Jó Garaynk leleménye: az hogy e bor bika vére,
büszke kadarnak a dics’, versbe idézte Babits,
Liszt-mise ihlete óbor, írta Piusznak a doktor,
s mind, amit őriz e pint, most a szemedbe kacsint.
(forrás: pince-grammák)

Aztán persze hűtlen lettem. Merthogy az isteni ausztrál vörösborokat csak nem hagyhatja ki az ember (jómúltkor vágyakozva pislogtam is a Culinaris borospolcain sorakozó Penfoldsok felé). Ám a honvágy nagy úr, minő kincs lett idegen asztalunkon egy-egy liquor storeban felfedezett Egri Leányka, Szürkebarát vagy Szamorodni. Egy könnyű Zweigelt Rosé pedig maga az asztali áldás.
Azóta pedig elvesztem. Már annyi a jó magyar bor, annyi az utaznivaló és megkóstolni való borvidék ... pici gyerek, no meg pocak mellett viszont olyan kevés az alkalom.
Hát lennék én, hol ilyen, hol olyan, most leginkább egy jó Cserszegi fűszeres. Beszédes, mosolygós.
Köszönet Baky Péternek és Kis Pál Istvánnak
1 megjegyzés:
Lilahangya, megértelek. A szekszárdit is, az ausztrált is, a cserszegit leginkább:-) De ne bánd, élvezd ki a pocakos és azutáni időszakot, mert az véges, azután még kortyolhatsz jó borokat életed végéig...
Köszönöm, hogy válaszoltál:-)
Megjegyzés küldése