Kókuszos süti csoki mousseszal

A fagyifőzők szokásos dilemmája engem is utolért, mi is legyen a tojásfehérjével. Le ugyan nem fagyasztottam, de a hűtőben dekkolt már egy-két napja, ideje volt felhasználni. Fel is csaptam hát t3v okos gyűjteményét és valahogy megleltem az nlcafen azt a kókuszos sütit, amit tkp. anyukám is sütött már évekkel ezelőtt, kávékrémmel és csokimázzal a tetején. Az nlcafen talált receptek egyike pudingos befejezést kíván, a másik, ha jól emlékszem csak úgy üresen kínálja én meg azt gondoltam miért ne koronázhatná meg az az isteni étcsoki mousse, ami télen biza elég gyakori vendég volt nálunk. Este aztán, mire a süti már a hűtőben pihent majdnem elfeledkeztem róla, de annál nagyobb volt az öröm, mikor TS meglátta. Mikor elárultam, hogy kókuszos a tészta, az én jó párom majdnem dobott egy hátast, ui. annyira nem szeretem a kókuszreszeléket és a kókusz illatát, hogy kergetni lehetne vele. Igen, tudom, tudom - mondtam neki, de ezt ismerem és csudafinom. Megkóstolta és ebben ismét egyetértettünk.
Ja, az egészben az a vicces, hogy a csokimousse miatt most néhány tojás sárgája vár a szebb jövőre a hűtőben.

A kókuszos tésztához, egy 30 cm átmérőjű tortaformára szabva:

6 tojásfehérje
25 dkg porcukor
5 ek finomliszt
20 dkg kókuszreszelék
fél csomag sütőpor

A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot kevertem, majd beleforgattam a sütőporral elkevert lisztet és a kókuszreszeléket. Kivajazott tortaformában sütöttem 180 C-on, az időt nem tudom, de a tűpróba segít.

Mire elkészült, elkészült rá a csokikrém is:

20 dkg 70%-os étcsoki
2 ek porcukor
5 dkg vaj
1 tojás sárgája
4 tojás fehérje
1 ek Mozart csokikrémlikőr

A csokit a vajjal és cukorral vízfürdőn felolvasztottam, majd a tűzről levéve belekevertem egy tojás sárgáját és a csokilikőrt. A végén pedig beleforgattam a fehérje kemény habját.
Az egészet szépen a sütire kentem és bánkódtam fél percet, hogy miért is fogyott el a durvára darált mogyoró, azzal lett volna ám még csudafinom.

Hasonló alapanyagokból

2 megjegyzés:

Nikóca írta...

Kedves Lilahangya!

El sem tudod képzelni, mióta keresem ennek a kávékrémes sütinek a receptjét a neten, de eddig nem jártam sikerrel... Tudom az összetevőket is, de az arányokról sajnos gőzöm sincs... Az eljegyzésünkre készítettem anno ezt a süteményt, és a tizenöt féle süteményből ez volt az, ami azonnal elfogyott... Isteni finom, de sajnos valahová elkevertem a receptet... Talán a költözésnél történhetett... :(
Megtennéd, hogy elküldenéd az eredeti kávékrémes kókuszos szelet receptjét? Nagyon hálás lennék érte! :)
Köszönöm előre is!

N.

Copyright @ 2007-2009 lilahangya