Kéksajtos csirkemell narancs-brokkoli salátával



Visszatértünk a Mamázásból-Papázásból. Csudijó volt. Tesómék is sokat voltak ott a kis Lilivel, együtt volt a három aprótalpú PapaMamaMűvek legnagyobb örömére. Szép volt az idő is, sokat szaladgáltunk a hét első felében. Volt bőven ünneplés is, eszem-iszom, Papa szülinapja, no meg Lili első szülinapja. Szóval, igazán kellemes hét van mögöttünk. TS is abszolválta a rábízott feladatokat, így az elkészített étkeket is eltüntette.

Azért jólesett hazajönni, saját ágyikóban aludni mindenkinek, no meg lassan a konyhát is birtokba veszem újra. Már készülődünk a karácsonyra, gyűjtögetem a karácsonyi ajándéknak való, még elkészíthető finomságok receptjeit. Idén is készül majd mézeskalács és más keksz a karácsonyfára, azt hiszem jóval kisebb adag, mint tavaly és egy adventi mézeskalács naptár is tervben vagyon, remélem el is készül.

Kicsicsaj is nagy sürgedelemben van. Egyelőre a Télapóval boltol nap mint nap. A kaputelefonon keresztül értekeznek, hosszú perceken át. A vége mindig ugyanaz, esti mesés könyv, amiben hercegnők vannak. Azért igazán rendes ez a Mikulás, hogy naphosszat itt strázsál a kapunk előtt...

Addig is míg visszarázódunk, íme egy könnyű és gyors vacsorarecept. Csirkemellből, brokkoliból és narancsból.
Hozzávalók:
3 kisebb csirkemellfilé
2 gerezd fokhagyma
1 doboz kéksajtos vajkrém
1 fej brokkoli
4 kisebb édes narancs
1 piros húsú kaliforniai paprika
só, bors
olivaolaj


A csirkemellfiléket félbevágom, enyhén megsózom, bedörzsölöm zúzott fokhagymával, majd egy sütőtálba teszem. Rákanalazom a kéksajtos vajkrémet, letakarom, majd sütőben 180 C-on lefedve 25 percet sütöm, végül 10 percig pirítom.
Eközben a brokkolit rózsáira szedem és egy teáskanálnyi szódabikarbónás vízben 3 percig főzöm. A narancsokat meghámozom, fehér részt amennyire lehet leszedem és felkarikázom. A kaliforniai paprikát jó vékony csíkokra vágom. A narancsot és a paprikát összekeverem, sózom, borsozom, meglocsolom extra szűz olivaolajjal és pár csepp balzsamecettel. Végül óvatosan beleforgatom a brokkolit.

Egy éve készült:
Ricottás rizsfelfújt narancshéjban sütve
Naan
Darálthússal töltött sült paprika

Hasonló alapanyagokból

0 megjegyzés:

Copyright @ 2007-2009 lilahangya