Ami nem is hét... inkább hétszer hét, vagy még több is akár, de hát van olyan, akinek nincsenek szép számmal kisebb-nagyobb titkai? Gabojszától kaptam a kördést és csak továbbgurítom, célzott személy nélkül. Válaszoljon bárki, akinek kedve van.
íme egy kis ízelítő, gasztro, nem gasztro, vegyesen:
1. Gyakorlatilag kenyérminőségről írtam a doktorimat, ennek ellenére soha nem jutott eszembe otthon kenyeret sütni, sőt egyáltalában élesztőhöz nyúlni és dagasztani sem (amolyan érinthetetlen szent tehénnek tartottam), egészen addig, míg kicsi lányunk úgy nem döntött, hogy világra akar jönni. Mikor elkezdtem sem a tudományommal sütöttem, hanem a recepteket követve, vakon. Ma már ésszel sütök és egyre gyakrabban ésszel is főzök és ez mind jobban tetszik!
2. Alkotnom kell, folyamatosan. Ez volt már rajz, fotó, falfestés, vers, üvegfestés, aztán ismét fotó, fotó, fotó. Szeretem az alkotást megelőző nyugtalanságot és az utána bennem levő szégyenlős büszkeséget is. Érdekes, hogy ez utóbbit éreztem halványan, mikor születését követően KicsiCsajt bemutattuk a világnak. Végül is... az egyik legszebb alkotásom. A másik legszebb meg ugye már négy hónapos. Most a selyemfestést kerülgetem egy jó ideje.
3. Anyukám húslevese jobban ízlik, mint TS-é. Pedig TS nagyon büszke a levesére. De a Mama levese a Mama levese...
4. Nem tudok főzeléket készíteni. Vagy beton lesz, vagy leves.
5. Filmfüggő vagyok. A kedvenceket képes vagyok naponta többször is megnézni. Párszor már végignéztem egy szuszra a Gyűrűk ura három bővített változatát. Elsős egyetemista koromban egy héttel a vizsgaidőszak vége előtt még három vizsgám volt vissza, köztük a mumus géptan. Ennek ellenére beültünk a barátnőimmel a Puskinba egymást követő három filmre. Az egyik a Disney féle Hófehérke volt :-)
6. Lakodalomban vagy egyéb táncos mulatságokon botrányosan antiszociális és passzív vagyok. Szívbaj kerülget, ha megszólal a zene, pláne akkor, ha valaki felkérés céljából megközelít. Pedig valószínűleg nem táncolok rosszabbul, mint a nagy átlag, csak ugye egy megszégyenítő rossz élmény el tudja jól rejteni az ember táncos cipőjét. Mindeme lelki görcsölés következtében enni sem tudok ilyen alkalmakkor. Utána meg bánom, naná...
7. Ikrek vagyok, ikrek aszcendenssel, ennek minden pozitív és negatív velejárójával.
Meleg, almás kelbimbósaláta narancsöntettel, pulykamájjal
Bejegyezte: Lilahangya
Az ötletet a kelbimbó és az alma párosára Heidi tofuval dúsított salátája adta. Tofut nem igazán sikerült még megszeretnünk. Fenyőmag nem volt itthon, viszont volt tökmag és hirtelen egy egészen másik recept született. Előszőr arra gondoltam, hogy mozarellát darabokra tépkedek és azzal dúsítom. Aztán az jutott eszembe, hogy lehetne ez a saláta sült májacska kísérője. Végül persze eszembe jutott az is, hogy mi van, ha KicsiCsajom nem eszi meg a kelbimbót és ma a májat májnak hívja (úgy nem finom) és nem májhusinak (így finom)? így az egész kapott a biztonság kedvéért egy masnitészta ágyat, bár szerintem ez nyugodtan elhagyható. Aztán jött még egy szép nagy narancs, meg sok bors és elkészült egy nagyon finom meleg saláta.Hozzávalók:
400 g kelbimbó
2 savanykás alma (pl. Idared)
1.5 narancs leve
1 marék tökmag
1 gerezd fokhagyma
300 g pulykamáj
250 g farfalle
olivaolaj
2 ek vaj
bors, só,
zsálya
A kelbimbókat pár percig gőzön pároltam, majd félbe vagdostam. Az almát magháztalanítottam, falatnyi darabokra vágtam. A májat annyi olajban, hogy bőven ellepje pár perc alatt puhára, rózsaszínesre sütöttem, majd kiszedtem, papírtörlőn lecsepegtettem és kb. centis szeletekre vágtam. Az almadarabokat a vajon párolni kezdtem. Hozzadtam egy gerezd zúzott fokhagymát és egy közepes levélnyi finomra metélt zsályát. Mikor az alma már üvegesedni és karamellizálódni kezdett hozzákevertem a kelbimbót. Óvatosan átforgattam, majd sóztam és ráfacsartam a narancsok levét. Pár percig szotyogtattam, majd az egészet a kifőtt farfalléra öntöttem, a szaftját pedig rákanalaztam. Rátettem a felszeletelt májat, bőven meghintettem szárazon pirított tökmaggal és borsot őröltem rá. Tésztával négyemberes adag, tészta nélkül két főnek elegendő.
Egy éve készült:
Rizseshús
Bécsi almatorta
Mustáros csirkemell falatkák zöldséges gerslivel
Bejegyezte: Lilahangya
A mai ebédünk zsályás, mustáros csirkemell falatkák voltak. Hozzá wokban sütött zöldségeket kevertem össze kurkumával megfőzött gerslivel. A pácolást leszámítva nagyon gyorsan elkészült.Hozzávalók:
2 nagyobb csirkemell
2 tojás
kb. háromnegyed bögre kukoricaliszt
2 tk mustár
2 közepes zsályalevél finomra metélve
tej
1 bögre gersli
1 tk só
1 tk kurkuma
2 bögre víz
3 bögre vegyes wokzöldség
A csirkemellet csíkokra vágtam, besóztam. A két tojást simára kevertem a mustárral, hozzáadtam a lisztet, majd annyi tejet, hogy sűrű masszát kapjak. Végül belemetéltem a zsályát. A húsdarabkákat a mustáros bundának valóban egy órán át pihentettem. Wokban, bő olajban sütöttem meg, nagyon hirtelen. Míg a husi pihent, pácolódott 1 teáskanálnyi kurkumával és sóval a főzővizében, készre főztem a gerslit. A wokból az olaj nagy részét kiöntöttem és a maradékon gyorsan megpirítottam a zöldségeket, összekevertem a szép sárga gerslivel, alaposan átpirítottam és már ettük is.
Narancsos birsalmasajt
Bejegyezte: Lilahangya
Eleget téve idei birsalma iránti vágyamnak TS beszerzett pár kilónyi birsalmát, vagy inkább birskörtét. Amolyan egy darab fél kiló kivitelezésben. A feléből birssajtot készítettem. Tavaly csak natúr sajtot készítettem, dióval. Idén variáltam egy kicsit. Egy részéből narancsos birsalmasajt lett. Készült azért diós is, no meg egy kevés rumos is.Hozzávalók:
1 kg tisztított birs
0.8 kg cukor
3 narancs leve és reszelt héja
1 fahéjrúd
A birseket megfosztottam minden idegenlégióstól és egyéb nem sajtba való kemény részektől, majd nagyobb darabokra vágtam és annyi vízzel, hogy épp hogy ellepje feltettem főni. Egy darab fahéjat is tettem még bele. Mikor teljesen puhára főtt a fahéjat kiszedtem, majd összeturmixoltam (utólag a leve egy részét leszűrném inkább, mert túl hosszú ideig tartott ezután, míg teljesen besűrűsödött). Hozzáreszeltem a narancsok héját és hozzáadtam a levét is, majd a cukorral együtt újra főzni kezdtem. Addig főztem, míg jó sűrű nem lett és szép mély vörösesbarna színe. Ekkor vízzel kiöblített tálkákba tettem és ebben hagytam úgy két-három napig. Aztán nagy tányérra burogattam őket és azóta néha megforgatva száradnak.
Balzsamecetben sült kakukkfüves burgonya
Bejegyezte: Lilahangya
Egy szokatlan köretet készítettem tegnap, ami mellé egy kis történet is jár. Mégpedig TS és a savanyú illatok (szagok) viszonyáról. A viszony, ha úgy tetszik, inkább iszony, s a konyhában terjengő savanyú szagokkal akár ki is űzhetem kedvesem a konyhából, vagy épp az egész lakásból. Lehet az háztartási ecet, almaecet, tárkonyecet, borecet vagy épp csak a kávéfőző vízkőtelenítéséhez használt citromsav. Mindegy. Ha maróan savanykás a keringő szag ez menekülésre készteti az én párom. S a listából a balzsamecet sem kivétel ám! Legyen az modenai, legyen jerezi sherryecet, legyen erdei gyümölcsös, vagy épp bodza ízesítésű, a legkisebb mennyiséget is kiszúrja.
Mondhatnám kihívás egy ilyen pasi... úgy használni egy finom, tökéletes balzsamecetet, hogy ne vegye észre az ételben... Hogy mi a megoldás? Akkor főzni ilyesmit, amikor közel s távol nem várható az érkezése, aztán kölykökre télikabátot adni és óriási huzattal kiűzni a terjengő markáns savanyúságot. De hiába minden. Hiába a dícsérő szó, az elismerő csettintés, TS csak nem akarja megkóstolni eme remekeket. Csak nagy ritkán.
Tegnap némi totyorgással egybekötött hezitálás után folytott hangon újra feltettem a kérdés: Készíthetek-e az egyben sült pulykamell mellé balzsamecetben sült krumplis köretet? A válasz igen volt, amit előszőr nem is fogtam fel és már szabadkoztam is, hogy csak kevés és olyan jónak tűnik a végeredmény, no meg hogy roppant kíváncsi vagyok rá. Kedvesem szelíd mosollyal újra rám nézett és azt mondta: Igent mondtam! Pár pillanatig meredten néztük egymást, aztán felkanalaztam az állam és nekiálltam. A recept a Delicious 2004. májusi számából származik.
Hozzávalók:
Kb. 1 kg burgonya
2 ek vaj
2 ek olivaolaj
2 kisebb fej lilahagyma
100 ml balzsamecet (nálam sherry ecet)
só, bors
sok friss kakukkfű
A krumplit meghámoztam és közepes darabokra vágtam. A hagymát finomra metéltem. A vajat az olajjal egy nagy serpenyőben felforrósítottam, majd a krumplit és a hagymát rendszeresen kevergetve sütni kezdtem. Mikor már színesedni kezdett megszórtam nagyszemű sóval és jó sok borsot őröltem rá, majd ráöntöttem a balzsamecet felét és megszórtam frissen metélt kakukkfűvel. Az egészet egy nagyobb sütőtálba tettem és lefedve 180 C-on fél órát sütöttem. Ekkor ráöntöttem a sherry ecet másik felét és fedetlenül további fél órát sütöttem. Ennyi idő alatt a balzsamecetet szépen felissza, kellemesen sós és enyhén savanykás lesz. A hagyma istenien karamellizálódk. Tálalás előtt megszórom még friss kakukkfűvel.
Ami pedig a fogadtatást illeti, sajnos a csoda ismét elmaradt. TSbelekóstolt, egy-két szem erejéig még ízlett is neki, aztán pechemre találkozott egy savanykásabb darabbal. Onnantól kezdve nem szerette és KicsiCsaj is csak turkálta, nekem ízlett, bár nem lesz mindennnapos vendég nálunk, az biztos!
Egy éve készült:
Chili con carne kakaóbabbal

Hozzávalók:Kb. 1 kg burgonya

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)