Mákos tésztabonbon meggyel, csokiszószzal




Ott tartottunk, hogy mák, citrom, meg meggy. Na ehhez már csak a csoki hiányzik, ugye? Nem tudom emlékeztek-e a mákos tésztára? Nicky Delicious days blogján láttam meg, aztán pár napra rá Eszter készített is belőle egy remek lilahagymás, paradicsomos ételt. Már akkor megjegyeztem nála, hogy az édes verzióra gyúrok :) Hogy miért csak most készült el, nem tudom, minden estre finom lett és kapásból két verzió is készült. íme az első, a tésztabonbonok, amihez az ötletet pedig a sütibonbonok adták.
A tésztát én nem csak mákkal, de limehéjjal is ízesítettem és így készítettem:


Hozzávalók:
2 tojás
200 g liszt
2 ek mák
1 lime héja reszelve
fél lime leve
csipetnyi só

Töltelékhez:
1 maréknyi magozott meggy
2 ek cukor
1 tk fahéj

Csokiszószhoz:
150 g 70%-os étcsoki
20 g vaj
2-3 ek tejszín
1 ek meggy vagy áfonya likör (nálam ez utóbbi)

A hozzávalókat alaposan összegyúrom, húsz percet pihentetem, majd a tészta gombócot négyfelé vágom és külön-külön jó vékonyra nyújtom, picit száradni hagyom. Ezután kb. 8 cm x 10 cm téglalapokra vágom. Egy-egy meggyszemet alaposan meghempergetek fahéjas cukorban, majd a tésztába csomagolom. A tésztabonbonokat lobogó vízben kifőzöm, leszűröm.
Az étcsokit vízfürdőn a vajjal együtt felolvasztom, összekeverem a tejszínnel végül áfonyalikőrrel ízesítem. A bonbonkákat a csokiszósszal meglocsolva tálalom. Finom... nagyon... Legközelebb azt hiszem más töltelékkel is kipróbálom!

Hasonló alapanyagokból

11 megjegyzés:

Gabah írta...

Wooooow! Ügyeeees! Én is vittem annak idején, és a cjarsóns (http://piazza-piazza.blogspot.com/2008/09/vkf-xix-romantikus-vacsora-b-men.html) töltelékével töltöttem - ez sok háznál fut át kissé édesbe.
Nagyon eredeti ez a mákos-meggyes tésztabonbon! Lehet, hogy egy pici mákot a belsejébe is csempésznék... Ha egyszer lesz egy éttermem, megveszem tőled az ötletet! :-)

Lilahangya írta...

Gabah, nem banom :) csak kapjak belole en is :) En azon gondolkodtam, hogy vagy fel kellett volna fozni a meggyet, mondjuk manduladaraval, vagy pl. marcipannal osszegyurni, esetleg fozott vaniliakremmel osszedolgozva tolteni

szepyke írta...

Jesszusom, ez de jól néz ki!
Gratulálok!

anyamanya írta...

Most rakosgatom vissza az államat... :)

Gyöngyi írta...

De jól néz ki! Én elsőre azt hittem, mákos palacsinta, a palacsinta tésztába téve a mákot:)

Gabah írta...

Mindenképpen, Hangya! Étteremnyitás előtt majd elhívlak meósnak! :-)
Egyébként igazad van, én is valami "darás" dologgal összedolgozva képzelem el a tölteléket!
Jaj, már nagyon elszaladt a fantáziám: most épp a málnás-darált diós töltelék jutott eszembe, tetején vaníliasodóval...
Lehet ezt ragozni, kérem szépen! :-)
Ősszel lehetne fahéjas-szilvás-amarettis a töltelék, szintén vaníliasodóval, télen meg...mmmm, nem is tudom, majd kitalálunk valami téli verziót is, és akkor ez a desszert örökre fix marad az étlapon!

Beatbull írta...

Nagyon szép! S el is hiszem, hogy nagyon finom ;) A mák-meggy eleve egy nagyon jó párosítás, ez a marcipános ötlet szerintem nagyon jó lenne a töltelék gazdagításához (de nehezíti is egyben). A mák ilyen arányban mennyire érezhető ki a tésztából?

Beatbull írta...

Gabah: télen meg birsalma és tokaji? ;)

Lilahangya írta...

Te jo eg, Gabah... csak olvasva hizik az ember vagy ket kilot ;)

Beatbull, a makszemek alkalmilag roppannak egyet a fogad alatt, a citromhej szintugy alkalmi felbukkano, szoval ennyi pont eleg (nekem):) Viszont igy finom, szoval arra gondoltam, hogy a toltelek ize azert ne legyen extrem mod uralkodo rajta! De ez a tokajis birs... jol hangzik. nekem teli verzionak meg gesztenye jutott eszembe (mondjuk puresitve, narancslikorrel es pici narancs dzsemmel lazitva), talan az sem hivalkodo izpar.

Lilahangya írta...

Gyongyi, az a pottyos palacsinta se egy rossz otlet!

Gabah írta...

Áhá. Szóval ennyire lehet érezni a mák ízét! Azt hittem, hogy végül szegény mák csak dekorációvá redukálódik.
Ez esetben tényleg vissza kell venni a töltelék-ötleteimből :-)))
Beatbull, birs-tokaji kiváló!HAngya, a gesztenyés ötlet is nagyon tetszik!
A fahéjas-szilvást meg úgyis ki fogom próbálni! ;-) Mondjuk túróval.
(De lehet, hogy ez az egész ötlet szilvaszezonra majd elmúlik. Ez most pocakbetegség nálam: már másfél hete szilvás ételeket ennék...)
Őgy látom, lassan havonta változtathatjuk majd az étlapon ezt a csodás desszertet! :-))))

Copyright @ 2007-2009 lilahangya