Csak élénken, avagy XI. V.K.F.! az élénkítőszerek jegyében – 2.rész



Folytassuk hát a tegnap elkezdett összesítőt. Időközben előkerült a postaládámból még két kóbor recept, így összesen 44 receptet fogtok látni, 37 blogtulajdonos tollából. Gondolkodtam azon, hogyan is csoportosítsam a bejegyzéseket: legyen abc sorrendben? Vagy élénkítőszerek szerint? Azt hiszem ezt az ötletet el kellet vetnem, hiszen van olyan recept, amiben 4-5 turbóhatású adalék- vagy alapanyag is szerepel. Megkönnyítendő a karácsonyi recept keresgélést mit szólnátok egy fogásonkénti receptválasztáshoz?

Levesek
Gomba kapucsínó
Ági szabadra engedve fantáziáját igen merészeket álmodott. Levesként gombakrémlevest készített annak rendje és módja szerint, de kávéval fűszerezte és slusszpoénként tejhabbal tálalta. Első pillantásra ki ne inná meg kapucsínóként :)



Vágykeltő sütőtökleves
Dalit afrodiziákumok tömkelegét hívta segítségül, hogy elképráztassa élete párját. A pompás sütőtökkrémlevest chilivel, gyömbérrel, zellerrel és szerecsendióval tette még kívánatosabbá. Bejegyzése a felhasznált szerekről frappáns összefoglalót is tartalmaz.



Narancsos-gyömbéres tökleves wasabi krémmel
Gourmandula konyháját népes társaság lepte el. Pedro, Yoko San és Luigi igyekezett segítségére, de aztán befutott Ahmed is és egy igazi fúziós recept született, meglehetősen egyedi ízkombinációval. Tökkrémlevesét az "ízfutárok" némi gyömbérrel és borral/sakéval dúsították, majd a végén tejszínes wasabi krémmel koronázták.


Vörösboros sárgarépakrémleves
Párja megfőzését Zsu is a levessel kezdte, sárgarépát főzött vörösborban és Afrodité egész fűszerpolcát vetette be erősítésként. A hatás tudományosan bizonyított :). Tálalása igazán ünnepire sikeredett a joghurt fenyőfácskával.




Meleg előételek
Csípős csirke csípős szósszal
phzs egy csípős előétellel élénkítette családját. Csirkemellet pácolt chilis, borsos joghurtban, majd császárszalonnás bundában kisütötte és mellé"ha lúd legyen kövér" alapon jó csípős chiliszószt tálalt. Kísérőként a csípős piroskák lelkéről, a kapszaicinről is megtudhatunk mindent. Tűznyelőknek nagy mennyiségben ajánlott, halandóknak kis mennyiségben kihagyhatatlan!

Halak
Mentás zöldteán gőzölt halfilé, zöldcitromos mártással
A halétkeket Rossamela képviselte egy igazán fantasztikus recepttel. Laposhalfilét gőzölt-párolt menta és zöldtea keverékén, kipróbálandó recept. Kíváncsi lennék mennyire volt érezhető a teakeverék íze a könnyű halhúson? Köretként zöldcitromos csicsókás mártást és zsenge sárgarépát, édeskömyényt tálalt.


Szárnyasok
Fokhagymás, kakukkfüves csirkemell mézes chilis almapürével
Horasz receptje nagyon szíven talált. Nem is a nagy kedvenc, a fokhagymával élénkített kakukkfüves csirkemell, hanem a köret! Almapüré, mégpedig mézzel és chilivel? Milyen remek ízhatás lehet együtt! Biztosan ki fogom próbálni, azt hiszem jó hidegen, úgy az alma savanykás íze is kiemelkedik és a chili is csalfább lesz.


Pulyka gyömbéres-fokhagymás aszaltszilvaszósszal
Moes gyömbéres szilvaszószt adaptált télikabátos körülményekre, s a friss gyümölcsöt aszaltra cserélte. A vörösborral, fokhagymával, gyömbérrel, szegfűszeggel készült mártás remekül passzol a szaftos, egyben sült pulykacombhoz. Klasszikus, karácsonyi asztalra való!



Mandarinos, mézes-mustáros pulyka
Vimizonak igazán könnyű dolga van. Három lánykája folyamatosan élénken tartja, s gondolom nem csak akkor, mikor főztjét dícsérik :). Egy potenciális új kedvenc is kerül majd az ünnepi asztalra, a mézzel, mustárral kenegetett mandarinnal tálalt pulyka képében.



Sertés és marha
Kávés fűszerkéregben sült sertésszűz
Chili serpenyőben pirított és finomra őrölt élénkítő fűszerkeverékét kávéra hangolta és ezzel masszírozta be a választott sertésszüzet. Köretként tálalt könnyed édesburgonya püré remekül harmonizál az erőteljes fűszerezéssel , s az i-re a pontot a pirított bacon és hagyma teszi fel. A fotó igazán finom eredményt sejtet! A fűszerkeverék készítés rejtelmein kívül praktikus tanácsokat kapunk a Hogyan-ne-szárítsuk-ki-a-húst? témakörben is.

Füstölt teában pácolt sertéskaraj feketeteával párolt almával
Egy újabb hús-gyümölcs párosítás ezúttal Juc konyhájából, a tea bűvöletében. A húst só-cukor keverékében pácolta, majd egy jellegzetes ízű teában, Lapsang souchongban omlósra sütötte. Köretként vajon párolt, fekete teával meghintett almát készített.



Aszúban fürdőző marha
Noha Grenadine könyvespolca kincseket rejt, erre ő maga is későn eszmélt rá. Azért igen remek érzékkel mézzel készült almás-lilahagymás ragúval tálalta a tokaji aszúban párolt marhahúst, s a konyhát bejáró pompás illatok hatására felélénkült és szerencsénkre megírta receptjét.



Kávés mártásban párolt marha mandulás-mazsolás rizzsel
Zsuzsi is kávét társított a fehérpecsenye mellé, abban főzte meg a húst. A kesernyés ízt ellensúlyozandó csokival, chilivel és lilahagymával gazdagította a mártást . Élénkítőszerként még a fokhagymát, és a kömyényt is bevetette. Köretként pedig egyik nagy kedvencünk a mazsolás, mandulás rizs készült, az összhatás valóban remek lett.


Vadhús
Vaddisznóragú
Ági főfogásként vörösboros vaddisznóragút készített sárgarépával, céklával. A vadhúst kakaóval és rozmaringgal fűszerezte, az eredmény: "Mély, telt, zsigeri élvezet, mint ahogy a legnagyobb operaénekesek hangja ivódik az ember vérébe." Azt elhiszem...



Tésztaételek
Cigány tésztasaláta wasabis gyömbérszósszal
Gourmandula "kis társasága" egy tésztaétellel is előrukkolt. A Pedro és Luigi által összedobott, a mexikói konyhára hajadzó paprikás, olajbogyós cheddar sajtos tésztát Yoko San brilliáns módon wasabival és gyömbérrel házasította. Végezetül hősnönk nem átallott pálcikát ragadni, s a reakció nem is maradt el: "Yoko San kajánul vigyorog, Ahmed könyörületért fohászkodik, Pedronak elég a békességhez, ha van egy kis tequila, Luigi minden bizonnyal őrjöng..." :)

Desszertek A 27 féle édes csodát igyekeztem valahogy besorolni, majd eldöntitek Ti mennyire volt sikeres.

Torták
Sacher torta
Csatlakozom Lorienhez, én sem vagyok egy nagy tortafaló. De mikor megláttam a Sacher tortát, elmosolyodtam. Ez az a torta, aminek viszont nem tudok ellenállni én sem. Isteni csokoládé, rum, vanília, már ennyi is elég egy kis élénkséghez. Egy jó szülinapi társaság és elismerő pillantásokkal kísért tortapusztítás, kell ennél több? Azt hiszem Lorien fogsz Te még Sachert sütni...


Sütik tea és kávé mellé
Almakenyér
Beatbull gyümölcskenyér receptje almától zamatos és puha. Ideje az aszalt gyümölcsök helyett néhány friss gyümölcsöt is kipróbálnunk, vagy az aszalékot beáztatni egy kicsit (mondjuk jó kis rumba). Vajon néhány kocka csoki agyonvágta volna? Igen gyorsan elfogyó csemege.



Áfonyás muffin
Fakanál áfonyás muffint készített. Ebben a csúnya időben a színek élénksége és egy jó kis sütkérezés felér egy kávéval. S ha még ezt megtoldjuk azzal, hogy az áfonya fiatalító hatású, hát kell ennél élénkítőbb alapanyag? :)




Csokis-narancsos karácsonyi muffin
Csoki és narancs klasszikus páros, ezúttal muffinba varázsolva Gránátalma jóvoltából. S allergiások figyelem, tette mindezt sikér-mentes formában. Tetejére csinos cukormáz-sipkát kreált karácsonyi cukordísszel megkoronázva.




A roppancs - gyömbéres keksz
Dulmina tündérkonyhájába Roppancsért kopogtatott be a család. Mit tehetett hát, beadta a derekát és elkészítette ezt a gyömbéres, borsos, fahéjas kekszet. így toronyba felpakolva ajándéknak sem kutya, feltéve, hogy egyben kibírja az ajándékozást! No, meg hogy addig nem fogy el...



Earl Grey keksz
Nincs is jobb mint egy csésze öt órai tea, esetleg teás keksz? Partizán Orsi egy illatos teás-mandulás keksszel lepett meg bennünket és barátnőjét. A tea Earl Grey, az örök klasszikus. A keksz pedig linzertésztából készül. Karácsonyi hangulatot erősítendő hópelyhecskés, csillagos kiszúróformák melegen ajánlottak.


Feketeteás-aszalt sárgabarackos gyümölcskenyér
Starfokker, a Tejbegríz, tejbegríz, tejbegríz blog írója az utolsó pillanatban lepett meg receptjével, de szerencsénkre megírta, hiszen nagy kár lett volna kihagyni. Egy újabb illatos gyümölcskenyeret próbálhatunk ki, ezúttal feketeteával és aszalt gyümölcsökkel. Igazi újdonság lehet a karácsonyi sütistányéron.


Hó a fűben, avagy zöld teás keksz
Ági egy matcha zöldteás keksszel koronázta élénkítő menüjét. A süti azért tartalmaz némi fehércsokit is, az édes íz biztosítására és enyhítendő a zöld látványt és ízt. Erről a japán zöldtea különlegességről számos helyen találtok infót, pl. a már sokszor idézett wikin.



Kanalas nyalánkságok
Illatos csokiszuflé, vörösboros meggyel
Cserke igazi élénkítő bombával állt elő. Pompás ízek és illatok harmonizálnak ebben a receptben. A jó minőségű csokiból készült szuflét kardamommal, gyömbérrel, fahéjjal, szegfűszeggel fűszerezte majd Cointreauval tette teljessé. Az már csak hab a tortán, hogy a mellé tálalt meggyszósz vörösborral készült.



Kávés panna cotta
A panna cotta nálam nemrég felfedezett igen nagy kedvenc (köszönet Dolce Vitanak!). Cukroskata ezúttal szemes kávéval bolondította a tejszínt, így a pompás megszokott fehér szín nem változott, viszont ízében teljesen megújult a desszert. A tányér pedig -roppant látványos ötlet- a jó öreg pukkantós plasztik fólia. Az eredmény magáért beszél!


Zöldteás panna cotta gyömbéres csillagokkal, kandírozott citrusfélékkel
Maci elsőként lepett meg bennünket ezzel a fantasztikus desszertkölteménnyel és a hozzá mellékelt aranyos verssel. Az élénkítőszer itt is matcha, némi vaníliával felturbózva. Az eredmény pedig egy szép zöld-fehér réteges panna cotta, ami kísérőként tovább élénkült némi gyömbéres sütivel, no meg kandírozott kumquattal és limequattal. Számomra ez utóbbi gyümölcs újdonságként szolgált, nem különben a gyömbéres csillagok tésztájánal alkalmazott kukoricaliszt. Kipróbálandó!


Flan al caffé
Dolce Vita szintén egy látványos kávés desszertet készített. Kávé és karamell igazán pompás páros. Crème brûlée, creme catalana, flan - legyen bár francia, olasz vagy spanyol verzió fantasztikus választás bármelyik! Az étvágygerjesztő fotó láttán lehet, hogy felkerül a menülistára?



Élénkítő pezsgőzselé
Ennyi csoki, krém és tejszín után ideje egy pillantnyi szünetet tartani és felpezsdíteni magunkkal. Mi sem alkalmasabb erre, mint egy falat jó buborékos pezsgőzselé Fűszeres Esztertől. S nem elég, hogy az alkohol feldob, némi Red Bull is energizál, nem is beszélve a kellemes savanykás málnáról! Én szívem szerint maradnék a Red Bull nélküli változatnál!



Téli habzóborzselé naranccsal és gránátalmával
Még egy szilárd alkoholos változat Piszkétől, habzóborból vagy pezsgőből és illatos narancslikőrből, ízlés szerint, gyönyörű gránátalmával, mandarinnal és naranccsal. Könnyű, kipróbálandó finomság!




Forraltbor krém
Ha már alkohol és zselé folytassuk egy ízes forraltbor krémmel, Beatbull másik karácsonyi desszertjével. Az édes boros krémet a mangó íze ellensúlyozza. Behűtve isteni lehet! Elég magas alkoholtartalma miatt aprótalpúaknak ez sem igazán ajánlott karácsonyi csemege.



Kávés-brandys syllabub
Az alkoholos krémek kanalazgatását zárjuk egy régi angol desszerttel Juc tálalásában. A barna cukorral édes habbá vert alkoholos tejszínt espressoval bolondította. Az eredmény egy könnyen, gyorsan elkészíthető klasszikus finomság némi babkávéval és babapiskótával tálalva.



Mákos fehércsoki mousse forró konyakos meggyel
Nagy örömömre ízbolygó is ötletdömpinggel küzdött az élénkítőszereket illetően, végül ezt a szép hideg-meleg nyalánkságot készítette. Fehér csoki, mák, fahéj, alkohol - könnyű hab formájában, ennyi elég is a tökéletes karácsonyi ebéd zárásaként, pláne ha forró konyakos meggyel tálalják!



Karácsonyi puding gyömbéres-fehérboros körtepürével
KicsiVú igazi ínyencséggel pályázott. Egy klasszikus pudingot készített datolyával, csokival, kávéval, amit könnyű fehérboros körtepürével tálalt. Hogy a körtepüré is elég "pezsgő" legyen megbolondította némi fahéjjal és gyömbérrel. Az összhang látványban és ízben is tökéletes.



Chilis brownie-korong tornyok
Lilahangya két desszert kombinációjából faragott egyet a csokira koncentrálva. Brownie rajongóknak kifejezetten ajánlott elkészíteni ezeket a csokiban igen gazdag és némi chilivel megbolondított korongocskákat. Hogy látványosabb legyen, a korongokat csokoládékrémmel, illetve tejszínes csokikrémmel, no meg vaníliás tejszínhabbal kente meg.

Kávéhab csokicsészében
Igaz, hogy Rossamela vkf-n kívül, mintegy utózöngeként tette fel ezt a receptet, de mivel akkor még vártam az időben megcsúszott bejegyzésekre, gondoltam itt a helye. A recept nagyon egyszerű: végy egy csészét és töltsd meg kávéval. A slussz poén csak annyi, hogy a csésze csokiból van, a kávé pedig csupa hab :)


Fagylaltok

Wasabifagylalt chilis ribizlizselével
KicsiVú és Mamma közös munkájának gyümölcse ez az igen fantáziadús desszert. Wasabi fagyiban? Nos, igen! KicsiVú ezzel a csípős japán tormával bolondította meg tejszínalapú fagyiját, majd ezt gondolatban a mamma által készített chilitől csípős ribizliszósszal kanalazták el. A receptek az Orient Expressen olvashatóak, így vállalkozó kedvű fagyibolondoknak semmi akadályba nem ütközik valójában is nyakonönteni a fagyit némi chilis ribizlivel.

Fahéjas-mogyorós kéregben sült vaníliafagyi
Nemisbéka
egy igazán impozáns desszerttel jelentkezett. A Fájdalmas Főzésmentes Időszak végének megünneplésére igencsak szakácspróbáló feladatot választott magának, legnagyobb örömünkre. Jéghideg fagyi köré varázsolt forró sült fahéjas-mogyorós bundát. Türelem és kellő kézügyesség hiányában célszerű némi gyakorlatozásba kezdeni, hogy ez a trükkös csemege valóban a karácsonyi asztal csúcspontja legyen!

Kávégranita
Zsuzsa ezúttal gombamentes blogjával és egy jeges, kávés finomsággal jelentkezett. A jó erős feketét némi barnacukorral édesítette, majd tökéletes választásként Baileys-zel tette igazán különlegessé. Azt hiszem teljesen egyet érthetünk vele abban, hogy degeszre tömött pocaknak is jól esik egy ilyen jéghideg, üdítő kávé.


Pralinék
Kávés csokoládékrémmel töltött aszaltszilva narancsos csokoládémázban
Juc pralinéja igazi mestermunka. Tejszínből, kávéval és csokoládéval narancstól illatos krémet készített és ezt aszaltszilvába töltögette. (Igazi türelemjáték lehetett!) Majd a megtöltött szilvákat narancshéjas csokimázba forgatta. A fotón is remekül néznek ki, gondolom az ízük is épp ilyen remek (volt)!


Jeges-mentás és narancsos fehércsokoládé praliné
Mamma két igen tetszetős pralinét készített egy alapanyagból. Menta és némi alkohol tették a mentás pralinét igazán élénkítővé, illetve kandírozott narancshéj és narancslikőr dúsította a másikat. A gyönyörűen megformált pralinécskák azonban megbízható Fogyasztóra akadtak, azt hiszem ennél jobb bizonyíték semmikép nem kell, hogy pompás csemege készült. Mamma szerencséjére igen jól választott, a rendes Fogyasztó ugyanis gyorsan kézzel utángyártotta a kis golyókat (szerencséje volt, hogy volt még miből). A látvány így is tökéletes lett!

Café très gourmand
Mademoiselle készítette nyalánkság már a kanálon csücsülve várja a kávéscsészét és fogyasztóit. Hát kell ennél az ötletes és egyszerű finomságnál több, hogy némi mosolyt csaljunk vendégeink arcára? A teáscsokiba mártott kanalakba egy-egy mandulát is rejtett, majd alaposan lehűtötte.



Gyömbéres csokitrüffel
t3v a csokit, gyömbért és alkoholt hívta élénkítő társul kis pralinéihoz. A gyömbér pedig nem csak reszelt friss gyömbér, de jó erőteljes ízű kandírozott gyömbér formájában is jelen volt. Ugye nem meglepő, hogy ezek a falatkák elsősorban a gyömbér ízével aratnak sikert? Mivel t3v elég alapos trüffelkészítési ismeretekkel rendelkezik, így mindenféle ezzel kapcsolatos praktikák is megtalálhatók a blogjában.

Italok
Lélekmelengető
Gabojsza jó háziasszonyként gondolt a hidegről betoppanó vendégekre, jó kis lélekmelengető forraltborral kínálja őket. S mi teszi különlegessé ezt a jóféle itókát? A forraltbornál megszokott fűszereken, fahéjon, szegfűszegen, vanílián, szegfűborson kívül egy chilit is belecsempészett. Úgyhogy kabát le, gyors fűtés bekapcsolva!


Vindobona
Baba konyhájában vindobona készült Vízvári Mariska 1932-es szakácskönyve alapján. Igaz, hoyg háziasszonyunk némi allergiával bír a klasszikus téli fűszerekkel szemben, azért klasszikus fahéjas, szegfűszeges fűszerezéssel, fehérborból ajánlja a forraltbort. Kellemes különlges ízt a citrushéjak adnak neki. Majd a jól behűtött forraltbort finom feketeteával keveri. Hol is vannak azok a sütik az ötórai (forraltboros) teához?


Ennyi receptből azt hiszem bőven akad jónéhány, amit kipróbálhatunk karácsonyig, vagy a karácsonyi menűben. Azt hiszem most már nincs más dolgom, mint saját konyhácskámra gondolni és kényelmesen hátradőlve újra átgondolni, hogy mi mindent süssek. Nagyon köszönöm Lila Fügének, hogy megtisztelt a XI. VKF! háziasszonyi szerepével. Remélem a sok évvégi teendő és az elsőre kétségbeejtő feladat ellenére Nektek is tetszett ez a forduló. Rövidesen, egy szusszanásnyi idő után a stafétát is átadom! Addig is mindenkinek további jó karácsonyi sütés-főzést, készülődést!

... majd elfelejtettem: Hogy mit szólt Télapó ehhez a nem mindennapi választékhoz? Egyszerűen táncraperdült...

Hasonló alapanyagokból

15 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Nem lehetett kis munka ezt a sok finomságot ílyen részletesen összefoglalni, nagyon jó ötlet fogásonként végigmenni a recepteken. A fotómontázs pedig szuper!

Névtelen írta...

Respect! Nagyon profi lett az összefoglaló és köszönjük a szervezést :-)) Csak gyözzük végigolvasni és végigfözni...

Lilahangya írta...

Koszonom, koszonom... most zug a fejem a sok recepttol, nehogy fagyis pulykat fozzek a vegen :(

Névtelen írta...

Húha! Minden tiszteletem az összefoglalásért.
Nagyon jó lett, a pályaművek nemkülönbenn.
Mindenkinek nagy Gratula!

Az Olvasó

Unknown írta...

Szorgalmas, akár a Lilahangya! Gratulálok a nagyon szép összefoglalóhoz!

Dulmina írta...

Köszönet a szép összefoglalóért és a sok-sok ötletes receptért. Már ki is jegyzeteltem magamnak egy párat...

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Névtelen írta...

Igazán klassz körön vagyunk túl, egész felélénkültem!
Kedves bloggertársaknak köszönöm a remek ötleteket, recepteket, a kör házigazdájának pedig a duplamunkás-remek összefoglalót!
Remélem, a következő évben is remek kiírásokra "kell" majd alkotnunk! Addig is mindenkinek kívánok áldott, békés ünnepeket, sok-sok finomságot:-)

Cukroskata írta...

Köszönjük a remek összefoglalót. Nagy munka volt, de tökéletes lett. Most már mindenki élénken foghat hozzá a karácsonyi sütés-főzéshez. Ötlet van bőven :-)

Névtelen írta...

Olyan könnyed eleganciával foglaltad össze, mintha nem is több órányi munkád lenne benne! Köszönjük szépen!

Névtelen írta...

lenyűgöző összefoglaló, mindenkinek gratula és boldog ünnepeket! :)

Zsu írta...

Köszönet az összefoglalóért, nagyon jó lett! :)
És persze kellemes ünnepeket!

Zsuzsa írta...

De jó így együtt látni, jobbnál jobb ötletek. Sajnos még arra is rövid ez a téli szünet, hogy csak a leginkább tetszőket elkészítsem. De néhánnyal biztos próbát teszek.
Köszönet a hangyáknak!

Lilahangya írta...

Koszonjuk a dicsero szavakat, mindig jol esnek :) A receptek valoban kitunoek, mar sutogetem oket!

Névtelen írta...

köszönjük az összefoglalót! még biztosan visszalátogatok egy-két ötletért a következő években :)

Moha és Sáfrány írta...

egy kicsit keson, de itt az enyem is:

http://mohaessafrany.blogspot.com/2008/01/vkf-xi-szamosza-ments-raitval.html

:) koszonjuk a fordulot!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya