A kókusz, meg én és egy fagyi



Sorra olvasom másoknál, hogy ezért vagy azért megváltozott az ízlésük (ízlelésük?). Mi tagadás az enyém is. Jó néhány megkedvelt íz bárhogy is számolgatom a kétszeri boldog pocakos léttel került az életembe és ételembe. Merthogy itt van a mák, meg a kapor, két olyan dolog, amivel gyerekkoromban kergetni tudtak volna. Most meg? Egy csokor friss kaporral bármikor elcsábítható vagyok, s valahogy egy bizonyos mák fagyi sem akar kimenni a fejemből napok óta. De hogy a kókusz, hogy a kókusz meg én barátok leszünk valaha is, ezt soha nem gondoltam volna! Az illatától is irtóztam, kókuszos sütiket meg sem kóstoltam, habcsóktól meg Isten ments! Aztán pár éve, amikor először volt szerencsém friss kókusz koprát enni nem mondom, hogy minden megváltozott, de legalább is rácsodálkoztam a kellemes ízére. A friss kókusztejről meg nem is beszélve. Aztán maradt az a szörnyű illatú kókuszreszelék, amit kapni lehet és minden visszatért a régi kerékvágásba, s megújult erővel kerültem minden kókuszos ételt. Egészen a tavalyi évig, merthogy tavaly kezdődött A nagy változás, s gyanítom a tavalyi pocakügyi társbérlőm is szerepet játszott ebben. A kókusztejjel készült tejberizs levett a lábamról. Meg néhány thai jellegű kaja is, husival, zöldségekkel, kókusztejjel. Pár hónapja pedig rákattantam a kókusztejre, pár hete pedig kókuszcsipsz is van itthon.
S bizony a fagyi, egy szép fehér kókuszfagyi nagyon nem akart kimenni a fejemből. Elkészült, imádtam... a többiek is. Ismétlés lesz, az biztos. No meg egyéb kókuszos étel is lesz még, de azt hiszem kókuszreszelékes egyelőre nem. A receptet itt leltem.

Kókusz - lime sorbet

Hozzávalók 1 literhez:

500 ml kókusztej
500 ml víz
1 fahéjrúd
1 csésze cukor (plusz ízlés szerint)
1 lime héja (fehér rész nélkül) és leve

A vizet a cukorral oldódásig melegítem, akkor belekeverem a kókusztejet. Lekapcsolom, beleteszem a fahéjrudat és a lime héjdarabkákat. Hagyom teljesen kihülni. Mikor teljesen kihült belecsfacsarom a lime levét is, majd fagyigépben fagyasztom. Kókuszcsipsszel és lime héj darabkákkal tálalom.

Hasonló alapanyagokból

7 megjegyzés:

Gabriella írta...

Pont ma tanakodtam, hogy mit csináljak a kókusztejemböl, mert nem sokára lejár a szavatossága. Kösz az ötletet. :-))))

duende írta...

Holnapra nekem is behűl a kókuszfagyim! Egyformát készítettünk! :))

Lilahangya írta...

Gabriella, csak ajanlani tudom! Duende, kivancsi leszek Neked hogy izlik majd!

Ízbolygó írta...

Ó, igen! Kókuszos is jöhet!:-))))
Minek bele a víz? Vajon simán kókusztejjel is működik?

Lilahangya írta...

IB, biztosan mukodik viz nelkul is, valszeg kremesebb lesz. Igy klasszikus cukorszirupos sorbet

duende írta...

Az enyém kicsit más lett, már bent volt a hűtőben, mikor olvastalak. És kókuszreszelékes, mivel ez volt itthon.
A fahéj pedig nem fűszerem sajnos, illetve igen, szeretem, de csak húsételekhez. Desszertekben nem, nekem túl erős.

Lilahangya írta...

Itt igazandibol nem erezni erosen a fahejat, tul sokaig nem volt benne a fahejrud. Epp csak olyan van vmi extra iz benne szinten.

Copyright @ 2007-2009 lilahangya