Ruccolás, sütőtökös csirke rétesbatyuban



Mit lehet tenni, ha egy sütőtök egyre hervadtabban vigyorog rád a hűtőből? S ha ez a sütőtök hogy hogy nem egy dobozka ruccolával bazsalyog? Azt hiszem nincs mit tenni, szólni kell a csirkének, hívja a rétestésztát és sürgősen tegyenek rendet! Ez történt tegnap.
A hűtőt kinyitottam, a réteslap kicsúszott, a sütőtököt és a ruccolát pedig oda-vissza pakolgattam, hogy be tudjak szuszakolni egy adag levest! Aztán a visszapakolásból nem lett semmi, sőt csak fokozódott a pakolászás, míg az összes résztvevő a pultra nem került. A sütőtököt elkezdtem hámozni, héja már sehol, de én még mindig csak hámoztam-hámoztam, egészen addig, míg egy mélytányérnyi adag nem lett belőle. Eddigre a recept, az ízekkel, színekkel kész is volt a fejemben:

1 csomag réteslap (8 lapos)
1 közepes csirkemell filé
fél sütőtök
két marék ruccola
pár szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ágacska rozmaring

olivaolaj

Az időközben kiolvasztott csirkemellet a tökhöz hasonlóan hosszú és vékony csíkokra vágtam, megsóztam. Egy serpenyőben olivaolajat forrósítottam, beledobtam két gerezd szeletelt fokhagymát és a csirkemellet. Szépen lepirítottam, majd pár szál karikára vágott zöldhagymát dobtam rá, aztán jött a sütőtök. Óvatosan átforgattam párszor, megsóztam, hozzáadtam a rozmaringot, majd lefedve pár perc alatt puhára pároltam. A legvégén adtam hozzá a ruccolát, épp hogy beleforgattam, s már kész is.
A réteslapokat 20cm x 20cm méretű négyzetekké vágtam (gyakorlatilag negyedeltem). Három réteslapot rétegenként olajjal megkenve kicsit elforgatva egymásra tettem, kb. két teáskanálnyi ragut tettem bele, majd óvatosan batyut formáltam belőlük. A batyukat olajjal kikent tepsire tettem, tetejüket is megkentem olajjal, aztán irány 180 C és kb. 20 perc. Azt hiszem nyugodtan hívhatjuk gyors vacsinak.

Hasonló alapanyagokból

3 megjegyzés:

Olgis írta...

Gyönyörű!! Én gyúrt tésztába rakom a "belevelót", hagymás husi, vagy majorannás máj,(nyers tojással kötöm)és téglalapra vágom, összetekerem, görcsöket készítek belőle, ez a levesbetét egy zöldség levesbe.Blogomba vankép róla.Örülök, hogy megtaláltalak.

Olgis írta...

www.bloggeranyo receptjei.com

Lilahangya írta...

mar nezem is!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya