisgyerekek nem tudják, hogyan kell megenni a narancsot, értetlenül forgatják a májkrém dobozát, mert nem ismerik, vagy úgy, ahogy van, töményen, megisznak egy üveg citromlevet. Elfogadom, hogy azonnal, amint megkapják, egészben betömik az öt tábla csokit, amit viszek. Még sehol nem láttam, hogy elraktak volna belőle későbbre. Vagy annak, aki épp nincs otthon.

Mert enni akkor kell, amikor van mit. És gyorsan.”

Az idei Sok kicsi akcióval Nóra óriási munkáját próbáljuk segíteni és a minőségi életre sokszor teljesen esélytelen, halmozottan hátrányos helyzetű Hajdú-Bihar megyei családokat szeretnénk támogatni. A tavalyihoz hasonlóan 15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. Az akció pontos részleteiről a Sok kicsi honlapján olvashattok.

A mi idei felajánlásunk egy fő részére a következő:


Egy piros pöttyös perdoozy kötény Blueblossomgirl jóvoltából, amin a Lilahangya design team is rajtahagyja a kéznyomát.

Egy 50 g-os madagaszkári Bourbon vanília rúd csomag a Thaffain-Vanilletól.

Egy saját készítésű likőrcsomag, mely limoncellot, crema di limoncellot és fűszeres narancslikőrt tartalmaz.

A nyeremény januárban Budapesten személyes találka keretében vehető át, illetve vidéki nyertes esetében egy csinos kis csomag formájában indul útjára.







Sok kicsi újra! Figyeljétek, érdemes!




Ma útjára indult a második Sok kicsi akció! Ismét segíthetünk és Ti is segíthettek. A honlapon illetve a facebookon követve az eseményeket minden fontos részletet megtudhattok!
Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatjuk fantasztikus felajánlásoknak nézünk elébe. Ma Puffin kezdett, újoncnak mondja magát, de régi motoros :) Micsoda sütiszettel indított! A céges felajánlások listáját pedig egy Nobu vacsora indította.

Egyszer csak igérem, a hangyacsalád is színre lép, de előbb ... rohanás a reptérre! Tot siens!

Segítsüti - Édes és jó szíve van




Édes és jó szíve van, ugye nem kell bemutatni, igen ő az a Segítsüti! Ezúttal a nemzetközi gyermeknaphoz passzítva, új sütisütőkkel, hatalmas lelkesedéssel és remélhetőleg ismét rengeteg segítőszándékú licitálóval!

Jó része lenni, jó sütni, jó licitálni, jó a licit végét látni és a legjobb a csodálkozó örömöt látni, amit okozunk vele. Tavaly tavasszal a Lea otthon lakóinak szereztünk örömet, idén Anyáknapján koraszülött babák első napjait igyekeztünk könnyebbé tenni a Péterfy Sándor utcai kórház illetve a Miskolci Kórház Koraszülött osztályán, most pedig szeptember 20-a éjfélig, a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikája javára emelkednek a licitek! Remélem minél többen bekukkantotok, regisztráltok és licitáltok!

Most új sütisütők finomabbnál finomabb csodái közt válogathattok, akik közül én Limarának adom most át a stafétát. Nézzétek csak ezeket a levendulás citromkrémes linzerszíveket!

Ugye mondtam, hogy édes és jó szíve van! :)


A licit vége




Tegnap este ölemben a felébredt Aprótalpúval pillogtuk, mit pillogtuk, szurkoltuk végig a Segítsüti licitálás végét! Azon felül, hogy a végösszeg 739300 Ft lett külön izgalmat okozott az utolsó pár percre a marcipános torta alá elhelyezett időzített licitbomba. Köszönöm olinkának és zoldbekunak, heroikus küzdelmet vívtak! Végül olinkának kedvezett a szerencse, gratulálok és természetesen egy ilyen küzdelem után nem is mondhatok mást, zoldbeku a tortafelajánlásom Neked is szól!

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vett az akcióban és a licitálásban, nagyon jó érzés, hogy mi is részesei lehettünk!

Marcipános csokitorta




Mikor nemisbéka megkeresett, hogy lenne-e kedvem ismét részt venni a Segítsüti akcióban nagy örömmel mondtam igent. Az ötletelés sem tartott túl sokáig, talán már a következő hétvégén rábökött Kicsicsaj egy újságban egy receptre, egy színes marcipán tortáéra. Aztán persze némi külcsíntervezés, némi variálás és próbasütés következett. El is készült egy barna, pöttyös, kissé lapos süti, ami csinos volt ugyan, de belül nem az igazi. Le is fotóztam, ahogy illik, bajlódtunk reggeli napsütéssel, árnyékokkal, szögekkel, de valahogy ízre akkor sem volt az igazi. Újabb receptkeresgélés, egy angol kedvenc segített, majd végül a pöttyökből csíkok lettek. Szép, színes marcipán csíkok egy duplán marcipános, magas csokitorta tetején!
Itthon nagy sikert aratott, remélem Nektek is tetszeni fog! Ha szeretnétek megkóstolni és segíteni is, nincs más teendőtök, mint licitálni a 2010-es Sütárverésen! A befolyt összeggel idén két kórház koraszülött osztályát támogatjuk! A licitálás pontos részleteit itt találjátok.

Hozzávalók:250 g vaj
250 g nádcukor
120 g 70%-os étcsokoldé
4 tojás
125 g liszt
75 g duvára darált mogyoró
2 tk sütőpor4 tk frissen főzött eszpresszó
kb. 700 g marcipánmassza
1 ek kakaópor
piros, sárga és kék ételfesték
kb. 300 g savanykás dzsem (ribizli vagy meggy)
porcukor a nyújtáshoz
kevés víz

Egy szögletes kb. 25cm x 25 cm-es szögletes formát kibélelek sütőpapírral. A sütőt előmelegítem 180C-ra. A puha vajat a cukorral habosra keverem. A mogyorót megpirítom, a héját ledörzsölöm, majd durvára töröm. A csokoládé felét megolvasztom, másik felét apró darabokra töröm. A tojásokat egyenként a cukros vajhoz keverem, majd hozzáadom az eszpresszót. A lisztet összekeverem a sütőporral és a darált mogyoróval és apránként a vajas masszába keverem. Végül beleforgatom a csoki darabokat. 45 percig, vagy tűpróbáig sütöm. Mikor langyosra hűlt, kifordítom a formából. A teljesen kihűlt sütit kettőbe szelem. Az alsó réteget megkenem finoman savanykás ribizli dzsemmel, vagy meggy dzsemmel, majd ráteszem a felső réteget. A tetejét is és az oldalát is megkenem dzsemmel és egy órára hűtőbe teszem.

A marcipánból kb. 150 g-nyit félreteszek, a maradékot elfelezem. Az egyik felét porcukrozott felületen kb 35 cm x 35 cm-es, 1 mm vastag lappá nyújtom, majd óvatosan a tortára simítom. A felesleget óvatosan levágom, félreteszem. A marcipánt lekenem kevés vízzel. A másik darab marcipánt a maradék darabkákkal összegyúrom, majd belegyúrok egy evőkanálnyi cukrozatlan kakaóport. Porcukrozott felületen ezt is kb. 35 cm x 35 cm-es, de vastagabb lappá nyújtom és bevonom vele a tortát, a felesleget ismét levágom. A félretett marcipánt kisebb darabokra vágom és ételfestékkel összegyúrva színezem. Addig gyúrom őket, míg a színük homogén nem lesz. Porcukrozott felületen kukacokat sodrok belőlük, majd vékony szalagokká nyújtom. Különböző szélességű szalagokat vágok, majd óvatosan elrendezem őket a torta tetején.

Jövő keddtől újra segít a süti!



Eltelt egy év, lassan újra Anyák napja és előtte ismét Segítsüti. Az ötlet ugyanaz, néhány gasztroblogger süt, a sütik receptjeit és fotóit felteszi a saját blogjába és indulhat a licit! A legtöbbet felajánló viszi a finomságot, frissen sütve, persze :). Idén majd 27 süti várja ínyenc gazdáját, a licitből befolyt összegből két kórház koraszülött osztálya kap mindenféle hasznos holmit!

Íme egy kis ízelítő tavalyról, az idei finomságokra pedig már csak pár napot kell várni! Jövő kedden, március 30-án újra indul a Sütilicit!


A licit módja a tavalyihoz képest megváltozott, a részleteket az új Segítsüti.hu-n találjátok, de érdemes a Facebookon is követni az eseményeket!

A fotó innen származik

Sokkicsifagyi




Végre nekünk is sikerült összehoznunk egy találkát Sok kicsis nyertesünkkel. Talán emlékeztek rá egy saját fotókból készített tányéralátét szettet és egy igen marcipános fagyizást ajánlottunk fel a licitálóknak. A sorsolásnál kíváncsian vártuk kit fogunk vendégül látni, végül Enikőéknek kedvezett a szerencse. Jó pár hétnyi tervezgetés után szombatra sikerült megbeszélni egy találkozót. Köszönhetően TS szorgos kezeinek a tányéralátétek is elkészültek, nekem pedig csak a marcipán szemifreddoval kellett törődnöm (meg Ízbolygó karácsonyi pogácsájával - egyébként hálás köszönet Magdi nagyinak, ez a pogi tényleg mindig beválik!).
Meg Kicsicsajt kellett csitítgatni és meggyőzni, hogy de, igen, mire az ebéd utáni alvásból felébred már biztosan itt is lesznek a vendégek! Így is lett, mire a szöszi szépre aludta a pofiját meg is érkezett Barnus a szüleivel, Enikővel és Tiborral. A kicsik gyorsan játékba merültek, jó szokásukhoz híven hirtelen hárman hatfelé tűntek, mi pedig a bemutatkozó köröket gyorsan letudva elég hamar a fagyizásra tereltük a szót.
Szerencsére szombatra Holle anyó is befejezte aktív tevékenykedését (talán megijedt Fakanál plakátjától), a hó is elolvadt , s ennek örömére, meg a fagyigép búgásának hangjára TS megnyitotta az idei fagyiszezont. A hosszabb előkészítésre, fagyasztásra való tekintettel a megígért marcipán szemifreddot egy nappal előbb elkészítettem. Aki kóstolta már tudja, hogy sokkalta inkább egy hideg desszert, mint egy klasszikus fagyi, mondanom sem kell anélkül fogyott el, hogy lefotózhattuk volna. Azért hogy a fagyigép se érezze elhanyagolva magát előkészítettem egy jó tömény csokigranitát és készült egy szilva-szeder granita is. De igazándiból sok újat fagyigyártás területén nem mondhattam volna Enikőnek, lévén nyaranta maga is aktív fagyigyáros, bár remélem a kókusz-lime fagyival sikerült azért új ötletet adnom. Így végül fagyiostya készítéssel próbálkoztunk, Buillabaisse mandulás tuilejára esett a választásom. Tökéletes választásnak bizonyult, ízlett kicsiknek, nagyoknak egyaránt, igaz a formázást még gyakorolnom kell (nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan válik törékennyé az ostya)!
S hogy milyen kicsi a világ, kiderült, hogy Enikőéket igencsak szoros szálak fűzik szülővárosomhoz, Szekszárdhoz, a szekszárdi borvidékhez és a Szent Gaál Pincészethez! Persze, a délutánnak amolyan kisgyerekes módon elég hamar vége szakadt, a kialvatlan kisebbek elég gyorsan túlpörögtek és amolyan halasztást nem tűrő módon jelezték a játékidő végét.
Enikő, nagyon köszönöm, hogy részt vettetek a Sok kicsi akcióban és eljöttetek hozzánk, remélem Ti is jól éreztétek Magatokat nálunk!

Sok kicsi... alakul



Két napja tart már a Sok kicsi jótékonysági akcióra a sorsjegyvásárlás. Jó nézni, hogy nő szinte óráról órára a felajánlott összeg, jó tudni mennyi embert mozgat meg újra Nemisbéka ötlete, jó érezni, hogy ennek a játéknak mi is részesei vagyunk. Még tizennegyedikéig vásárolhattok sorsjegyeket, akár a Lilahangya fagyizóba, akár a többiek programjaira, felajánlásaira. Játszatok velünk, érdemes!

Még egyszer a lista, a Sok kicsi programjaival, felajánlásaival

Milyen felajánlás?

Hol?

Kinek?

Burek és gibanica-fortélyok, sütés, lelőhely-felfedezés Ágival

Budapesten, Szabadkán, bárhol Magyarországon (csomag és video)

1 személy részére

Főzőtanfolyam a Csillagánizs Főzőiskolában

Budapesten

2 személy részére

Dedikált szakácskönyv és főzőest Chili&Vaniliával

Budapesten

2 személy részére

Szarvasgomba-csomag a Szarvasgomba.hu-tól (15000 Ft értékben)

Bárhol Magyarországon

1 személy részére

Öntöttvas edény és házi készítésű tészta Cserkétől Bárhol Magyarországon

1 személy részére

Ebéd a Babel Delicate étteremben (15000 Ft értékben)

Budapesten

2 személy részére

Főzés + ételfotózás Dolce Vitával

Budapesten

1 személy részére

Digitális fotókidolgozás a DigiLabor.net-től (15000 Ft értékben)

Bárhol Magyarországon

1 személy részére

Üvegkép és gasztrocsomag fakanáltól

Budapesten

1 személy részére

Öntöttvas grillserpenyő és kötény a Vilen Bt.-től (20800 Ft értékben) Bárhol Magyarországon

1 személy részére

Kalácsfonás és vacsora Fűszeres Eszterrel Budapesten

2 személy részére

Gyertyafényes vacsora a Rosinante Fogadóban, a chef álmodta menüvel Szigetmonostoron

2 személy részére

Disznótoros vacsora Horasznál

Budapesten

2 személy részére

Ínyenc csomag a Culinaristól (15000 Ft értékben) Budapesten

1 személy részére

Vasárnapi villásreggeli Kakaóscsiga Zsófiékkal Budapesten

max. 5 fő részére

Vacsora a Stand Bistróban + konyhatúra Segal Viktor séffel (15000 Ft értékben) Budapesten

2 személy részére

Forró csokizás Lila Fügével

Budapesten

1 személy részére

Profi séfkés a Kitchen Factory-tól (24890 Ft értékben) Budapesten

1 személy részére

Fagyizás lilahangyáékkal + egyedi tányéralátétek

Budapesten

2 személy részére

Késtechnika tanfolyam a Makifoodnál (19800 Ft értékben)

Budapesten

3 személy részére

Közös kenyérsütés + kenyeres csomag Limarával

Makón

1 személy részére

Olívaolaj-csomag és olívaolaj kóstoló workshop Giuseppe-vel

Budapesten

1 személy részére

Kávétanfolyam és ebéd Loriennel + 2x250 g Kapucziner frissen pörkölt kávé Kecskeméten

2 személy részére

Egyéves Stahl magazin előfizetés és a Kulinária Kiadó könyvcsomagja (15000 Ft értékben) Bárhol Magyarországon (Stahl Judit személyes átadása csak Budapesten)

1 személy részére

Klasszikus ozsonna Mirelle-nél

Budapesten

2 személy részére

Vacsora a megújult Aranyszarvas étteremben + fél nap Mogyorósi Gábor séffel (20000 Ft értékben)

Budapesten

2 személy részére

Nemzetközi sajtcsomag és sajtfondü nemisbékával

Bárhol Magyarországon (fondü csak Budapesten)

1 személy részére

Csúcsgasztronómiai szakácskönyvcsomag az Alexandra Kiadótól (23890 Ft értékben) Bárhol Magyarországon

1 személy részére

Grillvacsora, borkóstoló és gasztrocsomagok Ízbolygóékkal

Budapest környéke

2 személy részére

Vacsora a Dining Guide 36 tagú zsürije által az "Év Éttermének" megszavazott vendéglőben + meghívó az azt kihirdető, 2010. január 20-i ünnepélyes gálára

Budapest vagy Visz vagy Pécs vagy Balatonszemes (a nyertes étteremtől függően; a gála Budapesten)

2 személy részére

sok kicsi





Lenne kedvetek segíteni? Ezúttal gyerekeknek. Valahogy úgy, olyan önzetlenül, olyan játékos kedvvel, mint ahogy az Anyáknapi, nagy sikerű Segítsütinél tettétek?

Pár hete Nemisbéka, Fakanál és Chili és Vanília segítségével újabb jótékonysági játékot talált ki, egy karácsonyi tombolát. A Sok kicsi sokra megy akció keretén belül november 16. és 30. között minden nap egy gasztroblogger és egy szervezet tesz felajánlást többnyire valamilyen szemnek, szájnak finom csomagra, programra.

Hogy mit kell tennetek? December 1. és 14. között vásárolj virtuális sorsjegyet a Nektek tetsző programra, felajánlásra, akár többre is, aztán bízzátok magatok Fortuna kegyeire! A sorsjegyekből befolyt összegből a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatjuk. A pontos részletekért olvassátok el a Sok kicsi felhívását.

Ma, tizedik bloggerként hozzám került a megtisztelő staféta. A kedves nyertest szeretnénk egy, a Lilahangyán megjelent ételfotókból készült négyszemélyes tányéralátét szettel meglepni. Azonban úgy gondoltuk a maradandó mellé valami finom is dukál. Sokat nem kellett töprengeni, hogy mi legyen az. Végül is nem bújhatunk ki a saját a bőrünkből és tél ide, tél oda mi bizony fagyizni hívjuk a nyertest! Ide hozzánk, a télen-nyáron nyitva tartó Lilahangya fagyizóba :)! Ha szereted a finom, hideg desszerteket és van kedved kipróbálni magad például egy marcipán semifreddo elkészítésében, aztán velünk együtt jól megkóstolni nálunk a helyed! A gyerekzsivalyról mi gondoskodunk, de hogy még vidámabbak legyünk Te is hozz magaddal valakit!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya