5 legjobb 2008-ból



Van két adósságom, az egyiket huAnitától kaptam a Sütiboltból, a másikkal pedig Zsuzsi lepett meg. Kezdem az elsővel. Rágom egy ideje már azt az öt legjobb dolgot, de nem igazán tudok objektív lenni. Először szívem szerint azt írtam volna, hogy mind az öt Apróbbikról szól, hiszen elég sok szomorúság után jött Ő, így nem lenne nehéz megtalálni azt öt legemlékezetesebb dolgot vele kapcsolatban. De ott van a Nagyobbik is, az elmúlt évben babából kisgyerekké változott Kicsicsaj is. Hiszen úgy, de úgy tele van vele a lelkem-szívem velük, hogy az csuda. De ha jobban belegondolok azért csak voltak például konyhai legjobbak is. Álljon hát egy vegyes ötös, ilyen is, olyan is, csak ahogy eszembe jutnak:

1. Az egészséges kisfiúnk születése egy aggódós terhesség végén, az az -utólag roppant nevetséges, ám akkor roppant komolyan gondolt - ellentmondást nem tűrő kérés, amiben TS-t a Nap ablakból való eltávolítására szólítottam fel. No meg a rengeteg első történés, amit azóta is megélünk vele. Most épp az első átaludt éjszakáért fohászkodom...





2. A nap, amikor Kicsicsaj megkapta az első kijányjányos ruháját, a hozzáillő cipellőkkel. Az a feneketlen boldogság, ami belőle áradt és a nem kisebb büszkecsodálkozósmajdnemsírós érzés, ami belőlem és TS-ből. Az aranyos ragozási hibái, mint az enyém-enyéd-enyéje. Az ügyessége, ahogy a lovat megüli és még sorolhatnám.





3. Kaptunk egy karamellizáló pisztolyt. Régi álom volt, Marcsinak köszönöm, már dőzsöltünk vele párszor, lassan majd a lilahangyára is felkerül ez-az.




4. Az első igazán jó rozskenyerem. Már negyedik éve sütögetem a kenyérkéinket, azt hiszem kezdek belejönni. De a rozskenyérrel jó ideig nem volt szerencsém. Persze a nyanyatésztának valót azóta is mindig jól elfelejtem eltenni, lehet jövőre már az is természetes lesz.

5. Tudom, hogy apróság , de az az öröm, amit néhány kicsi szufléforma okozott nekem az év végén. Nem tudom hány éve vágytam rá, de valahogy soha nem vettünk, pedig nem egy ökör ára.

Végül tovább kéne gurítanom, de nem igazán tudom kinél járt már. Szívem szerint megkérdezném Bodzáékat, Gabojszát, ha még nem válaszolt és Gabaht.

Hasonló alapanyagokból

8 megjegyzés:

gabojsza írta...

Köszönöm,igyekszem megválaszolni!:-)
(most épp az ágyat nyomom...)

Gabah írta...

Köszönöm Lilahangya! Kicsit gondolkodom, de ami késik, nem múlik! ;-)
A gombába töltött polentát pedig azonnal berakom a "diéta után feltétlenül kipróbálandó" receptek közé!
Azt hiszem, már tudom is, hogy mikor fogom elkészíteni... Szuper ötletet adtál! Köszi, köszi, köszi! :-)

Lilahangya írta...

Gabojsza jobbulást! Gabah, örülök!

Fekete Bodza írta...

Szia!
Megleptél ezzel te is, hogy épp ránk vagy kíváncsi! :)
És köszönöm!
Nekem van egy másik blogom, egy kreatív féle, ott már válaszoltam, ha nem baj, íme:
http://alkottunk.blogspot.com/2009/01/ottis-krdse.html

Bea

siccike írta...

Annyira gyönyörűek ezek a gyerekek!:-)

Doctor Pepper írta...

És az a bizonyos rozskenyér már szerepelt itt? Engem nagyon érdekelne!

Lilahangya írta...

meg nem, igyekszem

cinober írta...

Jaj, de örülök, hogy használjátok! Már magunknak is beszereztem egyet, várom a receptet.
Marcsi

Copyright @ 2007-2009 lilahangya