Most hagyjuk kicsit Lilahangyát pihenni.
Ezt a bejegyzést TS írta.
Hiába Kicsicsaj, meg Aprótalpú, gyereknap ide, gyereknap oda, nem mentünk sehova, sőt igazi takaróalábehúzódós, lusta vasárnapunk volt. Lilahangya inkább sütit és fagyit készített, rám maradt a vacsora elkészítése. Először klasszikus rizses húst szerettem volna, de leszavazott. Kicsit elvitatkoztunk az összetevő/ízhatás megközelítés fontosságán, de végül (mint mindig) a kompromisszum győzött. Így esett a választás erre a csőben sült pulykahúsos sajtos-borsos cukkínis makarónira.
Hozzávalók:
60-70 dkg pulyka apróhús (comb)
60-70 dkg makaróni
2 kis cukkini
20-25 dkg ementáli sajt
2 dl tejszín
1 dl tej
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
kakukkfű
bors
só
A hagymát apróra vágom, megfonnyasztom, a pulyka husit apróra vágom, borssal megpirítom, fedő alatt 20-30 percig közepes lángon párolom. Közben a cukkinit felkockázom (a hússal egyezőre), a sajtot lereszelem. A tejszínt, tejet, sajtot, kakukkfüvet összekeverem, csak egy kis sajtot hagyok ki majd a tetejére. A makaróninak vizet teszek fel és megfőzőm. A sütőt 160 fok hőlégkeverésre beállítom. Egy tepsibe beleteszem a kifőtt tésztát, ráöntöm a tejszínes sajtos öntettel, cukkinivel összekevert pulyka husit. Megszórom reszelt sajttal és 25 perc alatt megsütöm.
3 megjegyzés:
A kaja is tetszik, nagyon jó, de a cím különösen. Az első kötetet és még régi kiadásban olvastam, abban úgy volt fordítva, hogy „mennyei tészta”. Aztán a második kötetben már így. De mindenhogy nagyon szerettem :)
BeckZsu: kerestem egy jó hétvégényit, de nem leleltem sem olvasmányaimban, sem a neten, hogy milyen kötetről írtál. Örülök, hogy tetszik a kaja! De kérlek áruld el milyen műről beszélsz. ;)
Jaj, bocsánat! Annyira az a cím, hogy azt hittem...
Brunella Gasperini: Én és ők.
A következő kötetek: Ő és mi; Ők és mi.
A főhősnő-írónő szavajárása a „Mennyei makaróni”.
Megjegyzés küldése