A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sok kicsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sok kicsi. Összes bejegyzés megjelenítése

Sok kicsi ajándék




Miután mind a négyen sikeresen abszolváltuk az idei influenza fertőzést (remélem nem kiabálom el...) sikerült végre a teásbögrén kívül mást is megfognom a konyhában és sütöttem ma egy nagyon finom kuglófot (recept nemsokára). Azt hiszem mondhatom, hogy lett olyan finom foszlós, mint anyukámé, de nem is ezt akartam mesélni. Hanem azt, hogy kedden sikerült némi szervezkedés után átadnunk nyertesünknek a Sok kicsi csomagot. Ha még emlékeztek rá a csomag tartalmazott egy csinos perdoozy kötényt, amit kicsit összekentünk mi is. Volt még benne egy doboz Thaffain vanília, úgy tíz-tizenkét rúd vaníliával és egy kis likőrszelekció limoncelloval, crema di limoncelloval és ez utóbbi narancsra és kávéra hangolt változatával.

A némi szervezkedés végül hetekig tartott, hol határidős munka, hol pedig beteg gyerkőcök miatt kellett lemondanunk, halasztanunk a látogatást. Végül a likőrök felett érzett "komoly" aggodalmam miatt (merthogy hűtőben tárolós, tejes, tejszínes alapú likőrökről volt szó, amelyek azért nem kis csáberővel szolgáltak ám minden egyes hűtőnyitáskor) döntöttünk e hét kedd mellett. Még úgy is, hogy mind Kicsicsaj, mind pedig Aprótalpú lebetegedett. Így TS-sel kettesben mentünk meglátogatni Zsuzsát, Robit, Gergőt és Julcsit. Mint kiderült, Zsuzsa egy mázlista, tavaly is nyert, mégpedig Fakanál egy nagyon klassz üvegfestményét.

Nagyon örültem neki, hogy a csomag tartalma Julcsinál, aki egy tüneményes szőke göndör hajú mindjártnégyéves azonnal nagy tetszést aratott. Persze a 10 hónapos Gergő is beszállt a lelkes bontogatásba: A piros pöttyös kötény jött, látott, győzött, még ha a mamáé lett is. Az illatos dobozka nem különben. A likőrök pedig? Nos a likőrök vándorútra indultak a lakásban, majd Julcsi azon iziben el is rejtette az üvegeket, de ahogy a bizonyság mutatja a szemfüles szülők csak visszaszerezték őket estére. Visszajelzésük alapján finom lett (reméltem, hogy ízleni fog, nekünk is ízlett - főleg a crema di limoncello, ill TS-nek az alapváltozat). Sajnos a csocsózást most kihagytuk, de nem akartuk Nagypapit nagyon lezsibbasztani a két beteg gyerkőccel. Remélem amint kitavaszodik és mindenki egészséges tényleg találkozni fogunk végre mind a nyolcan! Köszönjük Zsuzsa, hogy játszottatok, segítettetek!

Sok kicsi 2010



Pár napja érkeztem haza a világ egy olyan tájáról, ahol az emberek egy jó része szörnyű körülmények között él, megdöbbentő méretű a nyomor és hatalmasak a társadalmi rétegek közötti különbségek. Talán zsigeri a reakció, hogy először megdöbbenünk, majd picit szégyenkezve talán, de valamiféle módon egyszerűen igyekszünk kizárni a lelkünkből a látottakat. De egy-egy kép, egy-egy arc elevenen az ember emlékezetébe ég és napokon át viszi vissza gondolatainkat a látottak felé. Nem meglepő azt hiszem, hogy ezek után még jobban szívembe markoltak L. Ritók Nóra, egy Berettyóújfaluban élő grafikus-tanárnő, önkéntes szociális munkás, az Igazgyöngy Alapítvány alapítójának szavai.

„Már nem lep meg, ha kisgyerekek nem tudják, hogyan kell megenni a narancsot, értetlenül forgatják a májkrém dobozát, mert nem ismerik, vagy úgy, ahogy van, töményen, megisznak egy üveg citromlevet. Elfogadom, hogy azonnal, amint megkapják, egészben betömik az öt tábla csokit, amit viszek. Még sehol nem láttam, hogy elraktak volna belőle későbbre. Vagy annak, aki épp nincs otthon.

Mert enni akkor kell, amikor van mit. És gyorsan.”

Az idei Sok kicsi akcióval Nóra óriási munkáját próbáljuk segíteni és a minőségi életre sokszor teljesen esélytelen, halmozottan hátrányos helyzetű Hajdú-Bihar megyei családokat szeretnénk támogatni. A tavalyihoz hasonlóan 15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. Az akció pontos részleteiről a Sok kicsi honlapján olvashattok.

A mi idei felajánlásunk egy fő részére a következő:


Egy piros pöttyös perdoozy kötény Blueblossomgirl jóvoltából, amin a Lilahangya design team is rajtahagyja a kéznyomát.

Egy 50 g-os madagaszkári Bourbon vanília rúd csomag a Thaffain-Vanilletól.

Egy saját készítésű likőrcsomag, mely limoncellot, crema di limoncellot és fűszeres narancslikőrt tartalmaz.

A nyeremény januárban Budapesten személyes találka keretében vehető át, illetve vidéki nyertes esetében egy csinos kis csomag formájában indul útjára.







Sok kicsi újra! Figyeljétek, érdemes!




Ma útjára indult a második Sok kicsi akció! Ismét segíthetünk és Ti is segíthettek. A honlapon illetve a facebookon követve az eseményeket minden fontos részletet megtudhattok!
Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatjuk fantasztikus felajánlásoknak nézünk elébe. Ma Puffin kezdett, újoncnak mondja magát, de régi motoros :) Micsoda sütiszettel indított! A céges felajánlások listáját pedig egy Nobu vacsora indította.

Egyszer csak igérem, a hangyacsalád is színre lép, de előbb ... rohanás a reptérre! Tot siens!

Sokkicsifagyi




Végre nekünk is sikerült összehoznunk egy találkát Sok kicsis nyertesünkkel. Talán emlékeztek rá egy saját fotókból készített tányéralátét szettet és egy igen marcipános fagyizást ajánlottunk fel a licitálóknak. A sorsolásnál kíváncsian vártuk kit fogunk vendégül látni, végül Enikőéknek kedvezett a szerencse. Jó pár hétnyi tervezgetés után szombatra sikerült megbeszélni egy találkozót. Köszönhetően TS szorgos kezeinek a tányéralátétek is elkészültek, nekem pedig csak a marcipán szemifreddoval kellett törődnöm (meg Ízbolygó karácsonyi pogácsájával - egyébként hálás köszönet Magdi nagyinak, ez a pogi tényleg mindig beválik!).
Meg Kicsicsajt kellett csitítgatni és meggyőzni, hogy de, igen, mire az ebéd utáni alvásból felébred már biztosan itt is lesznek a vendégek! Így is lett, mire a szöszi szépre aludta a pofiját meg is érkezett Barnus a szüleivel, Enikővel és Tiborral. A kicsik gyorsan játékba merültek, jó szokásukhoz híven hirtelen hárman hatfelé tűntek, mi pedig a bemutatkozó köröket gyorsan letudva elég hamar a fagyizásra tereltük a szót.
Szerencsére szombatra Holle anyó is befejezte aktív tevékenykedését (talán megijedt Fakanál plakátjától), a hó is elolvadt , s ennek örömére, meg a fagyigép búgásának hangjára TS megnyitotta az idei fagyiszezont. A hosszabb előkészítésre, fagyasztásra való tekintettel a megígért marcipán szemifreddot egy nappal előbb elkészítettem. Aki kóstolta már tudja, hogy sokkalta inkább egy hideg desszert, mint egy klasszikus fagyi, mondanom sem kell anélkül fogyott el, hogy lefotózhattuk volna. Azért hogy a fagyigép se érezze elhanyagolva magát előkészítettem egy jó tömény csokigranitát és készült egy szilva-szeder granita is. De igazándiból sok újat fagyigyártás területén nem mondhattam volna Enikőnek, lévén nyaranta maga is aktív fagyigyáros, bár remélem a kókusz-lime fagyival sikerült azért új ötletet adnom. Így végül fagyiostya készítéssel próbálkoztunk, Buillabaisse mandulás tuilejára esett a választásom. Tökéletes választásnak bizonyult, ízlett kicsiknek, nagyoknak egyaránt, igaz a formázást még gyakorolnom kell (nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan válik törékennyé az ostya)!
S hogy milyen kicsi a világ, kiderült, hogy Enikőéket igencsak szoros szálak fűzik szülővárosomhoz, Szekszárdhoz, a szekszárdi borvidékhez és a Szent Gaál Pincészethez! Persze, a délutánnak amolyan kisgyerekes módon elég hamar vége szakadt, a kialvatlan kisebbek elég gyorsan túlpörögtek és amolyan halasztást nem tűrő módon jelezték a játékidő végét.
Enikő, nagyon köszönöm, hogy részt vettetek a Sok kicsi akcióban és eljöttetek hozzánk, remélem Ti is jól éreztétek Magatokat nálunk!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya