Maggi fix nélkül



Az ember óhatatlanul is a reklámok hatása alá kerül néha (?), még szerencse, hogy nem teljesen. így esett, hogy a most mutogatott darálthusis rakott krumpli került ebédre a tányérunkra, persze Maggi fix nélkül. (Egyébként mindketten bevallhatjuk, hogy végigjártuk a készétel, félkészétel és főzésgyorsítók (nekem a Mfix is ilyen) létráját, mára egész tisztes friss alapanyag felhasználókká váltunk azt hiszem.)
Szóval, a darált husis rakottkrumpli a mi verziónkban (merthogy együtt főztünk :-)):

0.5 kg darálthús (pulyka felsőcomb)
1 kg burgonya
1 nagyobb fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tk őrölt paprika
5 dkg libazsír
só, bors
friss oregánó
3 dl bechamel mártás (a szokásos módon)
10 dkg reszelt trappista sajt
3-4 ek finomra vágott snidling
A hagymát libazsíron üvegesre pirítottuk, belekevertük a fűszerpaprikát, majd hozzáadtuk a darálthusit és a fokhagymát. Sóval, borssal és egy ek friss oregánóval ízesítettük. Rövid lére pároltuk. A meghámozott és karikára vágott burgonyát sós vízben megfőztük. Annak rendje és módja szerint vajból, lisztből, tejből bechamel mártást főztünk, amit sóval, kevés fehérborssal és szerecsendióval ízesítettünk. Tűzálló tálat rétegesen megtöltöttük a főtt krumlival, husival, bechamellel, a felső bechamel réteg tetejére snidling és reszelt sajt került. Kb. 20 perc alatt, 170 C-on pirosra sütöttük.

Hasonló alapanyagokból

0 megjegyzés:

Copyright @ 2007-2009 lilahangya