Egy kisfaluban nőttem fel, - mára várossá avanzsált - ahol svábok és felvidéki magyarok jól megfértek egymással és kóstolgatták egymás szokásait, receptjeit. Kisgyerekként így természetes, otthoni íznek tűntek az innen-onnan kapott, majd a nagyszüleim és a szüleim konyhájára adaptált csudajó sütik, kalácsok. Felnőttként persze értek meglepetések... az egyik ilyen a kvecsakalács históriája volt.Ősz elején, ahogy bársonyos kékre és édesre érnek a szilvák, és a nyár végi csörgős mákgubókat is kipergették már (már amíg lehetett - milyen jó kis bábokat gyártottunk az üres gubókból az oviban!) jó sok tepsi kvecsakalács sült mifelénk. Egy pohár hideg tejjel kívánni sem lehetett jobbat. Még nekem sem, akit gyerekkorom óta csak kergetni lehetett a mákos tésztával, mákos gubával, kaláccsal, de etetni nem. Mikor az Anyukám kvecsát sütött a Bátyámmal együtt félretettük a nagy mákutálatunkat, gondolom Anyu meg jókat mosolygott magában.
Mint zsák a foltját, megtaláltam a magam máknemszerető párját... Merthogy az én páromnál ugynacsak tiltólistás minden mákos étel, olyannyira, hogy benne van a top 3 "nem szeretem"-ben. De nyár vége jött, meg ősz eleje és beérett otthon a szilva, Anyu meg kvecsakalácsot sütött múlt hétvégén, amikor otthon voltunk. Aztán, amikor minap felhívtam, hogy hogyan is süti, mert bizony igény lenne rá, csak nevettek Apukámmal együtt: lám-lám egy újabb mákutálót sikerült elbűvölnie ennek a furanevű kalácsnak.
Anyukám anyai ágon felvidéki magyar, így valahogy nekünk annyira automatikus volt, hogy akkor ez bizony felvidéki eredetű finomság lesz. De hiába kérdezgettem egy ugyancsak felvidéki munkatársam, nem ismerte. Ennek ellenére, tartotta magát a családi legendárium... egészen pár nappal ezelőttig, amikor megláttam Clotilde Tarte aux Quetsches et Creme de Noix receptjét. Aztán nyomozásba kezdtem: A Quetsche egy Elzászban honos szilvafajta, gyönyörű lilás bársonyos héjjal, enyhén savanykás édes sárga hússal. Ugye ismerős? Kiderült, hogy ebbe a fajtakörbe tartozik a mi Besztercei szilvánk (Quetsche de Hongrie) is. Ami pedig a kalácsot illeti? A Quetschekuchen nyomáért Saarlandig kellett szörfölnöm, de a recepteket összehasonlítgatva Ch&Z receptje és a szomszédság talán mégiscsak Elzászba vezet. Viszont ezek a receptek egyrészt nem kelt tésztát használnak, másrészt mák nyomára nem bukkantam. Kelt tésztás viszont az általam Bajorországból ismert Zwetschgendatschi, de mák még mindig sehol... Végül Zwetschgen - Mohnkuchen címmel találtam egy egész rakat hasonlatos receptet marcipánnal és tejszínnel. Hogy végül ez a mi kvecsakalácsunk, egy marcipánhiányos változata-e ezeknek a német kalácsoknak, azt nem tudom, de íme Anyukám
Kvecsakalács receptje:
0.5 kg liszt2.5 dkg élesztő
2 dl langyos tej
1 ek cukor
1 tk só
1 tojás
1 ek zsír
1 kg szilva
15 dkg darált mák
fahéj, porcukor
Az élesztőt a langyos tejben felfuttattam, majd a liszttel, cukorral, sóval, zsírral (én margarint használtam) és tojással rugalmas tésztát dagasztottam. Letakarva duplájára kelesztettem, majd újra átgyúrtam és ismét kb. 1 órát kelesztettem. Eközben a szilvát kimagoztam és feleztem. Két kerek sütőformát (az egyik kb. 26 cm-s, a másik 30 cm átmérőjű volt) kikentem vajjal, majd a köralakúra nyújtott, kb 1 cm vastag tésztákat belehelyeztem. Sűrűn telepakoltam a szilvával (a vágott felével felfelé), majd megszórtam fahéjas cukorral. A darált mákot összekevertem egy kevés porcukorral és ezzel hintettem meg a szilvát. (Ha valaki jobban szereti a mákot, mint mi, nyugodtan bánjon bőkezűbben vele). 170 C-on sült kb. 45 percet.
Ja, és Anyukámnak ma szülinapja van, sok kvecsakalácsos szeptembert még Neki!
2 megjegyzés:
Csak a rend kedvéért. Összesen 2 "nem szeretem" kaja van: mák és a grízestészta :)
Jól van no! De a 2 benne van a 3-ban, nem??? :-)))))
Megjegyzés küldése