Wokban sült citromos-mézes pulykamell rizstésztával



Stir-fry, úgy hiszem a szó mindent elmond a forró wokban való sütögetésről és a percek alatt elkészülő vacsoráról. Ebben az esetben (is) az előkészítés maga tovább tartott, mint az étel elkészítése. Az eredmény pedig ugyancsak pillanatok alatt tűnt el. Ez az étel is nyugisan felvehető a gyorsvacsi kategóriába. Kicsicsaj is örömmel falatozgatott, a risztészta amúgy is eléggé előkelő helyen áll , így meg, hogy husi is volt mellé :-). A receptet itt találtam, aztán a helyi konyhára és szárnyasra (pulyka) adaptáltam.

Hozzávalók:
70-80 dkg pulykamell
3 tojásfehérje
1.5 ek kukoricaliszt
2 csésze mogyoróolaj
néhány szál újhagyma

A citromszószhoz:
1 ek kukoricaliszt
3 citrom leve
Fél dl erős csirkehúsleves, vagy 1 leveskocka fél dl vízben elkeverve
2 ek méz
1 ek cukor

Előszőr a citromszószt készítettem el. Az egy evőkanálnyi kukoricalisztet elkevertem 2 ek hideg vízben egy szószos lábasban. Hozzáadtam a három citrom facsart levét, majd belemorzsoltam a leveskockát, hozzáadtam a vizet, a mézet és a cukrot. Az egészet kevergetve felforraltam, majd alacsony hőfokon 2 percig szotyogni hagytam, majd félretettem.
A pulykamellet vékony csíkokra vágtam. Egy tálban simára kevertem a tojásfehérjéket és a másfél kanál kukoricalisztet, majd beleforgattam a húst.
Innentől kezdve jött a sitty-sutty része: a wokot felforrósítottam, majd beleöntöttem a mogyoróolajat. Amikor az olaj is felforrósodott beledobtam a husit (egyszerre úgy nyolc csíkot) és mindkét oldalukon aranysárgára sütöttem. A kész husikat papírtörlőre gyűjtögettem. Amikor az összes hús elkészült az olajat kiöntöttem, de a wokot nem mostam el. így pont annyi olaj maradt benne, ami a hús és a szósz összekeveréséhez és sütéséhez elegendő. A tetejét megszórtam metélt újhagymával és rizstésztával tálaltam.

Hasonló alapanyagokból

0 megjegyzés:

Copyright @ 2007-2009 lilahangya