A cudarul a van ilyen, ugyanis általában sósabban főzök. Oda kell figyelnem a sóra, merthogy én sósabban szeretek mindent, bármily egészségtelen is. Persze próbálom az ételeket nem teljesen az én ízlésemnek megfelelően készíteni, már ha összejön...
A delikvens, aki bánta eme tettem a zúzapörkölt volt, no meg a kis családom.
Pörkölt... paprikás... csuda tudja, ez is állandó mókázás tárgya, merthogy én hosszabb lével szeretem, és nekem akkor is pörkölt a neve! Ahogy a rántottát is kicsit szottyosabban, a húsokat több mártással, a sültet tunkolnivalóval. Ellentétben TS-sel aki szinte szárazra süti ezt is, azt is, amazt is. Nem egyszer panaszkodtam neki már emiatt, mármint hogy hol a pörköltemről a szaft??? Mi az, hogy csak összekeneceljük a nokedlit és nincs mibe meríteni a kanalat? Merthogy a pörköltet nekem kanállal kell ennem, slussz passz. A leve miatt! Kész!
Ma viszont én főztem, merthogy Ők ketten (Kicsicsaj és TS) elmentek a Nagycsarnokba süllőt venni. Meséli, egy órás volt az út, ami úgy 20-25 perc kéne legyen. Aztán a parkolás... Szóval tényleg jó lesz, ha végre újra jár a villamos és eltűnik a naaaagy építkezés.
Szóval, zúzapörköltet főztem, több lével, gondoltam majd elszotyogja és olyan jut is marad is alapon kecskék is káposzták is kedvüket lelik majd benne. Megsóztam és megsóztam újra - de hogy mikor volt az újra az a feledés homályába vész, pláne, hogy a porszívó zümmögött, közben fél szemmel muszály volt a Narnia krónikáit is néznem, no meg Dádi manó is huncutkodott. Mellé kellett feküdnöm egy kicsit a játszószőnyegre, sürgős kacaghatnékunk támadt.
A pörkölt meg főtt. Jó másfél órányit. Közben elkészült mellé a rukkolás nokedli, szerintem jó lett, TS szerint annyira nem passzolt. Szóval a pörkölt meg párolódott, egyre párolódott a fedő alatt. Leve a felére csökkent, sőőőt... már épp aggódni kezdtem, le kéne kapcsolni alatta, még eltűnik nekem. Na, ekkor értek haza Ők ketten.
Mondom TS-nek kóstolja meg, jó-e már a zúza?
Ránéz, aztán rám.
- Még nem jó, túl sok a leve.
- De én így szeretem! - mondom, - ő meg úgy, mondja.
- Akkor én megeszem a levét, ti meg a többit.
Megkóstolja.
- Elsóztad! -mondja.
- Szerintem nem... - mondom én.
Enni kezdünk. KicsiCsajnak buzgón falja.
- Hmmm, tényleg sós! - mondom.
TS nevet.
KicsiCsaj pedig újra kér.
Aztán újra.
Telik a pocakja, már ráér társalogni:
- Anya, ez csípős egy picit... - majd a pillanat elteltével pontosan érezve a helyzet komikumát megkérdezi - tettél bele sót?
- Csak rövidre pároltam! - mondom én és TS már félrenyel.
És itt vége van az ebédnek, gurulunk a nevetéstől, potyog a könnyem. A pörkölt leve ugyanis annyi, amennyivel TS a paprikást szokta feltenni főni... Hát igen, nézőpont kérdése minden... de a helyzeten mit sem változtat!
Elsóztam, de cudarul! Van ilyen!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése