Pirított bulgur lime-mal, grillezett kukoricával és zöldbabbal




Pénteken végre befejeztem egy újabb nagy munkát, így a hétvége nyugis pihenéssel, rengeteg alvással és főzéssel telt. Vasárnap délelőtt egy fél hangyaboly eltűnt a lakásból, uszodába mentek én meg otthon maradtam a már csak hivatalosan beteg Aprótalpúval. Jut eszembe Aprótalpú. Hihetetlen tempóban indult meg a beszélőkéje, pár hét leforgása alatt annyit fejlődött, hogy mára gyakorlatilag mindent el tud magyarázni. Többnyire értjük is a most már pár szavas rövid kis mondatokat. Igazi pasi lévén az éhenhalás elleni szótára alakult ki szerintem a leghamarabb. A teeciii, husssi, saaat, süti, még kész, nem kéed és a kikász a kiemelten használt szavak között található evés környékén. Kitalálni, gondolom nem nehéz, hogy melyik mit jelent.

Szóval, amíg Kicsicsaj az uszodában cápásat játszott TS-sel, én némi segédlettel a vasárnapi ebédet készítettem. Ami valahogy fejben nem igazán akart összeállni reggel, jó ideig szemeztem a kiterített grillezni való csirkével, aztán az ad hoc kísérlet egész jól sült el, akarom mondani meg. Sikerült egy hihetetlenül omlós, ugyanakkor ropogós bőrű és roppanós szárnyvégű csirkét sütnöm (eddig még soha nem sikerült igazán jól, meg aztán nálunk az egész csirke sütése, grillezése TS önként vállalt missziója). Mellé pedig ez a köret készült. Fokhagymával pirított zöldbab, hirtelen megsütött bébikukorica és limehéjjal pirított bulgur. Aminek pedig az egész hétvégén a legjobban örültem, az a napsütés volt, amiben végre fotózni tudtam. És most még az sem érdekelt igazán, hogy a napfény telibecsapta a tányért!

Hozzávalók:
1 bögre bulgur
2 bögre húsleves
3 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 lime héja és leve
kb. 300 g ceruzabab
1 doboz bébikukorica
1 marék tökmag
olivaolaj


A bulgurt kevés olajon egy gerezd, szeletekre vágott fokhagymával átforgatom, majd két bögre húslevessel és egy babérlevéllel megfőzöm. Eközben a másik két gerezd fokhagymát összezúzom, elkeverem néhány kanál olajjal és ezzel alaposan összekeverem a zöldbabot. Wokban megpirítom a tökmagot, félreteszem. Ugyancsak hirtelen megpirítom a zöldbabot, nem baj ha roppanós marad, sózom, majd ezt is félreteszem. A maradék zsiradékon pedig megpirítom a bébikukoricákat is és ezt is félreteszem. Végül egy kanálnyi olajat teszek a wokba és beledobom egy lime csíkokra vágott héját, még mielőtt megégne beleöntöm a főtt bulgurt és jó alaposan átpirítom. A legvégén meglocsolom limelével és a zöldségekkel és a pirított tökmagga tálalom. Annak az édes chiliszószban ragacsos-ropogósra sült csirkének nagyon-nagyon jó párja lett.

Hasonló alapanyagokból

3 megjegyzés:

Bouillabaisse írta...

De jó-de jó! Nagyon szeretem a bulgurt, csak kissé egyhangú az a kétféle verzió, ahogyan szoktam készíteni. Na majd most lesz harmadik is :)
Hány éves a kis lurkó? Mármint a kispasi :)

Lilahangya írta...

Oh, erdemes, tenyleg, es aztan mar csak a fantaziad szab hatart!En gyakorlatilag uyganugy kezelem a bulgurt, mint a rizst, sokszor keszul edesen is, felfujtnak, vagy epp curyvel, kokusztejjel... Aprotalpu lassan kozelit a ketto fele, ebben a honapban lesz 21 honapos!

Bouillabaisse írta...

Na most aztán beindítottad a fantáziám! Köszi a tippeket. Akkor 2-3 hónap van a srácaink között :)

Copyright @ 2007-2009 lilahangya