SÖRFAGYI- avagy a sör átlényegülése 2.



Az első ízlelésre karamelles, a másodikra picit kávés, a hamradikra pedig kesernyés, MI EZ?
Az igazi SÖRbet, lehetett volna, erre gyúrtam már hetek óta, de aztán úgy adódott, hogy hosszas előkészítés, sörrel való szemezgetés után a tejszínes verzió, így a SÖRfagyi győzött.
Történt pediglen, hogy jó pár hete, mikor Napocsom szülei meglátogattak bennünket és a nagy melegre való tekintettel fagyival kínáltam őket NapomApuja azt mondja nekem, nem kér most fagyit, majd ha sörfagyit készítek... Hát kell ennél nagyobb kihívás???

Nem kellett. Recept vadászat indult, sokat keresni nem is kellett. Sörfagyi márpediglen létezik, recept szépszámmal akad és gyakorlatilag két részre oszthatóak. Az egyik egyszerűen némi beforralást majd cukros sziruppal történő higítást követően fagyasztódik és fogyasztódik. A másiknál pedig a klasszikus főzött vaníliás krémre alapul a recept. Na és van az a zárójeles harmadik, amikor véletlenül a fagyasztóban felejtődik a sör (létezik ilyen?).
Abban viszont a receptek nagy része egyetértett, hogy jobb egy erősebb sörből, vagy barnasörből, esetleg valamilyen gyümölcsös ízesítésű sörből kiindulni.
A Krušovice fél literes barna söre igazán szimpatikus választásnak tünt. Olyannyira, hogy a fagyi készítésének halogatása miatt egyszer még komolyan meg is kellett védenem a söröm :-).

De a hétvégén eljött a pillanat, amikor előástam rejtekéből a söröcskét, eldöntöttük, hogy tejes alapú lesz és megszületett a mi barnasörfagyi verziónk:

Kb. 1 literhez

0.5 l barna sör (pl. Krusovice)
4 tojás sárgája
5 ek cukor
2.5 dl tejszín
2 dl tej
1 tk vaníliakivonat

A barnasört felforralom, majd kb. 20 percig alacsony hőn tartva rotyogtatom. Ezzel az alkoholtartalma elmegy, az íze még koncentráltabb lesz. A tojások sárgáját fehéredésig keverem a cukorral. A tejszínes tejet felforralom, majd óvatosan a tojásalaphoz vegyítem, hozzáadom a vaníliát és visszatéve a tűzhelyre krémmé főzöm. Mikor egy picit kihült hozzákeverem a sört, alaposan felhabosítom, majd lehűtöm, fagyasztom. Az íze? Az elején valóban karamelles, aztán egy slussz kávé és a végén a sör íze. Nagyon jó, de tényleg.
Ja, mielőtt elfeledem, Nagypapinak is bejött :-)))

Hasonló alapanyagokból

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez tkp. olyan, mint a whiskys krémlikőr vagy bailey's, csak más piával, és lefagyasztva, nem? :) A Krusovice magában is jó, én nem pazarolnám ilyesmibe :))

Fűszeres Eszter írta...

Ez a SÖRbet a nap fénypontja :-D

Lilahangya írta...

t3v
Inkabb a 'feladat' volt a lenyeg, hogy milyen lesz, izlik-e stb. Meg aztan nem hiaba kellett nekem a csaladi sorfogyaszto elol elrejteni a krusot... az ize egyebkent nem kremlikor jellegu, annal markansabban soros...

Fuszer es lelek, koszi :-)

Névtelen írta...

Óriási, ezt ki kell próbálnom. Lehet, hogy csak én leszek rá fogyasztó, de akkor is.
Viszont gyümölcsös sörrel nem próbálkoznék, szerintem az a pazarlás:-) Egy üveg sört utána is lehet rá inni:-)

Rossamela írta...

Húú, de tetszik! Erős a kísértés, hogy azonnal nekiálljak, pedig most nem a fagyigépes konyhámban vagyok.

Rossamela írta...

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek fagyigép nélkül is megcsináltam (állagra nem is tökéletes), nagyon érdekes! Finom!

Gyümölcsös sörrel én sem próbálnám, szerintem az nem annyira passzolna a tojásos-tejszínes ízbe. De ez a komlós keserűség nagyon jó a krémes alapon!

Lilahangya írta...

Rossamela, Örülök, hogy ízlik! A gyümölcsös sörrel kapcsolatban igen, osztom a véleményed.

Copyright @ 2007-2009 lilahangya