Minden kérésem így teljesüljön!




Volt ugye múltkor ez a szufflé, ami úgy volt remek, ahogy volt, de kellett volna bele egy kis cream of tartar. Nem volt, hát nem igazán elegánsan kihagytam, illetve mással helyettesítettem. Meg is jegyeztem ezt a bejegyzésben, no meg azt is, hogy egyrészt nem ismerem, nem tudom kapható-e itthon, no meg azt is, hogy aki esetleg cream-of-tartar-országban lakik küldhetne nekem egy kevéskét...
Rövidesen be is futott az első megjegyzés Agathatól, Skóciából, hogy ő szívesen küld nekem. Fülig ért a szám :) Le is boltoltuk a részleteket, aggódtunk is pár sort a királyi magyar posta megbízhatóságán, aztán vártam. Nem kellett sokáig.
Tegnap csöngetett a postás és egy méretes borítékot hozott. Jól meglepődtem... hát még amikor kinyitottam és mindenféle egyéb csudadolog is előkerült :) Lilahangya még soha nem kapott "pakkot", Kicsicsaj segített is nagy izgalomban szétpakolni. Aprótalpú pedig azóta állandóan kicseni a cream of tartar-os dobozkát a szekrényből (mert eljött a sétálós, mászós, pakolós időszak...) és rikkantgatva gurigázik vele (még jó, hogy alaposan le vagyon zárva!).
Egyre csak kérdezgettem Agathat, hogy mivel hálálhatnám meg, aztán egyszer csak kiderült, hogy azt a bizonyos kvecsakalácsot szívesen megkóstolná ...

Remélem, ha hazalátogattok Agatha sort keríthetünk rá, nagyon örülnék neki és nagyon köszönöm!

Ha pedig érdekel valakit, hogy mi is ez a cream of tartar (egy másik megjegyzésből megtudtam, hogy tisztított borkő és talán gyógyszertárban érdemes utánakérdezni) és mi mindenre való íme egy kis olvasnivaló! No meg pár recept...

Kiwi-Pomegranate Angel Pies

Hot tin roof sundae

Coconut ice

Peaches in frangelico with semifreddo

Hasonló alapanyagokból

8 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Tudomásom szerint a borkőt régen pl. sütőpor helyett használták. Itthon nem lehet kapni?

Lilahangya írta...

Igen, egy tesztalazito ez is, sot ugy tudom vmennyit a sutopor is tartalmaz. Kulon borkovet en elelmiszerboltok polcain nem lattam eddig, de az egyik kommemtelo a spargafelfujtnal azt irta talan patikaban erdemes probalkozni vele

Wise Lady írta...

Majd írd le a tapasztalataidat, lehet én is próbálkozom vele majd.

siccike írta...

Foszfátmentes borkő sütőport lehet kapni bioboltokban nálunk is (bár nem mindegyikben), egy csomag kb. 90-100 Ft szokott lenni. Én 2 éve már csak ezt használom sütéshez, mert a sütőporban lévő foszfátok hosszabb távon emésztési zavarokhoz, allergiához vezethetnek, főleg gyerekeknek szerencsésebb a borkővel sütni. Amúgy nagyon jól működik, sok különbséget én eddig nem vettem észre!:-)

Lilahangya írta...

Siccike, de jo hogy ezeket leirtad, nem hallottam ezek allergenizalo hatasarol. Gondolom, hogy tul nagy kulonbseg nincs koztuk (sutopor, szodabikarbona es ez), de ugy hallottam hogy az utobbi ketto mukodesehez kell egy kis savassag is a tesztaba

Névtelen írta...

szia,
ha elfogy a szép dobozból és feltöltenéd, bemész az "útba esik jövet-menet" patikába és kérsz borkősavat. tényleg minden patikában tartanak, ez alap:-)) otthon ezen a néven fut a creme of tartar.
timi

Lilahangya írta...

Timi, azert szerintem a borkosav es a tisztitott borko nem ugyanaz! Utobbi az elobbi kalium-hidrogen soja. Az egyik savanyusag szabalyozo es antioxidans, a masik pedig lazito, terfogatnovelo. (most mar tenyleg utanaolvastam)

Felhőlány írta...

Szia!
Ha jól emlékszem, Creme of tartar-t a Balassi utcai Culinaris-ban is láttam... :)

Copyright @ 2007-2009 lilahangya