Túrógombóc ánizsos szlivaszósszal, mogyorós morzsával



Megtöröm a Lilahangyát némaságba fojtó csendet. A száműzetés gyakorlatilag önkéntes volt, köszönhetően a naaagy szeptemberi mindenféle kezdéseknek, plusz annak a napról-napra egyre bonyolultabbá váló pályázatnak, amit a végén már mindenki utált a családkámban, beleértve engem is és amit végre befejeztem, beküldtem. Miközben írtam a pályázatot és az ehhez szükséges publikációkat olvastam, az elmúlt bő másfél hónapban rengeteg dolog átértékelődött bennem. A helyem, a dolgom, a feladatom illetően. A jó, a nagyon jó az, hogy úgymond hazataláltam, öt év után.
Öt éve, kenguruföldön, köszönhetően néhány munkahelyi bully meglehetősen agresszív és hathatós közreműködésének, gyakorlatilag egyik napról a másikra felmondtam és hazajöttem TS-hez. Munkájukat olyan sikeresen végezték, hogy évekig megtagadtam mindazt az összeszedett tudást, magabiztosságot és dolgozni akarást, amit addig magaménak éreztem. Visszamentem ugyan a munkahelyemre, sőt új kutatási témába is kezdtem, de közben kínlódtam, nem találtam a helyem. Még akkor sem, ha lánykánk, majd a kiskrapek születésével tényleg teljes lett az életem. Menekültem blogolásba, fotózásba, gondoltam azt, hogy elmegyek fotósnak, vagy egy pici grafikai stúdióba x+1. lótifutinak, amiről TS nem győzött lebeszélni. Álmodtam magamnak gasztroblogos távlatokat, így csináltam egy csomó dolgot, aminek abszolút semmi köze nem volt a tudományhoz és a kutatáshoz. De nem volt elég. Mint amikor eszel, fantasztikusan finomakat, de csupa egyszínűt és a lelked egyszerűen nem lakik jól... Valahogy így voltam én ezzel az egész életemmel az elmúlt öt év alatt.
Aztán tavasszal, amikor eldőlt, hogy megyek vissza dolgozni egy elejtett, szinte odavetett mondat, melyet a főnökömnek írtam beindította a lavinát, és most újra azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek és amihez igazán értek. Persze, mellette egy csomó mással is, de a lényeg, mintha valami gát szakadt volna fel bennem, hazataláltam, legbelül magamban.

S hogy miért éreztem mindezt fontosnak elmondani? Nem is tudom. Olvasgatva a nyár Veletek megesett fantasztikus történéseit fesztiválokról, majdnem kész, mindenki által várt könyvekről, jó kurzusokról, titokzatos saját éttermekről már tudom, a Lilahangya megmarad, aminek szántam: egy online szakácskönyvnek, majd úgy tíz-húsz év múlvára, amikor Kicsicsaj konyhai babérokra tör. Nem szeretném abbahagyni, sem ezt, sem a fotózást, mert nagyon szeretem csinálni, mert mindazt megtestesíti, amit egy (két) jó hobbinak kell. De a lényeg itt van, ez hobbi és nekem más a Hivatásom. Az egyik jó pont ebben az én Hivatásomban, hogy viszonylag rendszeres utazgatással jár, s mivel a tudományos mókusok azért tudnak élni és konferenciákat, találkozókat jó helyekre szervezni, remélem lesz majd pár gasztronómiai vonatkozású élménybeszámolóm is a világ négy sarkából!


Pár napja már újra birtokba vettem a konyhát, nem mondom, nem kellett közelharcot vívnom a fakanálért senkivel. Pedig ettünk, főztünk, főzögettünk eddig is. Sőt ... családunk egyik fele őszült egyet a Finománia szüreti kurzusán. Látva a fényképeket és TS, no meg Kicsicsaj beszámolóját hallgatva roppant sajnálom, hogy kihagytuk Aprótalpúval. De egy oltástól roppant nyűgös és lázas deddel esélyem nem lett volna, azt hiszem. Persze így, amikor lehetett dolgoztam, alig főztem és érthetően roppant hálás könnyeket hullajtottam a küldött mézes, szőlős pitéért, merthogy fantasztikusan finom volt!
Tegnapi ebédünk ez az ízeiben és kísérőiben kissé szokatlan túrógombóc lett. Megosztotta a társaságot, TS a klasszikus verzióra számított és emez túl citromos lett neki, de mi hárman csak úgy lapátoltuk befelé. Az ihletet innen merítettem.

Hozzávalók:
500 g túró
250 g szikkadt kalács, vagy kenyér morzsája
1 citrom héja reszelve
1 tk vaníliakivonat
75 g olvasztott vaj
60 g cukor
2 kisebb tojás
200 g zsemlemorzsa
200 g darált mogyoró
csipet só

fél kg szilva
1 szem csillagánizs
1 darabka fahéj
2 karika citrom
4-5 ek cukor (szilva édességétől függően)
2 ek keményítő

A kenyeret-kalácsot enyhén megpirítom, majd durvára őrlöm. A vajat habosra keverem a cukorral, belereszelem a citrom héját, egyenként belekeverem a tojásokat, a tört túrót, végül a morzsát. Jó alaposan összekeverem, majd két órán át pihentetem. Eközben a szilvát kimagozom, nyolcadolom és citrommal, fűszerekkel, cukorral puhára főzöm. Picit figyelmetlen voltam, a szilva meg túlérett, szóval szétfőtt, pedig szerettem volna ha nagyobb darabokban marad. Kiszedegetem a fűszereket, a keményítőt kevés vízben elkeverem és besűrítem vele a szószt.
A morzsához a mogyorót ledarálom és azonos mennyiségű zsemlemorzsával (vagy maradék kenyér-kalácsmorzsával) együtt aranyszínűre pirítom. A túrómasszából gombócokat készítek, vagy épp két kanállal eljátszadozva ilyen hosszúkásra formázom és lobogó vízben épp addig főzöm, amíg fel nem úszik a víz tetejére (pár kisebb gombócot sikerült szétfőznöm, gondolom, a viszonylag nagyobb vajtartalom miatt esik szét ilyen könnyen). A gombócokat morzsával meghintve szilvaszósz kíséretében tálalom.

Hasonló alapanyagokból

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Gratulálok az útkeresés végéhez (meg természetesen a bloghoz is).

Lila Füge írta...

nagyon örülök az életjelnek és hogy a ezek szerint minden a legnagyobb rendben van (lett)!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya