Mult szombaton anyukámék hoztak egy szép adag meggyet és cseresznyét is a már emlegetett babaköszöntő meggyes pite mellett. A meggy egy része ribizlis meggylevesként végezte, második harmadából készült ez a meggyes lepény féle, a harmadik részből pedig azt hiszem fagyi lesz majd valamilyen formában.

A gyümölcsös focaccia receptjét, ribizlis változatban az Essen und trinken receptjei között leltem, annak rendje és módja szerint el is készült pár nap múlva. No meg el is fogyott, mielőtt akár eszembe is jutott volna lefotózni. Most meggyel készítettem és habsipka nélkül, kapott viszont egy kis fahéjas, nádcukros tejes locsolgatást, ami nem igazán ártott meg neki :-)

Hozzávalók egy 30 cm átmérőjű kerek sütőformához (pizza sütőhöz pl)

20 g élesztő
250 g liszt
1 ek cukor
4 ek olaj
csipetnyi só
140 ml langyos víz
kb. 3-400 g magozott meggy
1 ek nádcukor
1 tk fahéj
50 ml tej

Az élesztőt a cukorral a langyos vízben felfuttattam, majd a liszttel, olajjal, pici sóval ruganyos tésztává dagasztottam. Kb. egy órát kelesztettem, majd újra átgyúrtam. A sütőtálat kivajaztam (múltkor pizzasütőn sütöttem, azt nem is vajaztam, isteni ropogós lett a tészta úgy is), majd lisztes kézzel a tésztát kör alakúra formáltam és belelapogattam a formába.
Tetejét jó alaposan megszórtam meggyel (pitében is lepényben is azt szeretem, ha jó sok savanykás meggy van benne), majd irány a sütő, 220 C, csak ahogy a focacciát sütöm. Mikor már pirulni kezdett cukrot és fahéjat elkevertem a langyos tejben, majd ezzel locsolgattam a lepénykét. Mikor a széle is szép pirosra sült (talán 20-25 perc lehetett) el is készült.
Uzsonnára magában, hideg tej vagy tejeskávé mellett, vagy akár mézzel kikevert sűrű joghurttal is isteni!

Számos gasztronómiai aktualitása is lehetne az elmúlt pár napnak (mesélhetnék a 2in1 lét utolsó napjaiban elfogyasztott fagyimennyiségről, a semmiből jelentkező elementáris müzli szenvedélyemről, a kórházi antigasztroélményeimről), bár ezek inkább tűnnének megmosolyogtatónak, mint valós gasztro bejegyzésnek, de nem is ez a lényeg. A mindennapok legeslegfontosabb étke e hét szerda óta a tejci lett nálunk (abszolút saját alapanyagból megbízható gyártástechnológiával :-)), amit lassan négy napos kisfiúnk fogyaszt igen jó étvággyal. A kislegényt Dávid Ábelnek hívják, 56 centivel és 3800 grammal látta meg a napvilágot. Dádi jelenlegi étvágya alapján azt hiszem joggal pályázhat a kiscsaládunk címzetes haspókja megtisztelő titulusra, de ez így van rendjén.

Túlesve az első napok-hetek eufóriáján lassan majd visszatérek a konyhába is, persze finomságok addig is készülnek, no meg fotók is és nem csak apró babakezekről, lábakról, csücsöri szájról!

Addig is mindenkinek jó nyaralást, könnyű vacsorákat, sok-sok fagyit!

P.S.:
1. Anyukám húslevese mindig igen finom, de valahogy friss babásként, ha lehet még ezerszer finomabb!

2. A meggyes pite, friss savanykás meggyből mindig is nagy kedvencem volt, ugye nem meglepő, hogy ezt kértem Anyutól tegnap? Kár, hogy már el is fogyott...

Tegnap a gyerkőcnap miatt, no meg a monte carloi Forma1-es futam miatt kicsit megcsúszott az ebédünk, amolyan estebéd lett belőle. Pulykacombot sütöttünk, felsőcombot, egyben. Süldögélt is három órácskát. Mivel előtte nem pácoltam be valami karakteresebb fűszerezésre tettem a voksom, de semmiképp nem szerettem volna túlfűszerezni. így a választás sóra, chilire, pár gerezd fokhagymára és egy maréknyi mazsolára esett némi Furmint társaságában. Az utolsó húsz percre kapott még egy kis frissen facsart narancslevet, ettől a bőre szép pirosra sült és a hozzáadott íz sem volt utolsó. A husi fele el is fogyott a TS által készített kukoricás rizzsel egyetemben. A másik feléből pedig a mai ebédünk lett. TS a munkahelyén ette a tegnapi változatban, remélem ma is jó étvággyal, én viszont felturbóztam egy kicsit, merthogy igen nagy zöldségehetnékem lett. Pirítottam-pároltam hát egy adag zsenge borsót, egy felkarikázott friss sárgarépa és pár szem csiperke gomba, kevés rozmaring és reszeletnyi limehéj társaságában, no meg kifőztem mellé egy adag szélesmetéltet és már csak tálalni kellett. A tésztát összekevertem a felaprított mazsolás pulykahusival, tetejére jött a finom, édeskésre pirult zöldség, hmmm, jól esett! Vagy lehet, hogy ez így túl agyament, kismamás kaja lett?

Hétvégén vettünk egy rekesz epret, úgy hat kilónyit, gyönyörű, illatos eprekkel. Még szombaton neki is álltam, hogy feldolgozzam, s így ilyen-olyan formában epres habzsidőzsi volt a hétvégén, mindannyiunk nagy örömére. Mivel a hideg, savanykás ízek igen-igen jól esnek mostanság, nem volt kérdés, hogy eperleves és epersorbet is készül. De az én kedvesem a tejszínalapú fagyik nagy imádója, így gondoltam kedveskedem neki egy eperparféval is. S ha már így esett, kipróbáltam milyen is az a balzsamecetes sült eper. Recepteket nem nézegettem, csak a magam kedvére tettem hozzá ezt-azt.

1 liter parféhoz:
fél kg eper
néhány ek. nádcukor
kb. 1 tk erdeigyümölcsös balzsamecet
3 dl tejszín
4 ek porcukor
3 rozmaringlevélke

A sült eperhez a megmosott, felezett epreket egy hőálló tálba tettem, majd a tetejét egyenletesen megszórtam nádcukorral. Közepes hőmérsékletű (180 C) sütőbe tettem és negyven percet sütöttem. Mikor elkőszült meglocsoltam pár csepp erdei gyümölcsös balzsamecettel és hagytam kihűlni.Eközben a hideg habtejszínt a porcukorral kemény habbá vertem és hűtőbe tettem. A sült epret a képződött levével együtt turmixoltam, kb. negyedét a tejszínhabba forgattam. Egy üvegtál (nálam ez most egy kisebb szögletes kenyérforma volt) aljára pár szem szeletelt epret tettem, majd ráöntöttem az eperpüré felét. Erre rétegeztem óvatosan az epres tejszínhabot, majd kevésbé óvatosan a tetejére kanalaztam a maradék pürét. A püré itt-ott besüllyedt a tejszínhabba, erre még egy bambuszpálcás keveréssel rá is segítettem. Aztán irány a fagyasztó és türelem. Tálalás előtt a tálat meleg vízbe állítottam, majd a parfét egy tálra fordítottam. Tegnap csak a'la nature ettük, ma viszont a fotózáshoz egy agyament ötlettől vezérelve néhány levélke rozmaringot metéltem rá és pár csepp balzsamecetet is kapott. Az összhatás? Mennyei!!!