Szeretem a tejberizst, szeretem a rizsfelfújtat, szeretem a ricottát és a narancs sem hátul kullog a sorban. Miért ne lehetne őket együtt kipróbálni? Főztem hát fél adag tejberizst (240 ml rizsből), egy teáskanálnyi vaníliakivonattal, csipetnyi sóval, 3 evőkanál cukorral. 2 tojás sárgáját összekevertem egy doboz ricottával, egy kanál porcukorral, egy narancs levével és húsával, majd belekevertem a kész tejberizsbe. A 2 tojás fehérjét kemény habbá vertem, beleforgattam a masszába, majd üres fél narancshéjakba töltöttem (a rostos levét megittuk). Végül irány a forró sütő, úgy 25 percre.

Töltött, sült kaliforniai paprika. íme egy újabb variáció húsevőknek, bulgurral és sok hagymával. A maradék plusz egy adag husikeverék pedig paprika híján egy kivájt almában sült meg.

A hozzávalók 4 főre:
4 nagy kaliforniai paprika, vegyesen sárga és piros
70 dkg darált pulykacomb
3 szál zöldhagyma
fél póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tojás
125 ml bulgur
só, bors
szurokfű
szezámmag

A töltelékhez összekevertük a húst, a finomra vágott hagymákat, tojásokat, majd hozzáadtuk a félpohárnyi, kb. 2.5 dl forró vízben duzzasztott bulgurt. Sóval, borssal és friss szurokfűvel ízesítettük, majd pár órán át érni hagytuk. A paprikák tetejét (száras végét) levágtuk, magházat kivájtuk, majd szépen megtöltöttük a töltelékkel. Tetejére szezámmagot szórtunk, meglocsoltuk egy kevés olivaolajjal, majd 180 C-on háromnegyed órán át sült. Fokhagymás tejföl és frissen sült naan került mellé.

A naannal elég régóta cimborázom - gondolatban. Hogy a megvalósítás eddig miért maradt el nem is értem, merthogy nem egy bonyolult tészta és annnnnyira finom lett. Darálthusival töltött sült paprikák és almák kísérője lett, némi fokhagymás tejföllel kiegészítve. Miután befejeztük a kiadós estebédet Kicsicsaj vissza-visszaszökött az asztalhoz, hogy kisegér módjára beleharapjon itt-ott a lepénykenyérkékbe, majd elégedetten mondogata, hogy FNOM (az i betű a finomból egyelőre kimarad az ő szótárából).
Átfutottam néhány receptet, de aztán fakanál véleményét osztva maradtam az egyszerű összetételnél. Azt nem tudom, hogy lett-e olyan finom, amilyet ő szokott, minden esetre, örülök, hogy az ő receptjét választottam, aztán persze minimálisan módosult.

A hozzávalók:
5 dkg friss élesztő
40 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
175 g natúr joghurt (activia)
2 nagy kanál tejföl
kb. 2.5 - 3 dl víz
1 tk só

A hozzávalókbl egy enyhén ragadós, de rugalmas tésztát dagasztottam, majd letakarva háromnegyed órát kelt. A tésztát lisztezett felületen jól átpüföltem, majd 8 részre osztottam és olyan 15-20 centi átmérőjű korongokra nyújtottam. Konyharuhával letakarva pihentettem őket úgy 20 percig. Kétféle sütési módot is kipróbáltam. Sütőben 200 C-on sültek 12 percig, illetve forró serpenyőben a tűzhelyen. A kettő közül határozottan a serpenyős a finomabb - puhább - és szemnek is tetszetősebb, foltosabb.

Micsoda kellemes meglepetés ért, Melange által hirdetett csokis recept versenyben a beazonosíthatatlan csípősédessós nasiszerrel különdíjat nyertünk!Gratula a sóskakaóshusis Zsunak is és a bonbongyáros Gabojszának is! Köszönjük Melange!

A már többször emlegetett svéd húsgolyócskák újabb formában kerültek a tányérunkra. Kínai levelekbe bugyolálva, fokhagymás juhtúróval megkenve és az egész rétestésztába hempergetve. Csak ajánlani tudom, ja és gyors vacsi. 8 db kisebb tekercs lesz belőle.

Hozzávalók:
6 db réteslap (40cm x 40 cm)
24 db svéd húsgolyó
10 dkg juhtúró
5 dkg natúr vajkrém
1 gerezd fokhagyma
néhány ág szurokfű
kb 16 levélnyi kínai kel
olaj a kenéshez
kevés szezámmag

Egy kisebb kínai kelről leszedegettem 16 levelet, a fehér torzsa rész nagyját kivágtam, a leveleket pedig sós vízben megfőztem. (Egyszer azt hallottam, ha ásványvízben főzi meg az ember, zöld marad. így is lett. Csakhogy én elfelejtettem, hogy még sütni is fogom, így persze a legvégén csak nem maradt zöld... kár) A réteslapokat 20 cm x 20 cm-s darabokra vágtam. Három réteslapból lett egy adag, a tetejüket megkentem olajjal. A rétesréteg tetejére jött a méretétől függően egy vagy két kellevél. Erre téglalap alakban elrendezgetve a vajkrémmel és apróra metélt fokhagymával kikveret, szurokfűvel megszórt bryndzakrém, majd három húsgolyó. A réteskék oldalát behajtottam, majd amennyire lehetett, szorosan feltekertem. Tetejüket megkentem olajjal, meghintettem szezámmaggal, végül irány az előmelegített, forró sütő (190 C, 20 perc). Zöldhagymás paradicsomsalátával ettük.

Édes, enyhén kesernyés, kissé savanykás, finom - amolyan klasszikus karácsonyi íz. Az NLC valamelyik főzős forumán bukkantam rá, s mint kiderült a betűről betűre keringő lekvár eredeti gyártója Déméter. Nevével sok helyen találkoztam, amolyan igazi korgó gyomrot gyártó receptjei vannak :-). Karácsonyi előkészületek következő sorához és köszönhetően az almatúltengésnek gyártottam belőle egy keveset. Háromféle almát tettem bele: goldent, jonagoldot és starkingot. Igazán finom lett, próbaként pici palacsinták pocakját kenegettük meg vele.

Az arányokkal játszottam egy kicsit, csak úgy ahogy sikerült, extra zselésítő cukrot nem használtam:
Kb. 1.5 kg alma
4 kisebb narancs
4 ek méz
30 dkg cukor
1 nagy citrom
1 lime
késhegynyi szegfűszeg
1 tk fahéj
1 kk szerecsendió
7 szép almát hámoztam meg és kivájtam a magházukat. Feldaraboltam kis kockákra és meglocsoltam egy nagy citrom és egy lime levével. Négy kisebb narancs héját lereszeltem, majd belefacsartam a levüket, kivájtam a húsukat. Feltettem főni, mikor kellő mennyiségű levet eresztett kapott bő négy evőkanálnyi vegyes virágmézet, no meg a fűszereket (fahéjat, szerecsendiót, pici szegfűszeget). Kb. 1gy óra 20 percig szotyorgott, az utolsó fél órában kapott még 30 dkg cukrot. Azon forrón csini kis üvegekbe töltöttem, kupak rá, fejreállítva hagytam kihülni, aztán irány a polc, no meg a próbaüvegnek a hűtő. A próbáig nem is kellett sokáig várni, ma csini kis palacsinták sültek, simák, no meg aszaltáfonyás-csokicseppesek is.

Elcsábultam, a svéd bútorboltban egy zacsi húsgolyóra és jött velük a mártás is. Kipróbáltuk a szószt, afrikai harcsafilével, petrezselyemmel, gombával, szélesmetélttel. Persze, lehetett volna tejszínnel is, amúgy hagyományosan és egyértelmű, hogy nem tartott volna tovább, de a lényeg most a próbán volt. Finom lett. Ja és az egész fél órán belül kész volt, aztán tíz perc alatt eltűnt.
A recept:
2 nagy szelet nyúzott afrikai harcsa filé
egy kevés rétesliszt
1 gerezd fokhagyma szeletelve
só, bors
5 dkg vaj
fél csokor petrezselyem
4-5 db közepes méretű barnacsiperke
1 adag graddsas szósz
25 dkg szélesmetélt

A harcsafilét kisebb darabokra vágtuk, sóztuk, borsoztuk, lisztben megforgattuk majd vajon a fokhagymával együtt aranybarnára sütöttük. A szószt az instrukcióknak megfelelően elkészítettük, gombát puhára pároltuk benne, majd megszórtuk a petrezselyemmel. Frissen kifőtt szélesmetélttel ettük.

Ha nem lett volna a szósz valószínűleg valami ilyesmi készült volna a gomba alá:
Egy kis fej vöröshagymát nagyon apróra vágtam volna, kevés olajon üvegesre pároltam volna. 2 dl tejszínt és 1 dl tejfölt 1 kk keményítővel 1 dl kissé gyümölcsös félszáraz fehérbor kíséretében felfőztem volna. Leheletnyi őrölt köménnyel, fehérborssal, szerecsendióval, sóval ízesítettem volna.

Na ez tipikusan az a süti, amit kóstolás nélkül, csak úgy ránézésre leírnék és elmennék mellette. Valami linzertészta, biztos édes, semmi extra, morzsolódik, kösz, inkább nem. Csakhogy magam gyártottam, így tudom jól 20 dkg csoki van benne, a fehér fajtából, no meg elrejtve itt-ott étcsoki csepp, ja és pirított kesu dió. Azért így már nem olyan rossz, ugye? Gondolkodtam mi legyen a neve, a barnácska után legyen fehérke? Én Tartelette receptjét használtam, csak ugye jött még bele egy kevés kesu dió is.

6 ek sótlan vaj
225 g fehér csoki
2 tojás
1/4 csésze cukor
1/2 ek vaníliakivonat
1 csésze liszt
1 marék étcsoki csepp
5 dkg pirított kesu dió durvára törve

A vajat és a fehércsokit gőzfürdőn felolvasztottam. A tojásokat a cukorral és a vaníliával habosra kevertem, hozzáadtam a csokit, majd a lisztet. Végül óvatosan beleforgattam a csoki cseppet és a kesut. Egy kivajazott, kb. 20 cm x 20 cm-s formában, 175 C-on 35 percig sütöttem.

Valamelyik főzős műsorban láttam, hogy íróból készítettek panna cottat. Azon kívül, hogy felkaptam a fejem, sem papír, sem írószerszám nem volt nálam, így az egész feledésbe is merült. Egészen addig, amíg szembe nem jött velem múltkorjában egy bevásárlásnál egy kétlábon járó ládányi író, mögötte persze az árurakodóval. Aztán a hűtőbe téve kissé ismét megfeledkeztem róla. TS rákérdezett egyszer-kétszer, hogy mi is lesz belőle, a harmadik alkalmat nem vártam meg, készítettem belőle egy panna cottat, ahogy én gondoltam.
4 adaghoz:

Fél l író
2 dl 30 %-os tejszín
6 ek cukor
1 tk vaníliakivonat
1 tk rózsavíz
4 lap zselatin

Az írót a tejszínnel összekevertem, majd a cukorral együtt melegíteni kezdtem. Forrás előtt levettem a tűzhelyről, majd belekevertem a vaníliát és a rózsavizet. Négy zselatinlapot összetörtem és kevergetve felolvasztottam az íróban. Mikor langyosra hült kis tálkákba adagoltam és egy napra a hűtőbe tettem. Gránátalma magjaival, levével tálaltam. Az íze enyhén savanykás és olyan illatos lett. Sajna TS-t nem sikerült igazán levennem a lábáról vele, de nekem ízlett és el is fogyott.

HOHOHO!
Valahogy így írhatják az angolok a filmekből unalomig ismert angolszász télapó (Santa Claus) köszönő szavait. Így köszöntünk mi is mindenkit, a XI. VKF! indulóit. Sok víz lefolyt a Dunán mióta Chili & Vanilia elindította ezt a játékot. Most már az év vége felé járunk és rögtönzött közvéleménykutatás után úgy döntöttünk, hogy évvégi ünnepi ételeket kérünk Tőletek. Egyesek a Karácsonyt, mások a Chanukát vagy egész mást ünnepelnek decemberben. De az is lehet, hogy ez már csak X-mas. Behozzuk életünkbe egymás kultúráját, valahogy úgy ahogy elődeink a kávét, teát, krumplit (burgonyát), paprikát vagy a kukoricát hozták Európába. Csak most a szokásokat, ünnepeket is át-átveszünk. De maradjunk a VKF!-nél. Arra gondoltunk, hogy élénkítő hatású alapanyagok; kávé, tea, kakaó, menta stb. (keressetek, kutassatok még ilyenek után) felhasználásával készítsetek valami finomat. Valami ünnepit. A pályaműveket a vekaef(kukac)gmail.com cimre várjuk december 16 éjfélig. Mi pedig rövid időn belül közzé is tesszük, így még lesz lehetőségünk egymás ötleteit az ünnepi asztalon viszontlátni. Megkímélve benneteket a túlzott főzés (és evés) fáradalmaitól, a stafétát január elején adnánk tovább.

Ezen a hideg novemberi napon még a Mikulás is fáradt, ezt írta nekünk:

Gyertek Manók, főzzetek,
italokat, étkeket.
Teát, kávét nem kívánok,
más finommal kínáljatok.

Lehet leves,
ízes, kedves,
lehet hús is,
szaftos, rendes.
Lehet desszert,
süti, torta,
száraz, krémes,
a gyomorba.

Előétel,
utóétel,
kifőtt étel,
egytálétel,
kihült étel?
közzé-tétel!

Legyen benne csuda-anyag
élénkítőleg mi rám hat!

A recept tesóm egyik nagy buli klasszikusa, sör mellé, no meg anélkül is tényleg eteti magát. Még az is előfordult, hogy a buli másnapjának reggelén lepte meg a friss illatos kiflikkel a később ébredezőket, persze akkor már sör nélkül. Az alapverzió tölteléke sós, borsos tejföl, de kerülhet bele - és néhányba került is (jha kérem, aki egy 84 cm-s húsevővel él együtt)- sonka, sajt, stb. A tetejére pedig szintén kerülhet sajt, zöldfűszer, kömény, lenmag, szezámmag, bármi.


Az alaprecept 16 db kiflihez:

fél kg liszt
125 g margarin
250 ml tej
25 g élesztő
1 tk só
2 dl tejföl
só, bors
tetejére tojás

Az élesztőt a langyos tejben felfuttattam, majd a liszttel, olvasztott margarinnal és a sóval rugalmas tésztát dagasztottam. Letakarva kb. egy órát kelesztettem. Kelesztés után átgyúrtam, majd két részre osztottam. A részekből gombócokat formáltam, majd lisztezett deszkán kb. két arasznyi szélességű, fél cm vastag körré nyújtottam. A köröket nyolcadoltam, megkentem borsos tejföllel, majd feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsin még fél órát kelesztettem, majd tojással megkenve (én még lenmaggal is megszórtam) 200 C-os sütőben kb. 25 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Kicsivu polentalevese óta vissza-visszatérő motoszka volt a fejemben a kukorica levesként való felhasználása. Tegnap elérkezett a pillanat, a hűtő kifosztva, mégis igen erős igény leveskére. Némi újhagyma, póré kacsingatott rám, no meg a fagyasztóban egy adag csemege kukorica. A spanyol viaszt nem én találtam fel, nyílván, de a pillanatnyi ötlet adta ízkombináció, amit elképzeltem fakanálért visított. így került az elkészült krémleves tetejére pirított zöldbab és sonka. íme egy selymes, szemet is jóllakató színes leveske:
1 csokor újhagyma
2 bögre mirelit csemege kukorica
1 gerezd fokhagyma
7 dl húsleves
1 ek olivaolaj
1 dl tejföl
1 tk keményítő
bors
egész zöldbab
pár szelet sonka

Az újhagymát karikákra, a fokhagymát szeletekre vágom és kevés olajon megfonnyasztom. Hozzáadom a kukoricát, rövid ideig együtt párolom, majd felöntöm a húslevessel és puhára főzöm. A levest 1 dl tejfölbe kevert teáskanálnyi keményítővel sűrítem, majd turmixolom. Turmixolást követően szitán átszűröm, paszírozom. A garnírung pedig vékony csíkokra vágott pirított sonka és 1 maréknyi, a sonka zsiradékán pirított zöldbab lett.

Még a hétvégén készült, de csak most van érkezésem megírni, hogy milyen fincsi is lett. Sem összetevőre, sem ízesítésre nem bonyolult. Két fő részére kiadós ebéd, még akár egy Kicsicsaj méretű egyénnek is bőven jut.

A hozzávalók:
2 db bőrös kacsamell
2 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
1 narancs
2 ek aszalt vörösáfonya
só

Az én párom egy igazán rendes pasi. Bevásárlás után önként és dalolva tisztítja, aprítja és porciózza a húst. így a fagyasztóban szunnyadó kacsamellek is gyönyörűen beirdalva várták, hogy terítékre kerüljenek. A sóval bedörzsölt kacsamelleket felforrósított serpenyőben előszőr bőrükkel lefelé pirosra sütöttem, majd megfordítva szintúgy kapott pár percet, végül irány egy sütőtál. Ugyanebben a zsiradékban megfonnyasztottam a hagymát, majd hozzáadobtam a vörösáfonyát. Rövid párolás után az egészet a kacsamellek köré öntöttem, a húst pedig megszórtam finomra vágott fokhagymával. Letakarva egy órát sült 180 C-on, majd mellé raktam a gerezdekre szedett narancsot és még fél órányit sütöttem. Főtt, majd a kacsa szaftjával serpenyőben átpirított, petrezselyemmel meghintett burgonyát ettünk hozzá.

Drága Missis Jones,

Minimenüsora újabb ékes és zamatos darabjai lehetnek eme remek apró falatok. A tészta leveles, holmi gyümölcsös félholdak nyesedéke, a töltelék egy szem meggy és egyötödnyi aszalt sárgabarack, illetve egy apró kockányi alma. A siker nem minimális, s mégis... minimális idő alatt felfalja apró és nagyobb is.

Elkértem Verától isteni rumos meggyének a receptjét, kiderült, hogy egy Nők Lapjában megjelent recept fecni. Lajos Maritól származik. Bár azon sem lepődnék meg, ha eredetileg Vera receptje lenne, csak Mari írta le. Mivel olyan jó barátok, hogy szinte össze vannak nőve. Mindenesetre a recept vége úgy szól, hogy 1 hónap múlva fogyasztható. Márpedig ha karácsonyra akarok ilyet, akkor most kell elkészíteni. Így minálunk a karácsonyi készülődés ezen a hétvégén hivatalosan is kezdetét vette.

Hozzávalók:

• 1 kg meggy
• ½ kg cukor
• ¼ l rum
• 1 l konyak

Az ötlet még a múlt hét végén fogant meg bennem, mikor anyósom el kezdte sorolni, hogy hányféle süteményt is fog készíteni. Ekkor mondtam, hogy rumos meggyes kókuszgolyó is kellene. Magamra vállaltam, de persze nem ebből fog készülni. :). (Elválaltam a zserbót is. De, hogy abból mi lesz?) Már csak egy problémával kellett megbírkóznom. Rumos meggyet nyáron kell elkezdeni. Mikor ropogós érett a megy, kemény és friss. Rövid tanakodás után a fagyasztott nyersanyag mellett döntöttem. Ráadásul csak magozott van. Mindegy is, mivel a recepten igazából nem változtat.

A meggyet és a cukrot egymásra rétegezem, a rumot konyakot ráöntöm. Napra teszem, míg a cukor elolvad és annyi levet ereszt, hogy teljesen ellepje. Utána hűvös sötét helyre teszem " 1 hónap múlva fogyasztható". Vigyázat, nagyon magas az alkoholtartalma, mivel a sok cukor nagy része is megerjed.

(Fénykép a fényviszonyok miatt holnap.)

Ritkán főzők, legalábbis ritkábban minthogy igazán hatékony legyek a konyhában. Persze hendikeppel indulok az XY kromoszómáimmal. :) Azért van, hogy egy teljes napra magamhoz ragadom a fakanalat :) Így történt, hogy levest és töltött karalábét készítettem. A levessel nem is volt semmi gond, de a karalábé erős ellenérzést váltott ki az én "hangyámból", győzködnöm kellett egy ideig. De csak hazahoztuk a karalábé fejeket. Innentől kezdve 3 órát töltöttem a konyhában ami — maradjon köztünk — igencsak sok. De hát a végeredmény számít. Vagy nem?

A receptet F. Nagy Angéla: A család szakácskönyve 86. oldaláról vettem. Pontosabban csak annak néztem utána, hogy megfőzzem-e a karalábékat előre (igen). Íme a recept.

Hozzávalók:

• 3 fej karalábé
• 5 dkg vaj
• 2 dkg liszt
• 1 dl tejföl
• ½ kg darált pulykahús
• 2 tojás
• 1 fej hagyma
• 25 dkg zsemle
• só
• bors
• fűszerpaprika
• zsemlemorzsa

A karalábékat meghámozom, sós vízben megfőzöm (kb. 20-30 perc). Közben a tölteléket összekeverem: A hús, tojás, beáztatott és jól kicsavart zsemle, só, bors, fűszerpaprika. A pulykahús a sertéshúshoz képest sápadt, így több fűszerpaprikát kíván. Mivel általában előre készített darált hússal szoktam dolgozni, ami levet ereszt, ezért némi zsemlemorzsát szoktam belekeverni. A karalábékat "úgy vágjuk ketté, akár a zsemlét" majd egy evőkanállal kivágom a közepét, felhalmozom a tölteléket rá és a kiszedett közepét ráteszem mint egy sapkát. Kivajazott tepsibe teszem, a vajból és lisztből világos rántást készítek, hozzáadom a tjfölt. Ezzel meglocsolom. 35-40 percre 180°-ra sütőbe teszem. Tetejére reszelt sajt, vagy pirított zsemlemorzsa vagy petrezselyem illik.

Egyetemi éveim alatt, ha Anyukám megkérdezte, hogy mit főzzön hétvégén nagyjából egyféle választ adtam: borsót, túróval. Borsóleves, borsófőzelék (én pirosan és sósan szeretem, így mindig volt egy kis vita Apuskával, aki viszont édesen és fehéren), borsószelet, rakottborsó, borsópörkölt. Mellé pedig jöhetett a túrós pite, fánk, lepény, kalács, stíriai metélt, vargabéles. Mindegyik jöhetett szinte minden kombinációban, bár megjegyzem akkoriban még csak édesen imádtam a túrót, így a szó szoros értelmében vett túrósborsó ki volt zárva. Abszolút klasszikus és a szombati ebédeken kiütéssel győzött a borsóleves - mazsolás túrós palacsinta (lehetőleg a csőben sült verzió) kombó. ízelítő, illetve csak képelítő, recept nélkül :-)

Ezeken a nyúlós napokon szívesen emlékezik az ember lánya az élénk nyári színekre és roppanós ízekre, már csak azért is hogy némileg jobb kedvre derüljön. Ha valamit nem szeretek az őszben az ez a nyúlos, nedves, fogvacogtató idő... ígyhát íme egy kis kedvjavító vacsora. Aki segédkezett benne az messziről ugyan, de az Anyukám, aki valamelyik hétvégén meglepett egy jó nagy zacsi mirelit koktélparadicsommal. Tudom, hogy tészta meg zöldség csak frissen, meg minden, de én azért igen jó kedvvel majszoltam a maradékot másnap ebédre a munkahelyemen.

A hozzávalók, úgy három főre:
1 közepes csirkemell kb. 1 cm-s csíkokra vágva
3-4 szál újhagyma
10 szem koktélparadicsom
3 nagy gerezd fokhagyma
só, bors
olivaolaj
30 dkg szélesmetélt

A csirkemellet kb. 7-8 cm hosszú csíkokra vágtam, sóztam, borsoztam. Hasonló méretűre vágtam az újhagymát, no meg még hosszában félbe is vágtam őket. A paradicsomokat hagytam felolvadni és félbe vágtam őket. A fokhagyma gerezdeket pedig vékony szeletekre vágtam. No akkor innen kezdve párhuzamosan futott minden. Egy nagy fazékban víz sustorgott, eközben a husi nagyon kevés olajon nagyon hirtelen szép pirosra sült, mellette a fokhagymaszeletek, azok pedig ropogósra. A husit félretettem fokhagymástól, majd a zsiradékon megfonnyasztottam egy kevés fokhagymával a spenótot, hozzáadobtam az újhagymát és a paradicsomot és hirtelen, magas hőn épp hogy összepirítottam, csak addig, hogy a paradicsom felmelegedjen, hagyma puhulni kezdjen. Azt hiszem jó sokszor mondtam már, hogy nem szeretem, ha bebarnulnak a zöld zöldségek és amúgy is a színes étel nekem étel- és élet-szükséglet.
A tökéletes állagú tészta tökéletes ragut kapott, tetejére a ropogós, finom sós husi és fokhagyma... finom lett, no.

Az elmúlt pár nap kissé sűrűre és nagyon fárasztóra sikeredett, így nemhogy írni, de gyakorlatilag főzni sem nagyon volt energiám. A mai vacsi viszont olyan igazi kedvemre való íztobzódós lett. A kedvenc salátámat kombináltam bambusznyársakon pulykahússal és az édes chiliszósszal. Kicsicsajnak csípősség nélküli verzió, illetve cukkini-pesztós, padlizsános verzió készült.

A kilenc nyárshoz fél kg kisebb kockákra vágott pulykacombot használtam. Ebből készült kb. négy narancsos és öt cukkini-pesztós nyársacska.
A narancsos pulykanyársakhoz:
kb. 25 dkg pulykacomb kocka
1 közepes lilahagyma nagyobb darabokra vágva
1 édes narancs hámozva, gerezdekre szedve
pár szem nagyszemű piros szőlő
só, bors
olivaolaj
édes chiliszósz

A bambusz pálcák végére egy-egy szőlőszem került, majd váltakozva lilahagyma, enyhén besózott hús és egy-egy félbevágott narancsgerezd. Mikor elkészültek a nyársak sztam, borsoztam őket, majd megkentem vékonyan chiliszósszal, végül meglocsoltam egy kevés olivaolajjal. 180 C-on kb. 35 percig sültek.

Azt mondtam TS-nek, hogy az az érzésem a mostani VKF! sokkalta inkább emlékekről, emlékezésről fog szólni, mint receptekről. S ezzel nincs is semmi baj. Ahogy én is végiggondolom, jó néhány személyt tudnék felsorolni és temérdek rceptet. Pont ez is a bajom egy kicsit, mit is válasszak a sok finomság közül. Igazándiból nem tudom, mikor kezdtem el főzni. Anyukám biztosan hamar bevont a konyhai tevékenységekbe, megmutatott mindenfélét, így 11-12 éves koromra azt hiszem valahogy természetes volt, hogy nyáriszünetben általában én főztem meg a napi kaját. Otthon amolyan klasszikus, magyaros konyha van, túl sok frinc-franc nem fér bele. Vasárnap fehérleves (húsleves) és pörkölt állandó fogás volt az asztalon. Nem is vagyok az igazat megvallva nagyon húsleveses vagy pörköltkedvelő. De a mai napig Anyukám borsólevese, sütőben összesütött túróspalacsintája, rakottkelje, vagy nyúlból készült vadasa az etalon. Az igazi gulyásleves nekem csirkéből készül és nincs is jobb a szülinapom környékére már készíthető fiatal csirkéből, zsenge borsóból, sárgarépából főzött ragulevesnél, vagy a tejfölös csirkénél. Anyu foszlós kuglófja abszolút verhetetlen, no és a leveles vajas pogácsájáról ne is beszéljünk. Persze van néhány dolog, amire még jól emlékszem kisebb koromból, pl. hogy mennyire nem szerettünk a bátyámmal mákot darálni, vagy ünnepek előtt vajas krémet keverni fakanállal (míg a cukor már nem korcog), viszont mindig ott sertepertéltünk, ha rakott krumplihoz sorakoztak a már előkészített, főtt alapanyagok. Már említettem, hogy a halászléfőzés Apukám dolga volt mindig is a családban, a lótifuti mellette jó sokáig én voltam. Jó kis bográcsos ételeket főz, no meg isteni pörköltet szekfűgombából. Volt egyszer egy nyári rántotta, ugyancsak szekfűgombával és friss petrezselyemmel, életemben azóta sem ettem olyan finomat. Ezt a rántottát rendszeresen emlegetjük Apuskával. Viccesen egy dologhoz kötötte a férjhezmenetelem, miszerint addig nem mehetek férjhez, míg mákos kalácsot nem tudok sütni. Ismerve a mák ellen érzett averzióm ugye senki nem lepődik meg azon, hogy még nem készült el az a kalács. Pedig azóta tényleg megtanultam kalácsot dagasztani. Szóval, Apu, ezzel még adósod vagyok! Aztán jöttek a saját szárnypróbálgatások, amihez húgom lett a fogyasztó alany, szegény, néha igen fura dolgokat kóstolt meg. Egy ételnek szánt valamire emlékszem határozottan, amit nem volt hajlandó megenni, az pedig valami szörnyű tojásos, paradicsomos kaja volt. Ízforrásnak ott volt még a pótnagyink, Anyukám anyai nagynénje és keresztanyja, szegényt, mindig megbántottam azzal, hogy ezt vagy azt az ételt az anyu finomabban készíti. Mindig azt mondogatta ilyenkor „Lánka, bár megélhetném, hogy a te asztalodnál a Te főztöd egyem!” Sajnos csak gondolatban tudom már elmesélni neki az ízeket. … és így felnőtt fejjel olyan könnyű sorolni a finomabbnál-finomabb ételeket, amiket bizony jobban szerettem nála, mint otthon. Ott volt a lekváros buktája, ami nagyon picit sós volt, és minden oldala szép piros ropogósra sült, mert ő nem szuszakolta őket egymás mellé, mint Anyuci. Vagy ott a paprikás dulli, egy paprikás borsos kalács, azóta nem is ettünk talán. Milyen finomak is voltak a nyár elejei eperhabok, abban a gyerekszemmel csudaszép, az 1800-as évekből származó rózsaszín, piros kövekkel díszített üvegtálban. Meg persze a sütik, a Háromrakottigenjó, meg a Katonkaalmáspitéje (így, egyben hadartuk mindig a neveket, ha kérdezte, hogy mit süssön). Nála még a paradicsomos káposztát is szerettem, kétcsontközöttivel, amin már nem sok hús volt, csak a jó sós íze. Csaknem felnőttként pedig egy úriember tanított arra, hogy melyek azok az ételek, melyekben a gomba csak durvára vágva jó. No meg, hogy mi mindenre figyeljek, ha egy étteremben fogyasztott ételt reprodukálni szeretnék otthon. Neki is adós vagyok még lélekben egy adag Saltenas elkészítésével, remélem erre a közeljövőben sor kerül majd. Aztán ott voltak a vándorlós évek (hosszabb időszakok külföldön, mindenféle nációval összezárva, vagy akárcsak egy-egy konferencián evett finomság), elég sok hatás ért innen-onnan. Ezek is nyilván nyomot hagytak a főzési tudományomon. És itt van az én csaknem kétéves Kicsicsajom. Őérte tanultam meg kenyeret, kalácsot, fánkot sütni. Miatta kezdtem el saját receptgyűjteményt, majd ezt a blogot írni, s azt hiszem, úgy harminc év múlva értékelni fogja majd. Mert tudom én, hiába falja most a friss, ropogós házizsemlét és hiába fog majd nyolc évesen anyu sk. sütésű kenyeréből készült szendviccsel dicsekedni a suliban, pár év múlva lesz majd olyan időszak, mikor csak azért is a bolti zsemle lesz csak a jó. Nem baj, én kivárom, míg visszatalál és rájön az ételek igazi ízére. Úgy ahogy mi is egyre többet nyúlunk Anyuci és a pótmamánk jó negyven éves saját kézzel írt, egy csomó helyen már elszakadt, olvashatatlan receptgyűjteményéhez, ahol például jó néhány Bözse vagy Marika jó néhány pogácsájának receptje olvasható. És ahol nem találtuk sehogy sem a Katonkaalmáspitéjének receptjét. De aztán csak meglett, írni épphogy megtanult húgom kusza betűivel, úgy 22 évvel ezelőttről Anyu egyik receptesében elrejtve. Hát régen örültünk már valaminek ennyire. Most hétvégén otthon jártunk, ki is próbáltuk. Viszont, akárhogy is, a recept hiányosnak tűnik:

Volt benne 3 tojás, 30 dkg cukor, 50 dkg reszelt alma, 30 dkg liszt, fél sütőpor, a tetejére pedig vágott dió.

De gyanúsan nem lazította semmi. Sem zsiradék nem tette morzsolódossá, sem tojáshab nem emelte meg. Így az az isteni Katonkalmáspitéje-íz egyelőre finom ugyan, de nem a régi. Talán még pótnagyink egyik szomszédasszonya tudhatja a pontos receptet, de azt hiszem kénytelenek, leszünk mi magunk némi kísérletezésbe fogni, ha tényleg meg akarjuk találni azt a bizonyos ízt...

Almás recepteket keresgéltem múltkorjában, húshoz, sütihez, bármihez. Valahogy úgy alakult, hogy aznap a német receptgyűjtemények kerültek sorra, rengeteg finomságot leltem, pl. Marion honlapján, de ezt azt hiszem már említettem is. Többek közt ezt a pikáns almás-hagymás lepényt, ami önmagában főételnek is remek, de hús mellé is nagyon jó kis köret. Ma ki is próbáltatott és felvétetett a családi receptgyűjteménybe. Kicsit gyorsítandó az ebéd készítést ismét a jó kis levelestésztát használtam tésztaalapnak. Egy kerek sütőformát kibéleltem a levelestésztával és vakon elősütöttem, úgy 20 percig 190 C-on. Ez idő alatt pont elkészült az alábbi töltelék, ami kapott még egy kevés parmezánt és csipetnyi fokhagymát is:

4 db alma
1 nagy fej lilahagyma
1 kisebb fej vöröshagyma
1 kisebb gerezd fokhagyma
kevés olivaolaj
só, bors, szerecsendió
3 tojás sárgája
1 tojás
125 ml tej
só, bors
néhány ág friss majoranna
szerecsendió
3 ek parmezán

A lilahagymát és a vöröshagymát félbevágtam, majd vékony szeletekre vágtam. Kevés olivaolajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a hámozott, durvára reszelt almát és a szeletelt fokhagymát. Az egészet puhára pároltam, sóztam, borsozam és szerecsendiót reszeltem rá. 3 tojás sárgáját és az egész tojást simára kevertem a tejjel, majd hozzáreszeltem kb. 3 evőkanálnyi parmezánt. Enyhén sóztam, borsoztam és kapott még egy kis szerecsendiót. Az almás keveréket egyenletesen elosztottam a tésztán, majd ráöntöttem a parmezános-tojásos keveréket és megszórtam egy kevés majorannával. 180 C-on kb. 40 percet sült. TS eközben nagyon finom fokhagymás marhacombot sütött, így a husiadagunk is megvolt.

Ez a recept valószínűleg Kaldenekker Györgytől származik, bár olyan régóta van benne a családi receptgyűjteményben (N°18), hogy az is lehet nem. Mióta Eszter kenyerét elkészítettem és nekem sikerült is, a házi kenyérsütésből is ki kell vennem a részem. Bár biztos feltűnt, nem esik nehezemre :) Sajnos annyira nem vagyok tájékozott mint Dolce Vita, de az olaszok valami ilyesmit emlegetnek focaccia néven (csak úgy megjegyzem van némi köze a pogácsához).

Hozzávalók:

• ½ kg finomliszt
• 1 tk só
• 1 tk cukor
• 25 gr élesztő
• 1 ág rozmaring
• 4 + 2 ek olívaolaj
• 1 üveg olajbogyó

Annyira jó az eredeti recept leírásunk, hogy idemásolom. Nem is kell hozzá tennem:

"Az élesztőt a cukorral és 1 dl vízzel felfuttatni, majd a liszthez adni + só + 2,5 dl víz, benne 4 ek olaj.
Dagasztani, lágy tészta lesz
1 órán át keleszteni
+ bele rozmaring, olajbogyó
+ átdagaszt
Formáz. lisztezett tepsiben még 30' kelesztés
Sütőt 200°-ra előmelegíteni.
A kenyeret meglocsolni 2 ek olajjal és kb. 35'-40' sütjük, az alja kongjon.
A sütőből kivéve azonnal megkenjük hideg vízzel, hagyjuk kihűlni."