A mi mézeskalácsaink kipingálása



No, a nagy közös cukormázazás a következőképpen nézett ki: Nemhogy csak közös mézeskalács debütálásunk volt ez, de számomra is az első alkalom, sütésre is, tojáshabos írásra is. Próbáltam habtölcsért, nem túl keskeny véggel, aztán elhasználtam vagy négy zacskót, vágtam lyukat ollóval a csücskére, direkt nem a csücskére, szúrtam tűvel ide és oda, húzgáltam fogpiszkálóval. Egyszóval, bénáztam, ahogy csak lehet. (Gyakorlott mézeskalácsozók, mindenféle jótanácsot szívesen fogadok!)

Mindez Kicsicsaj oldaláról így festett. Sütök kaácsot, süütiiiii, hmmm, tééapó ittt van, nymmmm, hmmmm, pios aama araanyág. Azaz, szabadfordításban, amit én felrajzoltam, pöttyöztem, őkelme lenyalta :-) és ízlett neki. Mit tehettem hát? Meghagytam az elkenecelteket, buggyantpottyüeket, összefolyt szemű babákat, absztrakt mintázatúakat, aztán szépen megvártam, míg elálmosodik, vacsi, pancsi, ágyikó és folyt. köv. Előkerültek a színes díszítő cukorkák is, sőt csokibevonatú is lett. Nem a legszebb, de nem is baj! S ami a lényeg: amikor TS meglátta az ominózus, Kicsicsaj által cenzúrázott figurákat, hát igen megtelt a szíve boldogsággal.

Hasonló alapanyagokból

4 megjegyzés:

Rossamela írta...

Szerintem nagyon szépek! Nekem nagyon tetszik, pláne, hogy ilyen sok van belőle!

Névtelen írta...

úgy vettem észre, ha elsőre nem sikerül tökéletesen eltalálni máz sűrűségét s zacskó nyílásának ezzel kompatibilis méretét, akkor már veszett fejsze nyele :)
épp ezért, nomeg azért, mert sokkal szebbnek találom a különböző magos, diós díszítést, valamint a mézeskalács saját anyagából készült csavart és egyéb mintákat, sőt a minimál style is egyre nyerőbb nálam, áttértem utóbbiakra.

Ízbolygó írta...

Szinte látom magam előtt, ahogy dumál és közben cenzúráz!:-) Olyan aranyos!

VKOrsi írta...

nagyon tetszenek :)

énfiaim sütés után cenzúrázták ki a nem megfelelőnek ítélt darabokat :)
mi holnap diszítünk. :)

Copyright @ 2007-2009 lilahangya