Pulykahusos pirog vagy calzone?



A lényeg a lényeg, valami csudafinom lett. Történt pedig az, hogy megbeszéltük Napommal a héten ő főz, mára pizzát talált ki. Meg jó multkorjában Todd English honlapját olvasgatva találtam ezt a szimpatikus receptet. Meg is beszeltük, hogy ez legyen A pizzatészta. Aztán délután a dolgozóban hirtelen a calzone járt egyre a fejemben, meg is egyeztünk, hogy együtt fejezzük be. Aztán újabb ötletroham, hogy legyen inkább pirog, mert abból lehet kisebbet is készíteni és dolgozós ebédnek is finom lesz. Hogy igazándiból van-e tésztabeli lényegi különbség a pirog és a pizza tésztája között, azt nem tudom, szívesen olvasnám a kommenteket a témában. Végezetül lett egy szép normál méretű pizza, sonkás-olivás-sajtos-chilis-fokhagymás, meg lett pár darab álcalzonepirog, egy kisebb az aprónépnek, nagyobbak meg nekünk. A töltelék pedig egy pulykamellből, gombából készült ragu lett, Párom módra.

A pizza tészta négy főre, ahogy Napom készítette:

1/4 csésze graham liszt
3 csésze finomliszt
1/2 csésze rétesliszt

2 tk szárított élesztő
2 tk só
2 tk cukor
1 2/3 csésze meleg víz

Az alapanyagokból jó rugalmas tészt
át készített és nedves konyharuhával letakarva két órát kelesztette volna, ha Kicsicsaj nem látta volna el ilyen-olyan sürgős tennivalókkal. így gyakorlatilag hat órát kelt a tészta és teljesen jó lett így is.

Pulykaragu

30 dkg pulykamell
1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma
10 dkg barna csiperke
1 tk szezámolaj
1 ek olivaolaj
só, bors
1 ág görög bazsalikom

A hagymát kevés sóval üvegesre párolta, gombát borssal fűszerezte, majd a kockára vágott pulykamellet hozzáadva pár p
ercig pirította. Kevés szezámolajjal, szeletekre vágott fokhagymával, ízestette, 1 dl vízzel felöntötte, majd fedő alatt puhára párolta.
A pirogokhoz kb. fél centi vastag 20 cm átmérőjű korongokat nyújtottam a pizzatésztából. A husis töltelékbe kaptak még egy-két kis gombóc mozarellát, kevés zöld erős paprikát és paradicsomot. A félbehajtott tesztabatyuk szélét nedves ujjal összenyomogattam, tetejüket tojással megkentem. 200 C-os sütőben kb. 12-15 percig sültek.

Hasonló alapanyagokból

6 megjegyzés:

BeckZsu írta...

http://gotovim-doma.ru szerint a pirog tésztája a következő:
4 pohár liszt
1 pohár tej vagy víz
1 tojás
2 evőkanál cukor
¼ teáskanál só
4 evőkanál vaj vagy margarin vagy olaj
20–30 g élesztő,
tehát úgy látom, a különbség csak a zsiradék.

Névtelen írta...

Nagyon szép lett! Már jó ideje szeretnék kipróbálni valami ilyesmit, szerintem a Tiéd lesz a befutó!

Lilahangya írta...

Csokimacs, koszi, es csak batoritani tudlak! A maradek tesztabol tegnap kenyerke sult, azaz hernyocska, finom lett az is

Lilahangya írta...

Zsuzsa koszonom a receptet. Teljesen oszinten bevallom parom, aki a tesztat keszitette elfeldte az olajat belole. De igy is tokeletes lett

Manyesz írta...

Megcsináltam. Köszönöm a receptet, nagyon jó lett, gyors, és finom, laktató kaja. A férjem ép most eszegeti tejecskével:)))

Lilahangya írta...

Monika, orulok, hogy izlett!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya