Ez a finomság még Karácsonyra készült. Nagyon könnyű, habos, elkészíteni se különösebben macerás. A rengeteg sütemény közepette nem is tűnt fel milyen fincsi, de pár nappal utána... hmmmm... Az eredeti recept az Essen und Trinken 2006. 4. számában olvasható, néhány részén változtattam. Sárgabarack befőtt helyett narancsos gyümölcsteába áztatott aszalt sárgabarackot, no meg egy kevés mirelit málnát használtam. A cukor mennyiségét lecsökkentettem, de az eleve édes marcipánnak köszönhetően számomra még így is elég édes lett. íme:

150 g marcipán
4 közepes méretű tojás
120 g cukor
3 lap zselatin
1 ek vaníliakivonat
25 ml rum
400 ml tejszínhab (200 ml habtejszínből)
2-3 ek mirelit málna
100 g aszalt sárgabarack
2 dl narancstea

Az aszalt sárgabarckot úgy négy órával a desszert készítése előtt beáztattam. A marcipánt kislyukú reszelőn finomra reszeltem. A zselatint hideg vízbe áztattam és félretettem. A marcipánt a cukorral, tojással és rummal együtt vízfürdőn 10 percig habverővel habosítottam. A végére a marcipán és a cukor is teljesen felolvadt és egy viszonylag sűrű, de habos masszát kell kapnom. Mikor elkészült a tűzről levéve apránként hozzáadagoltam a kinyomkodott zselatint és további öt percig habosítottam, majd lehűtöttem. A tejszínt kemény habbá vertem, majd a teljesen lehűtött masszába forgattam. Egy kisebb tortaformát és egy őzgerincformát kibéleltem folpackkal, majd kiraktam a sárgabarackkal és málnával. A masszát szétosztottam a formákba és lefedve fagyasztóba tettem. Tálalás előtt tányérra borítottam és mirelit gyümölcsöt adtam mellé. A desszert nem fagyott keményre, így nem kellett sokkal a fogyasztás előtt előkészíteni.

A borsó mindig is nagy kedvencem volt, de valahogy soha nem ettünk cukorborsó hüvelyt, maximum gyerekes csínytevésből oviban. Első találkozásom még jó tíz éve esett meg vele, egy München közeli kisváros piacán. Aztán el kellett telnie újabb öt évnek és odébb kellett költöznöm 20000 km-rel ahhoz, hogy rajongójává és még ha csak átmenetileg is, de rendszeres fogyasztójává váljak a sznupinak (merthogy snowpea után szabadon nálunk sznupi a neve). Itthon azóta, ha szezonja van előfordul a tányérunkon, no meg azért néha csak a habzsidőzsi kedvéért is. Most karácsonyi menű része lett volna eredetileg, aztán valahogy kimaradt, megmaradt. Lett belőle finom wokban készült ebéd Szilveszter előtt pár nappal.

Hozzávalók 3 személyre:
1 csirkemell filézve
2 pohár natúr joghurt
2 nagy gerezd fokhagyma
fél csokor petrezselyem
1 doboz borsóhüvely (kb. 15-20 dkg lehetett)
fél piroshusú paprika (pl. kápia)
kevés angolzeller
1 bögre főtt jázminrizs
2 ek napraforgóolaj
só
fehérbors

A csirkemell filét csíkokra, majd kisebb darabokra vágtam. A natúr joghurtot összekevertem a finomra vágott fokhagymával és petrezselyemmel, sóval, borssal, majd a húst belekevertem és félretettem úgy bő 2 órára. A pácolás után a wokot felforrósítottam, majd kevés olajon hirtelen megsütöttem a húst. Mikor megsült hozzádobtam a borsóhüvelyt és 1 bögrényi kis darabokra vágott angolzellert, végül a karikákra vágott paprikát. A zöldségeket nem sütöttem túl, még finom roppanósak maradtak. Enyhén utánsóztam, borsoztam, végül belekevertem a főtt rizst. Az egészet óvatosan átforgattam és megszórtam még egy kevés petrezselyemmel.

Kedves Maci!

Az úgy volt, hogy kb. négy-öt hónapja már elábrándoztam ezen a Te szupercsíkos tortádon, hogy egy életem, egy halálom én ezt biza kipróbálom. S mikor máskor, mint az ifjú hölgy második szülinapja alkalmából. Aztán behavaztunk. Az még hagyján, hogy a szó valódi értelmében, de átvitt értelemben is. Első karácsonyunkról lévén szó új lakáskánkban mindketten, sőt Kicsicsajjal együtt mindhárman beleadtunk apait, anyait, hogy igazán emlékezetes legyen. Készültek a mézeskalácsok, bonbonok, menűsorok és elkészült a nagy haditerv is, most inkább lemondunk a saját torta gyártás örömeiről és megelégszünk egy krémes-habos csodával a közeli, elég jó cukrászdából. Aztán az a fránya idő, meg a helyi cukrászok istene közbeszólt és gyakorlatilag néhány órával lecsúsztunk a tortarendelés határidejéről.

így új haditerv készült, TS munka után elkanyarodott egy helyre, ahol utolsó pillanatban is terem romlatlan mascarpone, meg tejszín és nem volt más hátra, mint vállalni a sorsom és megsütni a csíkos tortát. Az még hagyján, hogy két habzsákom nincs (még mindig nincs egy sem), de alakítható tortakarikám sincs. De mit nekem ez, nekiláttam. Sőt, ha már lúd, legyen szép dundi, egy adag tésztából én biza kettőt sütöttem. Egyet, úgy 10 cm átmérőjűt a nagy napra, 24-re estéjére, amikor csak magunk ünnepeltünk (hogy mennyire fogja ezt úúútálni az én kislányom pár év múlva, de nálunk a 24-e, szülinap ide vagy oda a szűk család Karácsonya) és egy méretesebbet másnapra, a családi szülinapozásra, karácsonyozásra.

Valahogy már az elejétől gyanús volt nekem a dolog, de rá nem jöttem volna, csak a végeredmény láttán, sütőpapír helyett zsírpapírra kerültek az én tortakarikáim és piskótatésztáim, s annak rendje és módja szerint amúgy rendesen bele is ragadtak. így nem elég, hogy az egészben felvert tojásból valahogy mégsem lett olyan jó kis habos piskóta és a holmi fagyasztószacsikba töltött piskótatészták remegve, el-elcsöppenve kunkorodtak, néha löttyentek a papírra, mondanom sem kell korántsem szabályos távolságokra egymástól és korántsem párhuzamosan, de még a zsírpapír fecnik lefejtegetésével, lekapargatásával is meg kellett küzdenem. S a kegyelem döfés az álnok tortától a setupnál jött csak: a tortakarika kerületéhez képest alulméreteztem az oldalának szánt piskótát, így toldoznom kellett, no meg a zsírpapíros akcióm miatt a teteje csigalap is kisebb lett, mint kellett volna. Ja, aztán a krém sem lett elég, így negyedik rétegnek kapott egy kis panna cottát, ami viszont elfelejtődőtt a nagy fadíszítésben és már szépen készre szilárdult, mire észbe kaptam. Ez lett a nagy, utolsó pillanatban készült tortakatasztrófa csúcspontja. A másik torta egy teljesen sima túrótölteléket kapott, sok málnával és némi pirított mandulával.
De a sok bajlódás ellenére a torta sikert aratott (amolyan tömör gyönyör a sok mascarponés krémtől). Főleg Nagypapi S.K. készített marcipán manóival, gombájával, télapójával. KicsiCsaj mindkét tortáján vagy háromszor-négyszer fújta el nagy boldogan a gyertyát, aztán jóízűen nyalt bele a krémbe. S most látom csak, hiába a csinosabbik oldala, lefotózni nem a béna agyontoldott felével sikerült??? Azért nem vagyok ám az a feladós típus, egyszer kevésbé hektikus állapotok közepette lesz még nekem precíziósan sütött, szépséges csíkos tortám is!

Amolyan karácsonyi luxusholmiként került a kosarunkba egy szép csomag zsenge zöldspárga, amit aztán minél tovább élvezendő, takarékosan két-három ételben használtam el. Az egyik, s szerintem legfinomabb ez a sajtkrémes spárgaraguval töltött gomba lett, némi feketeerdei sonkával díszítve, csak a színbeli összhatás kedvéért :)

A hozzávalók 2 fő részére:

6 szép nagy barnacsiperke kalap
2 szál újhagyma, vagy fél csomó snidling
10-12 szál vékonyabb zöldspárga
2 ek natúr sajtkrém
só, bors, olivaolaj
kevés friss kakukkfű
6 vékony szelet sonka





A gombákat áttörölgettem, majd enyhén megsózva, borsozva, kevés olivaolajjal meglocsolva elősütöttem 170 C-on, kb. 15 percig. Ez idő alatt a spárgák fás végeit levágtam, egycentis darabokra vágtam, de spárgafejeket egyben hagytam. A zöldhagymát is felkarikáztam és a spárgával együtt nagyon kevés olajon megpároltam. Picit sóztam, majd hozzákevertem a krémsajtot és egy kevés friss kakukkfűvel ízesítettem. A félig sült gombafejekből kiöntögettem a képződött levet, majd megtöltöttem a spárgás ragúval és egy-egy sonkarózsát biggyesztettem a közepükre. A sütőben további 20 percet sültek. Metélőhagymás bulgúrral és piros húsú paprikával tálaltam.

Már negyedike van, ideje felébredni, mindenkinek boldog új évet kívánni, klaviatúrát magamhoz ragadni és mindenféle, még tavaly év végén készült finomság receptjeit megosztani Veletek. No meg persze mesélni, ezt-azt.

Az ez-az most első sorban KicsiCsajról fog szólni, még ha közvetve is, aki amolyan telelésen és immunerősítő kúrán Mamázik-Papázik a szüleimnél. Már csak azért is, hogy ne rögtön az első héten dőljön ki a friss bölcsis vírusoktól. Még Karácsonykor maradt ott, holnap megyünk érte, de már nagyon-nagyon hiányzik. Ő szótárában csaapom a paradicsom, kapaccsó a savanyúkáposzta, szaaam a szalámi és sajtóka a sajt. Mióta nincs itthon, kihasználva hogy végre lehet, szinte húsmentesen főztünk. Be kell valljam, én személy szerint nagyon élveztem. A hűtő zöldséges és mirelit zöld részét szinte teljesen kiürítettük. Készült gombás, paradicsomos lepény, spárgás májas quiche, spárgával töltött gomba, spenótos fetás tészta, mozarellás paradicsomos rétes. No meg irdatlan mennyiségű narancsot és mandarint is ettünk lelkifurdalás nélkül, hiszen ki enné egyébként jó ízűen, amikor kuncsorgó szemecskék és tátogató száj ellenére azt kell mondania gyerkőcének, hogy te nem ehetsz belőle, mert beteg leszel tőle (citrusallergiája van). Persze, azért volt szilveszteri mázas malacsült és újévi füstölt combos lencseleves is. De receptek majd később...
így szépen elfogyott a több fürtnyi paradicsom is, ami szinte állandó konyhai résztvevő, sajnos évszaktól függetlenül. Miért sajnos? Mert bevallom, bármennyire kényelmes is úgy érzem, nem igazán jó ez így. Pár hónapja beszélgettünk TS-sel valami zöldségféle érési idejéről, no meg a háztáji csirkékről, hogy mikor kerültek otthon előszőr az asztalunkra egy-egy éven belül. Meglepődtem magam is, amikor még ha szülinapokhoz és mindenféle jeles napokhoz kötve is, szépen fel tudtam sorolni, hogy melyik zöldségfélét mikor vetik, palántázzák, mikor kerül a fóliába, mikor szabad földbe és melyik gyümölcsfa virágzik legelőbb, mit mikortól lehet eszegetni. Mikor érkeznek a kiscsibék, majd a kiskacsák és mikor készül az első raguleves, no meg az első tejfölös csirke, kacsasült. Mikor vágják le az utolsó két kakast és sorolhatnám még. Szóval valahogy hiányzik a hiperszupermarketekből a családi háztáji és kert adta természetes tudás.

Mert mi van most? Jobb esetben a piacon szembejönnek az évszakok. Kicsit összemosódva ugyan, de egész jól elkülönül a tavaszi, nyári, őszi, téli választék. Igaz, azért vagy jó másfél hónappal korábban örülhetünk a zsenge tavaszi zöldségféléknek, mint a kertben. Arról nem is beszélve, hogy most is összefutunk málnával, eperrel, igaz luxusáron. Az áruházak pultjain meg mondhatni non-stop kánaán van. Persze paradicsom is terem egész évben és hála pl. a Gabojsza által is említett spanyol importnak, jobbára megtalálom a kedvelt ízű, illatú fürtös fajtát. így, ha epret nem is veszünk (komoly lelki traumát okozva ezzel magamnak, pláne most, amikor társbérlővel osztozom a saját étvágyamon), paradicsom és zsenge újhagyma mindig hazagurul velünk a piacról. Kicsicsaj pedig évszaktól függetlenül boldogan eszegeti a csaaapomot. Leginkább a leves magjait. A keményebb húsát némi rábeszélés árán, a héját pedig többnyire visszaküldi a feladónak :). Én pedig örülök, hogy ezt legalább megeszi, mert mint említettem párszor húsevő a szentem és ezzel párhuzamosan zöldségkerülő. S hogy mi lesz a tudással? Azt hiszem gondom lesz rá, hogy sűrűn teleljen, tavaszoljon, nyaraljon, őszöljön a Mamáéknál, így ha másban nem is, abban felfedezze az évszakok változását, hogy biza annál a nyár végi lédús paradicsomnál semilyen import paradicsom nem jobb ízű és szebb színű! Sem télen, sem nyáron...