Lelkifurdalok, merthogy alig jut időm és energiám (s főleg ez utóbbi) mostanság lilahangyázni. Pedig a konyhát nem zártuk be, sőt a fotózás is kvázi folyamatos. Hogy mégis miért? Merthogy lassacskán finisbe ér egy fontos kilenc hónap az életemben. Még dolgozom pár hetet, próbálok befejezni dolgokat, minél többet teljesíteni, hogy ne félig kész munka maradjon utánam, ugyanakkor egyre fáradékonyabb vagyok. Hazaérve pedig néha furcsa dolgokat kívánok enni, s nagy éhségemben arra sincs türelmem, hogy kivárjam, míg elkészül a főtt étel. Gondoltam, kellene egy pocakos cimke a számomra olykor eszementnek tűnő kaják mellé, de az a furcsa, hogy kiscsaládom nem igazán panaszkodik.
De hát minek is írom le mindezt? Aki körül otthon lurkók sertepertélnek tudja jól hogy is telik a Pocakügyi Minisztériumban az kilenc izgulós, várakozós hónap, aki pedig még nem lurkózik, remélem fog, kívánom mindenkinek. A lényeg a lényeg, úgy bő egy hónapig még biztosan csak ilyen pianóban jelentkezem, aztán átmeneti erősítést követően egy ideig valószínűleg boldog csend és babaszag jön, hogy majd újra hadbaálljon Lilahangya és rendszeresen ontsa a finom és csábító étkeket.Addig is íme egy nem épp tegnap, de az idei farsangi szezonban készült fánkocska és mellé egy Jamie Oliver ihlette karamellizált narancs. A fánkocska mamma ihletésű, a Velencei farsangi fánk receptjét formáztam leheletnyit másként. Mazsolát rumba áztatott áfonyára cseréltem és a beledagasztás helyett az ujjnyira nyújtott kelt fánktésztára szórtam, majd félbehajtottam és pici pogácsaszaggatóval csinos kis korongokat szaggattam. Aztán irány az olaj, fánkocskák itt-ott felnyíltak, áfonyák kikandikáltak. Mellé pedig cukrot karamellizáltam, kevés vízzel higítottam és ebbe a karamellbe fektettem bele a meghámozott és fehér részektől gondosan megfosztott narancsszeleteket. Néhány percnyi együtt szotyogást követően (sokáig nem érdemes, mert megkeseredhet) a fánkokkal tálalom.

Kicsicsaj eléggé szereti a palacsintát, s ennek hangot is ad, hetente minimum egyszer. Számára viszont a palacsinta összenőtt a kakaóval, így holmi hússal töltött sós palacsinta "nemmom, anya, nemmom". Én viszont kaprosat álmodtam, cukkinivel, csirkemellel, kevés póréhagymával. De hogy ne törjön ki az égi-földi háború készült egy kevés banános, csokis palacsinta. A palacsinta különlegessége annyi, hogy az élesztős tésztába ezúttal 2 dl kaukázusi kefír került bele 2 dl tej helyett. Inkább a tészta állagában éreztem, hogy más lett, mint az ízében.

Hozzávalók 8 palacsintához:
1 csirkemell filé
1 kisebb cukkini
1/3 szál póréhagyma
100g csemegekukorica
1 púpozott ek kapor
1 dl tejszín
só
olivaolaj
100 g füstölt mozarella

A csirkemell filét hosszú, vékony csíkokra vágtam, kevés olivaolajon megpirítottam. A cukkinit és a pórét ugyancsak vékony csíkokra szeltem, majd rádobtam a csirkére. Pár perc sütés után hozzáadtam a kukoricát, sóztam, majd nyakonöntöttem a tejszínnel. Végül jócskán megszórtam kaporral. A kész, még forró ragut a palacsintákba töltöttem, amennyire csak engedte szorosan feltekertem és egy kivajazott tűzálló tálba sorjáztam őket. Tetejére szórtam némi füstölt sajtot és irány a forró sütő. Sajtpirulásig sütöttem.

A másik, szintúgy a napokban elkövetett színes eledel is a sütőben készült. Hiába no, amikor fél óra van este, no meg még tíz kicsikart percecske, amit KicsiCsaj elvisel onnan kezdve, hogy előszőr hangzik el az "é-hes vajok anya", akkor igencsak kedvemre valóak ezek a "dobáljunk bele egy tálba mindent és bízzuk a sütőre kaják".
Gyorsan meghámoztam és felkarikáztam fél kiló krumplit. 20 perc alatt megfőztem sós vízben. Eközben 40 dekányi brokkolit és három zsenge, karikára vágott sárgarépát megpároltam kb. 30 dekányi leveles spenóttal. A kétéves húsevő kedvéért beletettem 2 pár karikára vágott füstölt virslit, de el is hagyható. Sóztam, némi fokhagymával ízesítettem, végül két-három evőkanálnyi tejszínnel lágyítottam. Egy tűzálló tálat kikentem vajjal, majd kiraktam egy réteg főtt burgonyával. Rájött egy adag spenótos szósz, egy nagy mozarellagolyó szeletekre vágva, majd addig ismételtem, míg el nem fogyott. A tetejére némi reszelt pizzamozarella került. A maradék húsz perc elég is volt a forró sütőben!

Merthogy ibolyát láttam ma, a dolgozóm parkjában, mikor hazafelé indultam. Az rendben van, hogy a mókuskák virgonckodnak és madárcsevejtől zeng a park reggelente, no meg a téltemető és a krokuszok is, ja és persze hóvirág is itt-ott, de hogy már ibolya is? Ez meglepett. Viszont amióta megkóstoltuk a kandírozott ibolyát szilárd elhatározásom, hogy készítek magam, tiszta, eldugott helyen szedett virágokból. A technológiának még nem néztem utána, de valahogy nem hiszem, hogy ördöngösség lenne. A lényeg, hogy ma újra eszembe jutott a kandírozott ibolya és hogy most már figyelnem kell a virágzásra, de ezzel párhuzamosan napok óta színorgiában pompáznak az étkek is tányérunkon. Valószínűleg ez csak részben köszönhető a szépen növekvő Aprótalpúmnak a pocakomban, másrészt viszont a színek, a harsogó-roppanó friss ízek és napsütés utáni erős vágyam eredménye. Ilyen színes, roppanós tobzódás eredménye lett minap ez a provance-i ízesítésű, joghurtban pácolt pulykás pite marokkói zöldbabbal, piros húsú paprikával, sajttal.
A hozzávalók:
500 g leveles tészta (nekem ez két előrenyújtott lap volt)
30 dkg pulykamell
1 kis pohár natúr joghurt
fél csokor snidling
2 kk provance-i fűszerkeverék
egy gerezd fokhagyma
1 piros húsú kaliforniai paprika
500 g marokkói zöldbab
1 csésze csemegekukorica
5 dkg reszelt sajt (nem túl karakteres)
1 tojás
olivaolaj
só

A pulykamellet a főzést megelőző nap kockáztam fel és 1 pohár joghurttal összekevertem, majd megszórtam jócskán finomra metélt snidlinggel és ezzel is összeforgattam. Letakarva így éjszakázott a hűtőben. Másnap egy kerek kerámia tortaformát (nagyjából 26 cm átmérőjű lehet) kibéleltem leveles tésztával, majd sütőpapírt tettem rá és vakon elősütöttem (kb. 25-30 percig 180 C-on). A másik tésztalapból a tortaformának megfelelő fedőt vágtam, no meg néhány szirmocskának, levélnek, szárnak valót. Időközben egy serpenyőben olajat forrósítottam, s amikor illatos lett beledobtam egy gerezdnyi szeletekre vágott fokhagymát. Mikor pici színt kapott jött rá a husi, pirosra sütöttem, már amennyire engedte magát, majd a zöldségfélék és a fűszerek. Épp csak addig pirítottam magas hőn, hogy a hús omlósan puha legyen és a zöldfélék még roppanósak maradjanak. A félkészre sütött tésztára kanalaztam, megszórtam durvára reszelt sajttal - valamennyi kimaradt a ragúból, de úgy eltűnt a vacsi alatt, mintha ott sem lett volna, majd a tetejére tettem a tészta másik felét és lekentem tojással. A jó meleg sütőben további 20-25 percet sült.