Illatos panna cotta íróból



Valamelyik főzős műsorban láttam, hogy íróból készítettek panna cottat. Azon kívül, hogy felkaptam a fejem, sem papír, sem írószerszám nem volt nálam, így az egész feledésbe is merült. Egészen addig, amíg szembe nem jött velem múltkorjában egy bevásárlásnál egy kétlábon járó ládányi író, mögötte persze az árurakodóval. Aztán a hűtőbe téve kissé ismét megfeledkeztem róla. TS rákérdezett egyszer-kétszer, hogy mi is lesz belőle, a harmadik alkalmat nem vártam meg, készítettem belőle egy panna cottat, ahogy én gondoltam.
4 adaghoz:

Fél l író
2 dl 30 %-os tejszín
6 ek cukor
1 tk vaníliakivonat
1 tk rózsavíz
4 lap zselatin

Az írót a tejszínnel összekevertem, majd a cukorral együtt melegíteni kezdtem. Forrás előtt levettem a tűzhelyről, majd belekevertem a vaníliát és a rózsavizet. Négy zselatinlapot összetörtem és kevergetve felolvasztottam az íróban. Mikor langyosra hült kis tálkákba adagoltam és egy napra a hűtőbe tettem. Gránátalma magjaival, levével tálaltam. Az íze enyhén savanykás és olyan illatos lett. Sajna TS-t nem sikerült igazán levennem a lábáról vele, de nekem ízlett és el is fogyott.

Hasonló alapanyagokból

2 megjegyzés:

Rossamela írta...

Én meg nem kaptam gránátalmát tegnap :(
Nekem tetszik a recept, biztosan finom! És nagyon jól is néz ki!

Illatos panna cottát én egyszer jázminos zöldteával készítettem, azt előbb leforráztam a tejszínnel, nagyon kellemes lett. Szív alakú formában dermesztettem, és a tányéron gránátalmamagokkal kereteztem, csinos is volt.

(Hoppá, ez akár a következő VKF!-re is jó lett volna!)

Lilahangya írta...

Az igazat megvallva nekunk is jo par napja ucsorgott a hutoben mar, mire jott egy remek alkalom... Teas panna cotta tenyleg remek otlet!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya